Szerző: Asztalos Olivér

2018. július 23. 09:30

Kapacitásrekorder a Western Digital új NAND-ja

Az amerikai gyártó egyetlen 96 rétegű QLC lapkája 166 gigabájt adat tárolására képes.

Minden eddiginél több adat tárolására képes a Western Digital BICS4 fantázianévre hallgató fejlesztésének legnagyobb tagja. A 96 rétegű QLC, azaz cellánként négy adatbit tárolására képes lapka ugyanis 1,33 terabit, vagyis 166 gigabájt nettó tárkapacitással rendelkezik. A friss fejlesztésnek hála jelentősen megugorhat a különféle adathordozók és háttértárak kapacitása, a szilíciumból ugyanis akár egy tucatot is egybe lehet "csomagolni". A cég elmondása szerint a 3D NAND a SanDisk márkanév alatt, konzumer termékekben debütál, így vélhetően még év vége előtt megérkezhet a kapacitásrekorder SD kártyák és pendrive-ok újabb hulláma.

A 96 rétegű 3D NAND-ot még tavaly jelentette be a Western Digital. A BiCS4-re keresztelt fejlesztés 50 százalékkal növeli a rétegek számát, illetve közel hasonló mértékben az egységnyi területre levetített kapacitást, bár utóbbi pontos növekedéséről a gyártó egyelőre hallgat. A WDC korábban még arról beszélt, hogy hogy az új NAND család 256 gigabittől 1 terabitig kínál (majd) kapacitást TLC, illetve QLC cellákkal, azonban a friss információ fényében úgy fest, a felső határt sikerült jelentős mértékben, 33 százalékkal felülmúlni.

bics4

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A nagy mértékű előrelépést kiaknázva jelentős mértékben ugorhat meg a különféle adathordozók és háttértárak kapacitása, első körben leginkább előbbieknél számíthatunk új kapacitásrekorderekre. A SanDisk márkanév alatt jelenleg SD kártyából 512, microSD-ből pedig 400 gigabájtos a legnagyobb modell. A BICS4-nek hála azonban pár hónapon belül duplázódhatnak az értékek, vagyis jöhet az 1 terás SD kártya, és a 800 gigabájt körüli microSD.

SSD-kbe csak ezek után, valószínűleg valamikor jövőre kerülhet be a 96 rétegű QLC NAND. A WDC ugyanis korábban elmondta, hogy bár a rekord rétegszámú dizájn fejlesztési munkálataival elégedett, a BiCS4 még messze van a kiforrottól, ezért a NAND-ot egyelőre nem célszerű bevetni komolyabb igénybevételre tervezett eszközökben, például SSD-kben. A Western Digitalhoz hasonlóan egyébként a többi gyártó is (pl. a Samsung) komoly erőkkel dolgozik a 96 rétegű, akár cellánként négy adatbit tárolására képes fejlesztésén, ennek hála ugyanis jelentősen csökkenhet az egységnyi kapacitású lapkák előállítási költsége, amellyel párhuzamosan meredek(ebb)en megindulhat lefelé a chipek, illetve az arra épülő különféle adattárolók ára.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról