Szerző: Habók Lilla

2018. július 19. 12:56

Helytelen magatartás miatt tették ki a Texas Instruments vezérét

Mindössze két hónapot tölthetett Brian Crutcher a Texas Instruments vezérigazgatói és elnöki székében, de ez idő alatt megsértette a céges magatartási kódexet, úgyhogy azonnal távoznia kellett.

Nem megfelelő személyes viselkedése miatt kellett távoznia a félvezetők tervezésével és gyártásával foglalkozó Texas Instruments (TI) elnökének és vezérigazgatójának, Brian Crutchernek, akit mindössze januárban jelentett be a vállalat és alig két hónapot töltött hivatalosan ebben a pozícióban. A közlemény nem részletezi, hogy milyen vétséget követett el az egyébként 22 éve a vállalatnál dolgozó szakember, ám az azonnal távozás mögött vélhetően komoly kihágás állhat. A hivatalos közlemény szerint minden esetre a tettével megsértette a vállalati magatartási kódexet, ami "alapvetően meghatározza a cég működését" és egyaránt vonatkozik a TI-nél dolgozó minden munkavállalóra, "köztük a legjobban teljesítő szakértőkre, a felsővezetőkre és legfőképp a vezérigazgatóra" - idéz a CNN a munkavállalóknak kiküldött üzenetből.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A közlemény hozzáteszi, hogy Crutcher lemondatása csakis a személyes viselkedésének köszönhető, és nincs köze a stratégiához, a működéshez vagy a pénzügyi eredményekhez. A vállalat a Crutcherhez kötődő idei második pénzügyi negyedévben ugyanis 4,02 milliárd dolláros bevételt ért el, ami 9 százalékkal magasabb az előző év azonos negyedévénél, de a részletes adatok majd pár hét múlva derülnek ki. A vezérigazgató távozásának hírére viszont a részvényárfolyam 2,3 százalékot esett.

A távozó vezérigazgató helyére a Texas Instruments a korábbi vezetőt, Richard K. Templetont nevezte ki, aki Crutcher előtt 13 évig irányította a céget. Most újra visszavette magához a vezérigazgatói és elnöki pozíciót, amelyet a testületi elnöksége mellett fog gyakorolni. A testület közleménye szerint a vállalat nem is fog új vezérigazgatót keresni a közeljövőben, tehát Templetont nem csak ideiglenesen választotta meg újra a megüresedett helyre. Érthető, hogy az előző vezérigazgatóval elégedett a vállalat, mivel az ő irányítása alatt vált a TI az analóg integrált áramkörök piacának egyik legfontosabb szereplőjévé. Templeton azonban csalódottságát fejezte ki a munkavállalóknak küldött videoüzenetben, hogy mégsem sikerült megfelelő utódot találnia.

texas_instruments_templeton

A régi-új vezérigazgató, Richard K. Templeton

Már csak azért is kifejezetten érdekes a hír, mivel az elmúlt két hónapban már a harmadik chipekhez kötődő cégnél történt vezérigazgató-váltás. Az Inteltől távozó Brian Krzanich esetéről mi is beszámoltunk, aki egy kollégájával folytatott viszony miatt távozott a vállalattól. Egy másik esetben pedig a memóriákhoz kapcsolódó licencek árusításával foglalkozó Rambus mondatta le Ron Blacket a vezérigazgatói posztról, szintén a "nem megfelelő viselkedés" miatt. A röviden #meetoo kifejezéssel illetett zaklatás és egyéb helytelen viselkedés az utóbbi időben világszerte, különböző ágazatokban nagy figyelmet kapott, ami miatt a vezérigazgatók kötelességszegését is szigorúbban veszik a vállalatok. A Temin and Company tanácsadócég idei elemzése szerint az elmúlt 18 hónapban már legalább 417 magas beosztásban lévő vezető ellen indult vizsgálat a céges magatartási kódex megsértése miatt, akik közül 193 igazgatót azonnali hatállyal el is távolítottak a pozíciójából.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról