Szerző: Habók Lilla

2018. július 13. 15:44

Kutatók kezdhetik vizsgálni a Facebook adatait

Hivatalos formában is elindult a Facebook és az akadémiai tudósokat támogató Social Science One együttműködése. A kezdeményezés a kutatóknak segít majd elemezhető adatokhoz hozzájutni a közösségi platformról.

Elindult a Social Science One kezdeményezés, melynek keretében a kutatók hozzáférést igényelhetnek majd különböző közösség médiás adatokhoz, hogy a választások befolyásolását és úgy általában a társadalmi kérdéseket elemezzék. A bejelentéssel egy időben be is jelentette a szervezet az első ilyen projektet, amellyel adatokhoz és támogatáshoz juthatnak az akadémiai tudósok - írja az SSO (korábban: Independent Research Commission) blogja. A kutatók első körben a Facebookkal és hét nonprofit alapítvánnyal működnek együtt, hogy előbbi segítségével biztosítsák az adatokat és utóbbival a szükséges anyagi támogatást. A jövőben viszont nem kizárt, hogy más közösségi média platformokat is sikerül majd bevonni az elemzésbe, vagy éppen a kezdeményezéshez más támogatók is csatlakoznak, de a közlemény igyekszik hangsúlyozni, hogy a kutatás ettől még független marad, tehát például a Facebook egyáltalán nem ad anyagi támogatást.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A legfőbb probléma eddig az volt, hogy bár az adatokhoz a cégek nagy mennyiségben hozzáférhettek, de ezek az akadémiai kutatások számára jórészt elérhetetlenek maradtak, miközben a közösségi oldalak adatai segíthetnek társadalmi problémák megértéseben és kihívások megválaszolásában - írja a kezdeményezés egyik társalapítója és a Harvard egyik kutatója, Gary King a közleményben. Úgyhogy az SSO célja egy olyan rendszer kidolgozása, amelyben a magánélet védelmének figyelembe vételével a kutatók hozzájuthatnak az iparági adatokhoz, és közben a tudományos szabadságot is megőrzik - az iparági-akadémiai együttműködés kereteiről itt lehet bővebben olvasni, a kutatások ellenőrzési folyamatáról (Peer Pre-review) pedig itt.

Az első ilyen projekt, amelyhez a kutatók hozzáférést igényelhetnek majd rövidesen a publikusan megosztott URL-ek elemzése a közösségi oldalon. A kutatók nagyjából 1 petabájtnyi adathoz (300 millió bejegyzésben megosztott 2 millió egyedi URL adathoz) juthatnak majd hozzá arról, hogy mely linkekre, mikor, milyen típusú felhasználók kattintottak, például életkor, ország, készüléktípus alapján. Továbbá az adatok közt sok más is szerepel majd, több közt mennyi barát és nem-barát láthatta, mennyi megosztást, hozzászólást, reakciót kapott. Továbbá a kutatók megkapják az adatokat, hogy a megosztott linkek közül a független tényszerűség-ellenőrző bizottság melyeket minősítette álhírnek. A kezdeményezés alapítói azonban igyekeznek hangsúlyozni, hogy az adatok anonimizáltak és védettek, tehát nem olyan formában és mélységben hozzáférhetők a tudósok számára, mint ahogy korábban a Cambridge Analytica "társadalomkutatói" megkapták. A kutatókat ráadásul ebben az esetben köti szigorú titoktartás és etikai normák is.

Social Science One twitter

A jövőben az SSO még több adatot szeretne a kutatók számára elérhetővé tenni, például a félreinformálással, vélemények megosztottságával, a választások integritásával, a politikai hirdetésekkel és a polgári elkötelezettséggel kapcsolatban - nyilatkozta Gary King a TechCrunch-nak. Az adatok összeállítása azonban még különböző előkészítettségi vagy jóváhagyási szinteken áll. Az említett első projekthez is csak "a következő hónapoktól" kezdve lehet majd hozzáférést kérni, úgyhogy a kutatások eredményeire és a publikációkra még hónapokig várni.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról