Szerző: Habók Lilla

2018. június 21. 14:48

A YouTube babérjaira tör az Instagram

Már le is tölthető a maximum egyórás vertikális videókra tervezett IGTV alkalmazás a Google Playből és az App Store-ból. A véleményvezérek elkezdtek kísérletezgetni vele, de a hazai hirdetőknek még sok időbe telhet, mire használatba veszik.

Elindult az Instagram saját "hosszú-formátumú" (legfeljebb egy órás) videók megtekintésére tervezett IGTV alkalmazása, amely kifejezetten a mobilos tartalomkészítést és fogyasztást célozza a vertikális, teljes képernyős videókkal. A szolgáltatás megjelenését a napokban több nagy magazin is előre megszellőztette, de szinte váratlanul az Instagram alapítója, Kevin Systrom tegnap be is jelentette azt egy önálló eseményen, és sokaknál már ki is próbálható az új megoldás. Az IGTV alkalmazás letölthető önálló appként Androidra és iOS-re, továbbá elérhető az Instagram saját alkalmazásán keresztül is a felső menüsorból.

Egyértelmű, hogy az Instagram célja minél inkább az alkalmazáson belül tartani a tartalomfogyasztókat, és így vált a nyolc évvel ezelőtt még képnézegetőként indult alkalmazás mostanra egy szórakoztató-központtá - fejtette ki kérdésünkre Kónya Beáta, a kommunikációs tanácsadással és Instagrammal foglalkozó Pikrea kommunikációs szakértője. Az évek során a cég egyre inkább abba az irányba fejlesztette tovább a szolgáltatást, hogy minél több lehetőséget biztosítson a tartalomgyártóknak többféle tartalom közzétételére a képes-videós bejegyzésektől kezdve a Stories és az élővideós formátumig.

igtv_instagram_kepernyokepek

Egy fontos hiányossága eddig viszont mindenképp volt az Instagramnak, méghozzá hogy nem lehetett hosszú videókat közzétenni, ugyanis a főgalériába jelenleg legfeljebb 1 perces videók tölthetők, míg a Storiesba maximum 15 másodpercek, ebbe viszont például a népszerű "kicsomagolós" videók már nem férnek bele. Esetleg lehetőség van az élő videók indítására, amelyekkel ugyan hosszú felvételek is készíthetők, de csak 24 órán keresztül maradnak fenn a Stories-sávban. Emiatt rengeteg tartalomgyártó inkább a YouTube-ra töltötte a "hosszú" (néhány perces és hosszabb) videókat az Instagram helyett, és párhuzamosan 2-3 platformot is használt a közzétételre - emelte ki a szakértő. Úgyhogy az Instagram számára egyre világosabbá vált, hogy a videók egyre nagyobb szerepe miatt be kell csatornázni a hosszú videós tartalmakat is a felületre.

Fiatal véleményvezéreké a terep

A bejelentés egyébként azzal együtt érkezett, hogy az Instagram közössége már elérte a havi aktív egymilliárd főt, amelyet főleg a fiatal, milleniumi generációnak (illetve Y és Z generációnak) nevezett közösség használ. Egy néhány hetes Pew Research kutatás szerint az amerikai tinédzserek körében egyértelműen a YouTube (85%), az Instagram (72%) és a Snapchat (69%) népszerű, és ugyan a következő helyen a Facebook következik (51%), de egyáltalán nem ezt használják a leggyakrabban.

Egy hazai kutatás eredménye valószínűleg azért még nem ilyen arányokat mutatna, de csak a teljes lakosságra vetített arányokról találtunk 2018-as MediaQ adatokat. Magyarországon a Facebookot 6,36 millió ember, azaz a teljes felnőtt lakosság 96 százaléka használja, míg a YouTube-ot 3,33 millió fő, az Instagramot pedig "csak" 2,15 millió. A magyar fiatalok körében viszont itthon is vélhetően inkább a YouTube és az Instagram népszerű mint a Facebook - minderről itt egy hosszú beszélgetés.

instagram_hazai_2018q1

Magyarországi Instagram-használati adatok (Inow Research, Közösségi kalandozások blog)

Szóval a videós tartalmak típusa a platformokon is a célközönségnek megfelelően alakul, és a véleményvezéreknek is ezt kell mérlegelni, mikor eldöntik, hogy hol szeretnének a továbbiakban tartalmakkal megjelenni. Az Instagram egyértelműen a "YouTube alá akar vágni", hiszen sok tartalomgyártónak van követőbázisa Instagramon és YouTube-on is, ahol gyakorlatilag ugyanaz a célközönség - magyarázta a Pikrea kommunikációs szakértője. Leginkább valószínűleg az influenszer és vlogger tartalmak megjelenésére lehet majd számítani az IGTV-n, míg a híroldalaknak ez kevésbé lesz érdekes, de Kónya Beáta szerint nem érdemes elhamarkodott következtetéseket levonni, hiszen csak most kezdik el a tartalomkészítők kipróbálni a felületet.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Ráadásul a Facebooknak nemrég indult Amerikában a Watch videós szolgáltatása is, ahová a felkért tartalomkészítők rövid, televíziós műsorszerű showkat, élő bejelentkezéses közönségtalálkozókat vagy szintén videoblogger tartalmakat tölthetnek fel. Ezeknek a célközönsége viszont valószínűleg az "idősebb" korosztály lesz, akiket a tévézés helyett szeretne a saját felületére terelni a Facebook, míg a fiataloknak az IGTV-t szánja. A Watch és az IGTV viszont a kereshetőség miatt hátrányban marad a YouTube-bal szemben, mivel a közösségi oldalakon közzétett videók nem kereshetőek Google-ön keresztül, plusz a YouTube felküzdötte magát a "második legnépszerűbb kereső" szerepébe is, ami az Instagramról egyelőre elképzelhetetlennek tűnik.

"Sokan azért szerettek élőzni az Instagramon, mert nem kell hozzá kamera, csak mobil, és nagyon egyszerű a bejelentkezés" - magyarázta Kónya Beáta. Úgyhogy ez alapján elképzelhetőnek tartja, hogy az IGTV-t a fiatalok és az őket elérni szándékozó celebek is emiatt választják majd ezt a videós formát. Ugyan a platformra maximum egy órás videókat lehet majd feltölteni, de a szakértő szerint az Instagram valószínűleg inkább a 10 perces videókat szeretné megcélozni.

A mobilos megtekintések adják már egyébként a YouTube gerincét is, a ComScore felmérése szerint 70 százalékot ilyen eszközök tesznek ki. A mobilos túlsúly különösen a nők és a fiatalok esetében látványos - ezek pont az influenszer-marketing kiemelt rétegei. Az IGTV megjelenésével tehát nyílt verseny jön a mobilos-videós piacon a Facebook és a Google között, amelyben az Instagram talán pont az egyedi képaránnyal, az álló videókkal tudja megszilárdítani pozícióit. Ezek a videók ugyanis idegenek lesznek a YouTube környezetében (ahol hagyomány a fekvő formátum), és ugyan ezeket át lehet a két szolgáltatás között vinni, ez egy érdekes mesterséges akadályt jelent a tartalom mozgatásában.

Alapvetően viszont az IGTV nem feltétlen változtat a trenden, hogy egy influencer egyszerre 2 vagy esetleg 3 platformon is jelen van, melyek közül egyet kinevez főoldalnak, és a többi csak támogatja a megjelenését. Eddig például ha egy modell feltöltötte a fotózásról készült videóját YouTube-ra, akkor az Instagramon meg lehetett nézni az elkészült végleges fotókat. Lehet, hogy a jövőben az IGTV-re a gyors bejelentkezések kerülnek fel, majd pedig a YouTube-on lesz kereshető a végleges, vágott és szerkesztett tartalom. Ezek viszont csak találgatások, hiszen a kísérletezés csak most indul, és a véleményvezérek is több idő után fogják látni, hogy milyen eredményeket, nézettséget hoz az új platform, és hol éri meg többet jelen lenni.

Egyelőre a "beetetés" időszaka tart

Ugyanígy időbe fog telni, míg a hirdetők is felfedezik az IGTV-ben rejlő új lehetőségeket. Egyelőre az Instagram vezérigazgatója kijelentette, hogy nem fogják monetizálni a szolgáltatást, de valószínűleg ennél is a szokásos stratégiát követi a vállalat, hogy először megvárja az elterjedését az alkotók és a közösség körében, és később vezeti be a YouTube-on már megszokott preroll reklámokat. A videókból viszont jelenleg is lehet a márka oldalára linkelni, és a termékelhelyezések már most is ellephetik a hosszú videókat.

influencer_hazai

A fiatalok természetesen az Instagramon sem szeretik a hagyományos reklámokat, de az ízlésesen elhelyezett termékelhelyezések jól mennek a felületen - magyarázta a Pikrea kommunikációsa. Úgyhogy az Instagramon már eddig is jól felépített termékmegjelenések feltűnhetnek ezentúl az IGTV-n is. A szakértő szerint viszont a hazai kisebb cégeknek még több időbe fog telni mire bele mernek vágni az IGTV-s termékelhelyezésekbe, hiszen a YouTube-on is még csak elvétve vannak jelen a kisebb magyar cégek a nagyobb multikkal szemben. A hazai véleményvezéreknek viszont érdemes lesz kísérletezni a formátummal, az eredményekkel, és ezt is beépíteni a hirdetők felé a szponzorációs kínálatba.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról