Szerző: Koi Tamás

2018. június 21. 12:13

Falafelt árul a Telenor új vezérigazgatója

Augusztustól immár az új tulajdonos által kijelölt vezérigazgató, Jan Hanuš irányíhatja a Telenor Magyarországot - erősítette meg tegnap a befektetési csoport. Bár Hanuš a PPF telekommunikációs ügyekért felelős illetékese, korábban elsősorban az FMCG szektorban tevékenykedett - saját nemzetközi étteremlánccal is rendelkezik.

Egyszerre hívja magát Telco guy-nak és Father Falafelnek LinkedIn-profilján Jan Hanuš, a PPF csoport telekommunikációs üzletágáért felelős vezetője, aki augusztustól irányíthatja a Telenor Magyarországot. Hanuš a jelenlegi vezérigazgató, egyben a Telenor csoport közép-kelet-európai klaszterét vezető Alexandra Reichtől veheti át a stafétát, azt követően, hogy az összes jóváhagyást megkapta a március második felében bejelentett akvizíciós folyamat.

Hanuš 2017-ben érkezett a PPF csoporthoz, ahol azonnal megbízták a befektetői csoport és a Telenor csoport közt létrejövő tranzakció befektetési koordinálásával. A marketingszakember jelenleg a PPF csoport távközlési ágazatának kereskedelmi, pénzügyi, valamint HR-vezetője. Az új vezető korábban egyébként már dolgozott Magyarországon, 2011-ben és 2012-ben volt vezetője a cseh miniszterelnök üzleti köreihez köthető Agrofert tulajdonában lévő Ceres Sütőnek.

hanus

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A szakember eddigi karrierjének jelentős részét az FMCG-szektorban töltötte, így például több mint három évig ügyvezetője volt a szintén az Agroferthez köthető legnagyobb cseh húsfeldolgozó üzemnek, illetve megalkotta a hot-dogban és hamburgerben utazó Parky's franchise-láncot. Hanuš ezt követően az egészséges(ebb) étrend mellett tette le voksát, és létrehozta saját tulajdonú, vegetáriánus ételeket készítő gyorsétterem-láncát, a Vegg-Go -t, melynek Csehország és Szlovákia mellett Ausztriában is van üzlete.

Hanuš különböző felkészítő- és coaching képzéseket is tart, a saját weboldalán elérhető tanfolyamleírások szerint többek közt kríziskommunikációra és vezetői praktikákra oktat.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról