Szerző: Asztalos Olivér

2018. május 29. 13:59

Beérte az Atom az egykori csúcs Core 2 Quadot

Érdekes összevetésre hívta fel a figyelmet a Reddit egyik felhasználója. A PassMark adatbázisában található teszteredmények alapján ugyanis az Atom alapokra épülő belépőszintű Pentium Silver J5005 processzor elérte, sőt, bizonyos esetekben már át is lépte az első asztali, egykori csúcskategóriás (851 dolláros) négymagos CPU-t, a Core2 Quad Q6600-at.

Az összehasonlítás több szempontból is izgalmas, hisz bár számítás teljesítményben a két központi egység hasonló szinten mozog, az elmúlt közel egy évtizedben történt fejlesztéseknek hála az egységnyi teljesítményt kevesebb mint tized disszipáció mellett produkálja a J5005. A félszintetikus PassMark mérései szerint ugyanis egyszálas (egymagos) végrehajtás esetében a Penitum Silver J5005 1182 pontot ért el, amely 28 százalékkal magasabb Core2 Quad Q6600 eredményénél. Többmagos végrehajtás esetében már kiegyenlítettebb, sőt, kifejezetten szoros a verseny, ugyanis míg a J5005 2987, addig a Q6600 2959 pontot ért el, a különbség tehát elenyésző, alig éri el az 1 százalékot.

Az eredmények mellett a két processzor alapvető specifikációinak összevetése is tartogat érdekességeket. A magok száma tökéletesen egyezik, mindkét CPU-ban négy darab egység található, ráadásul egyiknél sem aktív a magonkénti kétszálú végrehajtás, vagyis a Hyper-Threading, amely nagyban megkönnyíti az összevetést. Az órajelek tekintetében jön az első nagy különbség: a Pentium Silver J5005 alapórajele 1,5 GHz, a Core2 Quad Q6600-nál (Kentsfield) viszont az érték 2,4 GHz, amely 60 százalékos előnyt jelent(ene).

atom_c2q_compforrás: PassMark

A J5005 esetében ugyanakkor egy kvázi turbó (Burst Frequency) érték is szerepel. A burst mód lehetővé teszi, hogy a mindenkori maghőmérséklet függvényében rendkívül rövid időre, a másodperc tört részére átlépje a TDP keretet a processzor, hogy ezzel a magok órajele az alapérték föle emelkedhessen. Jelen esetben burst csúcsértéke 2,8 GHz, tehát bizonyos körülmények között, pontosabban egy és kétmagos terhelés esetében a J5005 felülmúlhatja a turbóval nem rendelkező Q6600 órajelét.

Gyorsítótár szempontjából a Q6600-nál van az előny, amely igencsak méretes, összesen nyolc megabájtos L2 cache-sel rendelkezik, szemben a Gemini Lake kódnevű Atom 4 megabájtos értékével. Ezzel szemben áll, hogy a J5005 lényegesen magasabb integrációval rendelkezik, hisz míg a Q6600 esetében még az alaplapi lapkakészlet tartalmazta a memóriavezérlőt, addig az Atomnál ez már a processzor lapkájában található. Ez nagyban javítja a késleltetést, ugyanis nincs szükség az MCH (Memory Controller Hub) és a CPU közötti, már 2007-ben is avíttasnak számító hosszú buszra (FSB).

intel_c2q

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Ugyancsak a J5005 felé billenti a mérleg nyelvét a monolitikus felépítés, a Q6600-at ugyanis két darab Conroe lapkából legózta össze az Intel, vagyis kettő kétmagos processzort drótoztak egybe a tokozáson a cég mérnökei. Érdekesség, hogy ezt a módszert a Core 2 Quadok óta hanyagolja a gyártó, szemben a konkurens AMD-vel, amely többek között legújabb, Epyc szerverprocesszorainál is bevetette a komplexitás, illetve a gyártási költségek csökkentésére hivatott megközelítést.

A módszer első számú előnye, hogy kisebb lapkák esetében kedvezőbb a selejt arány, a gyártási költségek alacsonyabban tarthatóak. A másik oldalon az egyes lapkák összekapcsolása áll. Az ehhez szükséges dedikált buszok miatt ugyanis további egységeket kell a lapkába építeni (kissé nő a tranzisztorszám és a terület), illetve magasabb az egyes különálló lapkákban található magok közötti késleltetés (inter-die latency). Mindez a Q6600 esetében is igaz, a két különálló lapkában található magok lényegesen lassabban képesek kommunikálni egymással, mint a lapkán belüliek.

Szintén fontos különbségről árulkodik a disszipációs keret, azaz a TDP. A maga idejében a Q6600 egy relatíve magas hőtermelésű CPU-nak számított, köszönhetően a 105 wattos értékének. A Netburst-alapú Pentium D-khez mérve ugyanakkor már egyáltalán nem volt kiugró a TDP, a kvázi elődnek számító magasabb órajelű kétmagos modellek ugyanis 115-130 wattos értékkel rendelkeztek. Ezt követően inkább lefele kúszott a TDP, és csak később, a HEDT platformok terjedésével kezdett el ismét egyértelműen emelkedni.

ASRock-J5005-ITX

Utóbbira jó példa a tavaly piacra került Core i9, amelyek tizennégy- és tizenhatmagos példányai 165 wattos kerettel rendelkeznek. Ezekhez képest a kis Atom disszipációja szinte elhanyagolható, a Pentium Silver J5005 ugyanis beéri a Q6600 értékének kevesebb mint tizedével, egészen pontosan 10 wattal. Ez a hőmennyiség akár passzív hűtéssel is könnyen elvezethető, amelynek megfelelően számos, ventilátort nélkülöző J5005-ös alaplap kering a piacon.

Négy generációnyi gyártástechnológia

Az összevetésből nem maradhat ki a mikroarchitektúra, illetve a gyártástechnológia. A Q6600-ban is található Conroe lapka, illetve a komplett Core mikroarchitektúra az Intel egyik meghatározó fejlesztése volt, amellyel a cég 2006-ban visszavette a koronát az AMD-től - majd a tikk-takk termékstratégiával utcahossznyira növelte előnyét. Ennek megfelelően ez egy teljesítményre kihegyezett fejlesztés volt, amellyel minden korábbinál magasabbra emelte az IPC-t, azaz az órajelciklusonként végrehajtható utasítások számát. Ezzel szemben a nagyjából két évvel később piacra került Atom családdal kifejezetten az energiahatékonyságot, illetve az alacsony fogyasztást (és lapkaméretet) célozta az Intel, amely miatt a tervezésnél kompromisszumokra kényszerültek a tervezők.

gemini_lakeA Gemini Lake

A termékek első számú célpontját ugyanis a mobil rendszerek, notebookok (és netbookok), később pedig az okostelefonok és táblagépek jelentették. Azóta már kiderült, hogy az Intel minden igyekezete (és pénze) ellenére sem sikerült maradandót alkotni ezeken a piacokon, az Atomok azonban a visszavonuló ellenére maradtak a kínálatban, elsősorban belépőszintű PC-k illetve szerverek központi egységeiként (pl. Denverton processzorok). Vélhetően elsősorban ennek köszönhető, hogy az Intel (egyelőre) nem lőtte le az Atom vonal fejlesztését, amelyhez szinte évről évre érkeznek újítások, legutóbb épp a szóban forgó J5005 alapját jelentő Goldmont Plus mikroarchitektúra formájában.

A tíz év alatt elért, nagyságrenddel jobb hatékonyság hátterében ugyanakkor sokkal nagyobb szerepe van a gyártástechnológia fejlesztéseknek. A Q6600-nál alkalmazott 65 nanométeres csíkszélesség ugyanis ma már őskövületnek számít. Az Intel ezt követően mutatta 45 nanométerét, amelynél a tranzisztorok szilícium-dioxid szigetelőrétegét egy magas K együtthatójú dielektrikummal (HKMG) helyettesítették a mérnökök. Ezt vitte tovább két évvel később a 32 nanométeres fejlesztés, újabb két évvel később (tikk-takk) pedig egy másik jelentős innovációval FinFET tranzisztorokra váltott az Intel. A fejlesztés második generációját jelentő 14 nanométeren készült a Pentium Silver J5005 is, tehát a két processzor között négy gyártástechnológia generációváltás történt.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról