Szerző: Habók Lilla

2018. július 17. 16:22

Kevésnek találták a Netflix befektetői az új felhasználók számát

A Netflix továbbra is szép ütemben növekedik, de a befektetők kevésbé elégedettek az eredménnyel, mivel az alulmúlja az elemzők előrejelzését. Közben a verseny is egyre erősebb lesz a videostreaming szolgáltatók közt.

A vártnál egy millióval kevesebb új felhasználót jelentett be a Netflix a júniussal záruló, második negyedéves pénzügyi jelentése kapcsán, mint amire a befektetők számítottak, ezért a részvényárfolyam 14 százalékkal 344 dollárra zuhant a bejelentést követően. Pedig önmagában az új előfizetők száma nem annyira kevés, hiszen világszerte eléri az 5,15 milliót, csak éppen alatta marad a 6,2 milliós elvárásnak. Ezzel együtt pedig a vállalat már globálisan 124 millió fizetős felhasználót, összességében pedig az ingyenes próbaidőszakkal együtt 130 millió feliratkozót tud felmutatni.

Ezzel párhuzamosan a 3,91 milliárd dolláros bevétel is enyhén az elemzők 3,93 milliárd dolláros elvárása alatt teljesített, pedig ez 40 százalékkal magasabb összegnek felel meg a tavalyi 2,79 milliárd dolláros bevételhez képest. A nettó nyereség 384 millió dollár a negyedévben, ami szintén sokkal magasabb mint az előző év azonos negyedévében elkönyvelt 65,6 millió dollár.

netflix_2018q2_bevetel

(Forrás: Bloomberg)

A pénzügyi igazgató David Wells az elemzői konferenciahíváson igyekezett rámutatni, hogy az elmúlt öt negyedévben a vállalat először ért el kevesebbet az elemzői várakozásokhoz képest, és önmagban az eredményeket nem annyira tartja gyengének. Továbbá hozzátette, hogy ha az elmúlt 12 hónapra tekintünk vissza, akkor abból a nemzetközi felhasználószám szignifikáns növekedése olvasható ki - ugyanis jelenleg 72,8 millió feliratkozóval rendelkezik az egy évvel ezelőtti 52 millióhoz képest. Ez pedig jóval nagyobb arányú növekedésnek számít mint az 5,46 millióval több, jelenleg 57,4 millió amerikai felhasználó. Azaz folytatódott a tavaly óta már látszó nemzetközi növekedési trend, ami elsősorban a külföldre gyártott saját tartalmaknak köszönhető.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Legnagyobb dobásnak a negyedévből a 13 okom volt (13 Reasons Why) sorozat második évada számít, valamint a gyerekeknek szóló Bébi úr (The Boss Baby: Back in Business) sorozat megjelenése. Emellett a vállalat nagyon sok nemzetközi piacra szánt sorozatot is kiemel a pénzügyi jelentés kapcsán kijött, részvényeseknek szóló levélben. Egyik legismertebb újdonság a dán The Rain thriller, amelyet a vállalat közlése szerint kiterjedt nézőközönséget tud magáénak világszerte, ami jól mutatja, hogy nem csak az amerikai sorozatokkal lehet nagy nézettséget elérni.

Erősödő konkurencia

A közleményben még egy kis fricskát is elhelyezett a vállalat, mivel közölte, hogy a hagyományosan ezen a területen vezető HBO-hoz képest az idei évben néhánnyal több Emmy-jelölést kapott. Ez elsőre talán apróságnak tűnik, de a streaming cég számára fontos, hogy látszólag a filmes szakma is elfogadta a streaming óriás saját gyártású filmjeit. Eközben a cég azt is hozzáteszi, hogy a Disney és HBO egyre jobban az internetes szórakoztatásra fókuszál, továbbá az Amazon és az Apple is egyre több pénzt fordít a tartalmakra, ami növeli a vállalatok közti versenyt.

Továbbá a Netflix természetesen még erősebb konkurenciára számít a legutóbbi médiaipari felvásárlások miatt, mivel a legutóbbi bírósági döntés szerint, hosszú huzavona után mégis megveheti az AT&T a Time Warnert. A Disney pedig a már bejelentett streaming piaci saját indulását - és ezzel együtt a saját filmjeinek kihúzását a Netflix alól - még egy Fox-felvásárlással is szeretné megtoldani. Szóval nem csoda, hogy a Netflix már jó ideje hatalmas összegeket kezdett beforgatni a saját filmekbe, méghozzá az előzetes közlések alapján idén 7,5-8 milliárd dollárt tett erre félre, ami valamivel több a tavalyi 6 milliárd dollárnál.

38:03
 

Netflix Q2 2018 Earnings Interview

Még több videó

A tartalmi fejlesztések mellett a vállalat a termékfejlesztésre is szán energiát, úgy mint a HDR támogatással rendelkező Ultra Netflix csomagra és az elsősorban fejlődő piacokra szánt Smart Downloads megoldásra. Utóbbival a feliratkozók megoldhatnák, hogy csak Wi-Fi-ről töltik le a filmeket és offline módban is megnézhetik, de a tartalom a következő rész letöltésével törlődik. Más országokban, például Spanyolországban és Japánban pedig a vállalat partneri szerződésekkel igyekszik biztosítani, hogy a telekommunikációs cégek integrálják saját szolgáltatásukba a Netflixet, és így a vállalat könnyebben jusson új előfizetőkhöz.

Tehát a Netflix továbbra is növekszik, és az új szolgáltatásokkal, illetve újabb sorozatokkal és filmekkel további előfizetők is várhatók. A befektetőket vélhetően az riasztotta meg a pénzügyi jelentés kapcsán, hogy a vártnál lassabb növekedés egy negatív trend lehet, de egyes elemzők szerint ez inkább csak egy kisebb fennakadás volt a növekedésben. Minden esetre a vállalat most igyekezett óvatosabb előrejelzéseket közölni, úgyhogy tervei szerint a következő negyedévben is nagyjából 5,1 milliós felhasználói növekedésre számít, ami nagyjából megfelel tavalyi azonos negyedév növekedésének, és nem akar túlmutatni azon.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról