Szerző: Hlács Ferenc

2018. július 19. 11:26

Szabványos csatlakozót kapnak a VR-headsetek

Az USB-C-re építő VirtualLink szabvány mögé már beálltak a fő iparági szereplők, az a VR-szemüvegek következő generációjának is megágyaz.

Egyik komoly gyengeségüktől szabadulhatnak meg a PC-s VR headsetek, a frissen bejelentett VirtualLink szabványnak hála ugyanis az eszközökről eltűnhetnek a zavaró "kábelcopfok", és a szemüvegek egyetlen vezetéken csatlakozhatnak majd a számítógéphez. Az új szabvány mögé számos, a szegmensben érdekelt tech-óriás is beállt, a támogatók között az Nvidia, az AMD, az Oculus, a Valve és a Microsoft is ott van, de a nyílt iparági szabványt gondozó VirtualLink Consortium a további érdeklődő cégek előtt is nyitva áll.

Az egységesítéshez választott fizikai csatlakozótípus nem meglepő módon a több iparágban is futótűzként terjedő USB-C, amelyen keresztül a VirtualLink szabvány a tervek szerint az adat- és videokapcsolatért, illetve a tápellátásért is egy személyben felel majd. Jelenleg a PC-vel használható VR szemüvegekhez a sorolt feladatok ellátásához jellemzően három különálló kábelre van szükség - a felhasználó fejéről lógó vezetékköteg pedig könnyen megtörheti a VR-élményt. De a különálló csatlakozók a notebookoknál is problémát jelenthetnek, számos, egyébként erős hardverrel szerelt modell engedte el mára például a HDMI aljzatot, ezeknél legjobb esetben is plusz átalakítókra-elosztókra van szükség a szemüvegek használatához. A VirtualLinkkel felvázolt egykábeles megoldás elháríthatja ezeket az akadályokat a szegmensből, ami a készülékek gyorsabb térnyerésének is lökést adhat.

virtuallink

Az újfajta kapcsolat tehát az USB-C egyik alternatív módjaként (Alternate Mode) működik, és párhuzamosan négy, nagy sebességű HBR3 DisplayPort sávot támogat, (akárcsak egy DisplayPort 1.4 csatlakozó) amelyekkel a későbbi modellek nagyobb felbontású kijelzőinek is megágyaz - legyen szó akár 120 hertzes 4K panelekről. A megoldás több mint duplájára növeli a mai fősodorbeli VR headsetek, mint az Oculus Rift vagy a HTC Vive HDMI 1.3 csatlakozója által kínált videós sávszélességet, a DisplayPort szabvány továbbá jogdíjmentesen használható, ami könnyebbség lehet az eddig HDMI-re építő gyártók számára.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

De az új vezetékben egy USB 3.1 Gen2 csatornának is jut hely, két adatsávval, ami igény szerint másodpercenként 10 gigabites sávszélességet kínál a kameráknak és érzékelőknek. Ezen felül akár 27 wattos tápellátás is biztosítható a vezetéken keresztül. Az egyelőre kérdés, hogy a VR szemüvegekhez használt, aránylag hosszú kábelek problémáját a szabványért felelős szövetség hogy oldja majd meg, hiszen ahogy azt az AnandTech is kiemeli, az USB 3.1 Gen2 adatátvitel maximum 1 méter kábelhosszúságig van hitelesítve, ami a még az üldögélős VR élményeknél is kifejezetten rövid pórázon tartaná a felhasználót.

A lap egyébként azt is kiszúrta, hogy az USB-C hagyományos DisplayPort alternatív módja négysávos konfigurációban minden rendelkezésre álló USB 3.1 adatcsatornát felülír, csak a lassabb USB 2.0 kapcsolatot hagyva szabadon. A VirtualLink szabvány létrehozását egy az USB-IF által tavaly eszközölt változtatás tette lehetővé, amelyben az USB-C-n közvetlenül, azaz elosztó vagy hosszabbító nélkül csatlakozó eszközök újrakonfigurálhatják a négy maradék USB 2.0 tűt. Ezzel az új szabvány két nagy sebességű sávpárként használhatja azokat, a megoldás gyengéje viszont, hogy az ilyen adatátvitelhez szigetelt vezetékekre van szükség, a szóban forgó erek szigetelése viszont nem része a hivatalos kábelspecifikációnak. Ez nagy problémát a gyártóknak nem jelent, hiszen úgyis saját kábeleket mellékelnek majd eszközeik mellé, a felhasználóknak viszont az USB-C vezetékek egyébként is zavaros világában egy újabb kritériumra kell majd odafigyelniük.

Az mindenképp biztató, hogy a szegmens nagy szereplői már ott vannak a szabvány mögött, hiszen így szinte a teljes VR készülékpaletta, pontosabban annak következő generációja, közös szabványra építhet. A konzorciumban jelen lévő cégek termékeket egyelőre nem mutattak, a VirtualLink széles körű támogatottsága viszont arra utal, egy, vagy legkésőbb két generáción belül feltűnhet az USB-C-re építő megoldás a VR eszközökön.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról