Szerző: Asztalos Olivér

2018. július 17. 09:30

Furcsa felvásárlás: a Broadcom viszi a CA Technologiest

Abszolút nem illik a profilba a CA, a Broadcom mégis 19 milliárd dollárt fizethet ki érte.

Egy meglehetősen furcsa, illetve igencsak nagy összértékű akvizícióval hívta fel magára a figyelmet a Broadcom. A chiptervező ugyanis az előző hét végén bejelentette, hogy mintegy közel 19 milliárd dollárért felvásárolja CA Technologiest (egykori nevén Computer Associates). A horogra akadt cég gyakorlatilag egyáltalán nem illik a Broadcom eddig ismert, jóformán csak különféle félvezetőkből álló profiljába, a CA ugyanis nagyvállalati szoftverek fejlesztésével foglalkozik, például mainframe rendszerekhez, virtualizációhoz, illetve felhős környezethez kínálva termékeket. A Qualcomm bekebelezéséről lepattintott Broadcomot azonban ez úgy fest nem zavarta, az ugyanis 18,9 milliárd dollárnyi készpénzt nem sajnálva bejelentkezett a CA Technologiesért.

A Broadcom egy új üzletág alapításával magyarázza váratlan lépését, mivel a CA megszerzésével megalapulhat az üzleti kritikus technológiai részleg, amely az ambiciózus tervek szerint az egyik lépés ahhoz, hogy a chiptervezőből infrastruktúra beszállítót faragjon Hock Tan és csapata. Utóbbi elmondása szerint a CA megszerzése ehhez remek kezdőlépés, az immár bő 40 éves múlttal rendelkező amerikai vállalat nagy telepített bázissal rendelkezik, miközben meglehetősen egyedien pozicionálja magát a folyamatosan növekvő, ám töredezett infrastruktúra-szoftver piacon.

ca_tech

A legutóbbi éves pénzügyi jelentése alapján a CA Technologies nagyjából 2,2 milliárd dolláros forgalmat ért el mainframe rendszerekhez fejlesztett szoftvereivel, amely mellé 1,75 milliárddal a nagyvállalati megoldások, 311 millióval pedig a szolgáltatások üzletág sorakozott fel, 4 milliárd fölé emelve az egy év alatt elért összeget. A versenytársakhoz hasonlóan a CA is az előfizetéses modell felé tolja a kínálatot, a cég legutóbbi ezzel kapcsolatos nyilatkozata alapján már a SaaS és a felhő kapja a legnagyobb hangsúlyt az értékesítésben. Az ehhez szükséges kompetencia egy részét egyébként felvásárlásokkal szerezte a CA, csak ebben az évtizedben több mint egy tucat céget sikerült akvirálnia.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A folyamat pedig valószínűleg csak a nagyobb halat jelentő Broadcom szándéka miatt ér véget az eddigi formájában. Természetesen még a szokásos jóváhagyásokra szükség lesz a tranzakció lezárásához, azonban a körülményeket tekintve ez valószínűleg nem jelent majd akadályt. Amennyiben a felvásárlás sikeres lesz, úgy a Broadcom egy relatíve magas, kiszámítható forgalommal rendelkező cégre tehet szert, már amennyiben sikerül fennakadások nélkül beolvasztania a meglehetősen profilidegen CA-t.

Ha nincs ló, jó a szamár is

A Broadcom nem is olyan rég egy még ennél is meredekebb felvásárlással került be a hírekbe, a chiptervező ugyanis minden erejét latba vetve megpróbálta megszerezni a Qualcommot. A 117 milliárd dollárra taksált tranzakciót végül az amerikai kormány nemzetbiztonsági okokra hivatkozva blokkolta, mondván, a felvásárló Broadcom egy külföldi cég. A vereségre válaszként a chiptervező bejelentette, hogy felgyorsítja "hazaköltözését". A cég ugyanis amerikai volt, azonban pár éve felvásárolta a szingapúri Avago, amely ezt követően magára is öltötte a patinásabb nevet. Arról egyelőre nincs hír, hogy a Broadcom ezt követően ismét nekifutna-e a mindeddig túlságosan nagy halnak bizonyult Qualcomm megszerzésének, azonban a CA-ra felajánlott 19 milliárd alapján jelenleg az tűnik valószínűbbnek, hogy Hock Tanék feladták a talán túlságosan is ambiciózus akvizíció tervét.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról