Szerző: Asztalos Olivér

2018. július 6. 14:50

Ipari kémkedéssel gyanúsítja a kínai memóriagyártókat Dél-Korea

Dél-koreai források szerint a kínai memóriagyártók a Samsung és az Hynix szellemi tulajdonából próbálnak gyökeret ereszteni.

A Micron mellett a piac másik két nagy szereplője, a dél-koreai Samsung és SK Hynix is megsínyli a kínaiak egyre erőteljesebb memóriás ambícióit. A Korea Times szerint ugyanis a távol-keleti nagyhatalom ipari kémkedéssel próbál(t) hozzáférni a szóban forgó két gyártó szellemi tulajdonához, így gyorsítva fel a fejlesztéseket, illetve a gyártás felfuttatását. Az elmúlt pár év fejleményeinek tükrében mindez a legkevésbé sem meglepő, ugyanis a kínaiak sem a szükséges licencekkel, sem pedig tapasztalattal nem rendelkeznek a memóriagyártás területén, amely több évtizedes lemaradást most talán már némileg kétségbeesetten, illegális eszközökkel próbálják pótolni az önjelölt gyártók.

Az említett hírforrás arról is ír, hogy a dél-koreai hatóságok már nyomozást folytatnak az ügyben, azonban ennek részleteiről egyelőre semmilyen publikus információ nincs. Egy a cikkben megszólaltatott Samsung mérnök szerint a kínai szereplők alábecsülték a memóriagyártás kihívásait, amely olykor még a több évtized óta a piacon lévő, hatalmas tapasztalattal és kiépített infrastruktúrával rendelkező gyártókat is megizzasztja. Emellett a feltörekvő kínai szereplőket az is komolyan hátráltatja, hogy a piacvezető gyártók egyszerűen nem hajlandóak számukra licencelni szellemi tulajdonukat.

chinese_espionage

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A Korea Times szerint ez is szerepet játszhatott abban, hogy kínai kormány a lassan két éve fennálló magas árak miatt vizsgálatot kezdeményezett a Samsung-SK Hynix-Micron trióval szemben. Ahogy pár hete a HWSW beszámolt róla, a tavaly év vége óta tartó folyamat egyelőre az említett három szereplő meghallgatásánál tart, amennyiben pedig az ország Monopólium-ellenes és Kereskedelmi Hivatala bűnösnek találja a gyártókat, akkor akár 800 millió és 8 milliárd dollár közötti büntetéssel is sújthatja azokat. Dél-koreai források szerint ennek célja elsősorban nyomásgyakorlás, Kína így próbálja kikényszeríteni a licencszerződések megkötését.

Utóbbihoz kapcsolódhat az egészen friss Micron-UMC ügy, amelyben jelen állás szerint az amerikai gyártó áll vesztésre. Kína ugyanis egy kihirdetésre váró ítéletében megtiltotta a Micron termékeinek importálását, értékesítését, illetve felhasználását. A távol-keleti nagyhatalom döntése mögött egy több epizódból álló jogi csatározás áll. Első lépésként a Micron vádolta meg a tajvani UMC-t, hogy az a Fujian Jin Hua IC Companyval összejátszva megosztotta szellemi tulajdonát a kínai céggel, amire válaszul januárban viszont perelt az UMC, mondván, az amerikai cég (is) megsértette egyes, különféle memóriákhoz kapcsolódó szabadalmait. A történet egészét nézve talán nem meglepő, hogy a Fuzhou-i Elsőfokú Bíróság a tajvani cégnek adott igazat, amelynek értelmében a Micron nem szállíthat memóriákat a messze legnagyobb felvevőpiacot jelentő, a gyártó forgalmának nagyjából 50 százalékát szolgáltató Kínába.

A Korea Times szerint a piacvezető Samsungnál árgus szemekkel figyelik a Micron-UMC jogi csatározást, az ugyanis közvetetten (vagy később akár közvetlenül) a piacvezető dél-koreai gyártót is érintheti. Ahogy ugyanis a Micronnak, úgy a Samsungnak (és az SK Hynixnak) is vannak üzemei Kínai területén, ezekben pedig épp különféle memóriák, elsősorban a manapság igen magas áron kínált DRAM-ok gördülnek le a gyártósorokról (vagyis nem kell túl messzire utazni egy esetleges kémkedéshez). Vélhetően ez is csípheti a kínaiak szemét, amely ország eközben továbbra is gigászi összegekért kénytelen félvezetőket vásárolni, amelynek mértékét jól szemlélteti, hogy az éves chipes behozatal mértéke meghaladja a kőolajimportét.

Pénz van, idő nincs

Utóbbit látva Kína már korábban kitűzte, hogy 2020-ra 40, 2025-re pedig 70 százalékkal növelik az úgynevezett "core materials", vagyis a memóriákhoz hasonló alapkomponensek országhatárokon belüli, hazai szereplők általi ellátását. A kormány ehhez kvázi végtelen anyagi forrást biztosít, azonban az élvonalbeli félvezetőgyártáshoz szükséges, aranyat érő tudást és tapasztalatot - ahogy a példa is mutatja - nem lehet egyszerűen megvásárolni. Erre ugyancsak jó példa, hogy Kína pár éve a Micronban, majd pedig a Western Digitalban is megpróbált részesedést szerezni, az amerikai kormány közbenjárásának hatására sikertelenül.

A távol-keleti nagyhatalom vélhetően mostanra belátta, hogy a kitűzött célt képtelen lesz teljesíteni a vezető gyártók szellemi tulajdonának megszerzése nélkül. Ezt támasztja alá a tajvani Nanya elnökének korábbi véleménye is, amely szerint a feltörekvő kínai gyártók még sokáig nem befolyásolhatják a piac alakulását, mivel a Samsung mellett az SK Hynix és a Micron sem bocsátotta áruba a gyártáshoz szükséges technológiákat. A memóriagyártó első embere szerint ez nem csak a tömegtermelés beindításában hátráltatja az érintett szereplőknek, szabadalmak hiányában ugyanis számos országba nem exportálhatják memóriáikat, vagy az azokat tartalmazó különféle termékeket.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról