Szerző: Habók Lilla

2018. július 20. 16:12

Újfajta adatátviteli projekten dolgoznak a tech óriások

A Data Transfer Projecttel a vállalatok szeretnék megoldani, hogy a felhasználóknak ne kelljen az adataikat külön letölteni egyik szolgáltatásból, majd feltölteni egy másikba. Hanem az adatátvitel a kettő közt letöltés nélkül is megoldható lenne.

Egyik online szolgáltatásból a másikba átvinni a felhasználóknak az adataikat jelenleg nem annyira egyszerű a Facebook bejegyzése szerint, ezért bejelentette a vállalat, hogy a Google-lel, a Microsofttal és a Twitterrel közösen szeretnék megoldani a problémát. A Data Transfer Project egy olyan közös keretrendszert szeretne létrehozni nyílt forrású alapokon, amellyel két szolgáltató könnyen összekapcsolható egymással, és így a felhasználóik egyszerűbben átvihetik az adataikat (fotók, emailek, névjegyek, naptárak, feladatok, rajzok) egyik platformról a másikra, ha éppen azt szeretnék. Azaz nem kellene egyik helyről letölteni az adatokat, majd ugyanazt feltölteni egy másik rendszerbe, hanem a kettő közt közvetlen átviteli lehetőség lenne.

A használati esetek közé tartozhat a projektoldal megfogalmazása szerint például ha valaki azonnal szeretne elhagyni egy zenei szolgáltatást mert nem ért egyet a megváltozott szabályzatával, ezért a felhőbe töltené a lejátszási listáját, majd ha később talált egy megfelelő zenei oldalt, akkor oda költöztetné át az adatait. Egy másik esetet jelenthet, ha a felhasználónak megtetszik egy fotós szolgáltatás, ezért oda is feltöltené a képeit, amit eddig csak a közösségi média oldalán tárolt. Ezenkívül előfordulhat, hogy két grafikus tervezőmérnök alacsony sávszélességgel bíró területen dolgozik, ezért a projekt végén áttöltenék a nagyméretű képeiket a megosztott tárolóból a saját felhős tárukba, ami adott esetben lehetne a DTP saját felülete is, ahová a sávszélesség megterhelése nélkül lehetne az adatot átvinni - írja a projektoldal.

adatatvitel_projekt_DTP_koncepcio.png

A rendszer alapvetően a szolgáltatások meglévő API-jait és engedélyezési mechanizmusait használná fel az adatok hozzáféréséhez. Majd ezeket alakítaná át egy közös (DTP Data Models) formátumra, utána pedig vissza az új szolgáltatás saját API-jához befogadható formára. A rendszer átvitel közben titkosítja is az adatokat, és minden egyes tranzakcióhoz külön titkos kulcsot rendel. Azaz a megoldás inkább az egyszeri adatátvitelre fókuszál, nem pedig a sok különböző API folyamatos átjárhatóságára - foglalja össze a The Verge.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nyilván a kezdeményezés nem egészen önzetlen, hiszen a vállalatok a saját szolgáltatásaik népszerűsítését szeretnék elérni. A projekt jelenlegi résztvevői mellett azonban várják más cégek jelentkezését is, mivel a tervezők a projekt bemutatása szerint szeretnék elérni, hogy a jövőben bármely két nyilvános termék interfésze közt az adatok közvetlenül importálhatók és exportálhatók legyenek. A Google közleménye azt is megemlíti, hogy a GDPR kifejezetten támogatja ezt a fajta adatmegosztást, hogy a felhasználók egyrészt letölthessék egy szolgáltatásból róluk szóló összes adatot, másrészt mozgathassák a hasonló szolgáltatások közt - bár ehhez nyilván az adatkezelési nyilatkozatok megtekintését és jóváhagyását is körültekintően kell majd megoldani a felhasználói adatátvitelkor.

Egyelőre az új adatátviteli rendszer még nem elérhető a nagyközönség számára egyik említett szolgáltatásnál sem, csak a fejlesztések előrehaladásáról számoltak be a vállalatok. Aki viszont szeretne még többet megtudni a Data Transfer Project technológiai hátteréről, annak érdemes fellapoznia az újonnan megjelent dokumentumot vagy pedig ellátogatni a projekt Github oldalára.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról