Szerző: Asztalos Olivér

2018. július 5. 12:37

Bepróbálkozik a nagyvállalati SSD-k piacával az ADATA

A tajvani ADATA két, felsőkategóriás SSD-vel próbál betörni a piacra, amelyeket elsősorban olvasásintenzív környezetben jöhetnek kapóra.

Beszáll a nagyvállalati SSD-k piacára az ADATA. A különféle memóriáiról ismert tajvani cég két, felső kategóriás meghajtóval próbál fogást találni az általa eddig csak messziről szemlélt enterprise szegmensen. Az egyaránt PCI Express csatolós, ám eltérő formátumú NVMe SSD-k a specifikációk alapján még akár sikeresek is lehetnek, hisz azok mind kapacitás, mind pedig sebesség alapján felveszik a versenyt a konkurensek termékeivel.

SR2000SP

A két modell gyakorlatilag ugyanazokra az alkatrészekre épül, így mind az SR2000SP, mind pedig SR2000CP nyomtatott áramkörén a Microsemi Flashtec, kifejezetten nagyvállalati környezethez fejlesztett PM8607/PM8609 kontrollere dolgozik. A konkrét típus kapacitástól függ, ugyanis míg a PM8607 tizenhat, addig a PM8609 harminckét memóriacsatornát kínál. Mind utóbbi, mind pedig előbbi rendkívül magas szám a konzumer vezérlőkhöz viszonyítva, hisz azok jellemzően nyolc vagy négy csatornások, ami bizonyos esetekben lényegesen alacsonyabb tempót eredményezhet.

Az SR2000SP és SR2000CP között a PCI Express sávok számában, illetve ehhez kapcsolódóan a formátumban kell keresni. Az SR2000SP ugyanis egy sztenderd 2,5 hüvelykes, de 15 milliméter magas termék, amely U.2 csatolóval rendelkezik, amely legfeljebb négy PCI Express sávot képes kezelni. Ezzel szemben az SR2000CP egy HHHL kártya, amit kihasználva nyolc sávon keresztül kommunikál az SSD kontrollere és a gazdavezérlő. Ennek köszönhetően utóbbi lényegesen nagyobb átviteli sebességre lehet képes, szekvenciális olvasásnál például 71 százalék a különbség, véletlenszerű olvasásnál pedig 20.

SR2000CP

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A két SSD egyébként leginkább utóbbi típusú műveletek, tehát olvasás esetében erős. Ennek tükrében inkább olvasásintenzív környezethez lehet jó választás az ADATA fejlesztése. Ezt támasztja alá a TLC típusú NAND, illetve a terhelhetőség, amelyre 1-3 DWPD-t adott meg a gyártó, vagyis az 5 évre szóló garancia időtartama alatt ennyiszer lehet naponta újraírni az SSD-ket.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról