Szerző: Habók Lilla

2018. július 9. 16:44

Évente kétszer kap majd frissítést a Dynamics 365

A Dynamics 365 ERP és CRM megoldásai is innentől kezdve évente kétszer kapnak frissítést a Microsofttól. Gyakorlatilag már idén tavasszal is hatalmas új megoldáscsomag érkezett, néhány héten belül pedig az októberre tervezett verzió részletei is kiderülnek.

 Még jobban erősíteni szeretné a Microsoft az üzleti alkalmazásokat összefogó Dynamics 365 Online szerepét a piacon és ezzel együtt konkurenciaharcát az Oracle és az SAP megoldásaival. Ezúttal bejelentette a cég, hogy mostantól évente két frissítést kap a vállalatirányítási (ERP) és ügyfélkezelési (CRM) megoldásokat tartalmazó termékvonal is. Azaz a Dynamics 365 már a jövő évtől a Windows 10-hez és az Office 365-höz hasonlóan félévente, áprilisban és októberben kap majd új verziót, a korábbi rendszertelen és lassan érkező frissítésekkel ellentétben. Úgyhogy a jövőben elméletileg nem kell majd a kisebb fejlesztésekre is sokat várni, hogy azok a nagyobbakkal együtt érkezzenek.

A bejelentés szerint a Microsoft célja, hogy a vállalatok számára tervezhetőbb, kiszámíthatóbb legyen a verzióváltás, és így az egységesebb frissítések miatt elméletileg javulni fog a támogatás is. Tulajdonképpen már ennek előjele volt az üzleti appokkal kapcsolatban idén márciusban, a Spring 2018 rendezvényen bejelentett frissítéscunami, amely 222 oldalas PDF-ben foglalta össze a változásokat. A csomagok a jövőben is tartalmaznak majd kisebb új képességeket és funkciókat, amelyek visszafelé kompatibilisek lesznek majd az ígéret szerint, így az alkalmazások és a beállítások zavartalanul működnek majd tovább az üzleti felhasználók számára - szögezi le a közlemény.

Microsoft-Dynamics-365-apps

A nagyobb és felületi áttervezésekkel járó változások viszont alapból nem élesednek, hanem csak az adminisztrátori jóváhagyást követően. A vállalat szerint ezáltal a rendszergazdák tesztelhetik majd az újdonságokat az élesítés előtt, és felkészíthetik rá a kollégákat. A 2019 áprilisi frissítéstől kezdve pedig sandbox környezet is rendelkezésre áll majd, ahol a fejlesztők kipróbálhatják az érkező újdonságokat. Az időpontok egyelőre viszont még nem nyilvánosak, hogy mikortól milyen funkciókat lehet tesztelni a sandboxon belül. Természetesen a változások előtt kiadási jegyzet is készül majd, amelyet a Microsoft a tervek szerint mindig hónapokkal az új csomag előtt megjelentet, hogy a nagyobb változásokra fel lehessen készülni. Így legközelebb a 2018 októberi frissítés jegyzeteire július 23-án, vagyis várhatóan a Business Applications Summit során lehet majd számítani.

Mindenkinek a legutóbbi változatra kell áttérni

Azonban mivel innentől kezdve a vállalat egységesen szeretne frissítéseket kiadni, az előfizető partnereknek először át kell térniük a mostani legújabb Dynamics 365 változatra. A régebbi verziót használó cégek adminisztrátorai innentől kezdve folyamatosan figyelmeztetéseket fognak kapni az áttérésről, amit a Microsoft a "lehető leginkább problémamentesen" szeretne véghez vinni. A cég csak a kijelölt időpontokig hajlandó biztosítani a támogatást a korábbi verziókra, azt követően viszont csak az általánosan elérhető változatot támogatja.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Az ügyfélkapcsolat-kezelő Customer Engagement alkalmazások (Sales, Customer Service, Marketing, Field Service és Project Service Automation modulok) kapcsán a v8.1 verzió felhasználói már májusban megkapták az értesítéseket az ütemezés beállításáról, a v8.2 használóinak pedig jövő év január 31-ig kell betervezniük a váltást. A Finance & Operations előfizetőinek 2019. március 31-ig kell majd megoldani az áttérést a legfrissebb változatra, attól függetlenül, hogy éppen melyiket használják (v7.0, v7.1, v7.2 vagy v8.0) jelenleg. Kivételt egyedül csak azok a cégek képeznek, amelyeknek kiterjesztési kérelmét még nem teljesítette a vállalat, számukra 2020. április 30-ig még biztosítja a támogatást. Ahogy a közlemény hozzáteszi, a Dynamics 365 Business Central és a Dynamics 365 for Talent jelenleg is folyamatos frissítésekben részesül, úgyhogy ebben nem lesz változás.

Az évente kétszer kiadott újdonságok mellett továbbra is érkeznek majd a teljesítményt és megbízhatóságot javító frissítések a CRM és az ERP megoldások kapcsán, valamint az esetleges hibajavítások is. A félévente tervezett új funkciók viszont jól mutatják, hogy a Microsoft eléggé elkötelezett a Dynamics 365 mellett, amely igazi konkurenciát jelenthet az Oracle és az SAP hasonló megoldásainak. Ahogy a Spring 2018 konferencián is látszott, és azóta is nyilvánvalóvá vált, többek közt a LinkedIn felvásárlására is elsősorban a Dynamics 365 támogatása miatt volt szükség. A cég munkatársai változatos formában vázoltak a partnereknek, hogy az üzleti közösségi oldalon a személyes kapcsolatokat hogyan lehet az értékesítés támogatására használni és várhatóan ehhez kapcsolódó új funkciók várhatóak a jövőben is, viszont az adatvédelmet firtató kérdésünkre akkor a cég előadói nem tudtak megnyugtató választ adni.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról