Szerző: Asztalos Olivér

2018. május 24. 12:53

Leleplezte Snapdragon 710-es processzorát a Qualcomm

Legújabb alkalmazásprocesszorával egy új kategóriát teremt a Qualcomm. A tervezőcég a felsőkategória aljába illeszkedő termékekkel igyekszik kiszélesíteni termékpalettáját

A február végi előzetes bejelentést követően a Snapdragon 710 alkalmazásprocesszor specifikációt is leleplezte a Qualcomm. A korábbi találgatásokkal ellentétben a tervezőcég egy új lapkadizájnt készített a 700-as széria első tagjához, amelybe jellemzően friss fejlesztések kerültek. A Snapdragon 700-as sorozattal egyébiránt felsőkategóriás termékkínálatát igyekszik kiszélesíteni a Qualcomm - lefelé. A széria szóban forgó első tagja ezzel a 800-as és a 600-as modellek közé sorakozik be oly módon, hogy gyakorlatilag a Snapdragon 660 helyét veszi át.

Utóbbi fényében elsősorban a Snapdragon 660-hoz érdemes hasonlítani az újdonságot, amelyhez képest határozott előrelépés látható. A 710-be ugyanis új processzormagok kerültek, a Kryo 360 névre keresztelt egységek mögött a csúcsmodell 845-ből ismert ARM Cortex-A75 és ARM Cortex-A55 fejlesztések állnak. Ezekből kettő, valamint négy darab került a Snapdragon 710-be, az A75-ös duó maximális órajelét 2,2, az A55-ös csoportét pedig 1,7 GHz-ben maximalizálták a tervezők. A Qualcomm saját mérései szerint ennek hála CPU-teljesítményben 20-25 százalékkal múlhatja felül az újdonság a Snapdragon 660-at.

snap_710

Szintén fejlődött a GPU, amelyről szokásához híven nem beszél túl sokat a tervezőcég. A házon belül fejlesztett Adreno 616-ról így csak annyit tudni, hogy maximális órajele 750 MHz magasságában tetőzik, amellyel együtt körülbelül 35 százalékkal nyújthat nagyobb számítási teljesítményt mint a Snapdragon 660-ban található Adreno 512. A mozgóképek kódolásának és dekódolásának gyorsításáért felelős egység nem fejlődött sokat, így maradt a 4K felbontás mellett 30 fps, illetve a Full HD melletti 120 fps, az egyetlen előrelépést a 10-bit HDR támogatás jelenti. Ezzel szemben az ISP viszonylag nagyot lépett előre, a Spectra 250 ugyanis egy darab 32 megapixeles szenzor mellett már akár két 20 megapixeleset is képes kezelni.

A Snapdragon 710-ből sem maradt le a CPU és a GPU mellől a Hexagon DSP, amelyet a csúcsmodell 845-ből emelt át a Qualcomm. A 685-ös számozással futó egység a HVX (Hexagon Vector Extensions) SIMD-re épít, amely 8 bitestől akár egészen 1024 bit széles vektorokkal is operálhat. Ennek képességeit a közelmúltig elsősorban videó- és képfeldolgozáshoz használták a partnerek, azonban a kor hívószavának megfelelően már AI-jal kapcsolatos műveletek gyorsítására is be lehet fogni az egységet, amivel a Qualcomm szerint bizonyos kódok esetében akár háromszorosára is növelhető a processzor számítási teljesítménye.

snap_710_imp

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Végül, de nem utolsó sorban a Snapdragon rendszerchipekbe szériafelszereltség gyanánt integrált rádiós modem is fejlődött. Az X15 LTE bár papíron nem hozza a piacon lévő legerősebb, X20 értékeit az vélhetően az igények döntő többségét bőven kielégíti majd. A Cat 15/7 modem ugyanis négyszeres vivőaggregáció másodpercenként 800 megabites maximális letöltési tempót, illetve 300 megabites feltöltést produkálhat, amely egyelőre messze felülmúlja 4G hálózatok többségének képességeit.

A felsorolt egységeket tartalmazó komplett lapka gyártásával most is a Samsungot bízta meg a Qualcomm, amely 10LPP technológiájával készíti a chipeket. Ez a Snapdragon 660-nál (is) látott 14LPP-hez képest 20 százalékkal nagyobb órajelet kínálhat azonos fogyasztás mellett, vagy változatlan frekvencia mellett 40-45 százalékkal lehet alacsonyabb a disszipáció. Nagyrészt ennek köszönhető, hogy a Qulacomm szerint a Snapdragon 710 munkafolyamattól és terheléstől függően 20-40 százalékkal fogyaszthat kevesebbet a már említett Snapdragon 660-nál, amely jelentős előrelépésnek számítana. Arra, hogy a gyakorlatban ebből mennyi realizálódik, még néhány hetet vagy hónapot várni kell, a 710-re épülő első eszközöket ugyanis várhatóan valamikor a júniusban mutatják be.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról