Szerző: Gálffy Csaba

2018. május 23. 14:36

Rövid úton megoldódhat a ZTE-krízis

Látszik az alagút végén a fény a ZTE számára, friss értesülések szerint az amerikai-kínai tárgyalások jól haladnak a cég megmentése érdekében. A hír hatalmas felzúdulást keltett Amerikában, alakul már a kongresszusi összefogás a kiegyezés megtorpedózására.

Államközi egyezség vethet véget a ZTE-krízisnek, írja a Wall Street Journal belsős amerikai és kínai kormányzati forrásokra hivatkozva. Az információk szerint a két ország kormánya magas szintű egyeztetéseket kezdett arra vonatkozóan, hogy milyen kompromisszumos megoldás árán lehet megmenteni a kínai nagyvállalatot a biztos megszűnéstől.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az amerikai kormány kereskedelmi szankciót szabott ki a kínai telekommunikációs vállalatra, amelyben megtiltja, hogy amerikai vállalatok kritikus komponenseket (chipeket, szoftvereket) adjanak el a ZTE-nek. Ezzel a több, mint 70 ezer főt foglakoztató ZTE súlyos krízisbe került, kénytelen volt fő tevékenységeit, a telekommunikációs berendezések és az okostelefonok gyártását felfüggeszteni. Ilyen körülmények között a cég képtelen lesz működni, így amennyiben a szankciókat az amerikai fél nem oldja fel, megszűnhet a vállalat jelenlegi formájában. A HWSW korábban felvetette, hogy ennek akár Magyarországig gyűrűző következményei lehetnek, ez a cég szállítja ugyanis a hazai telekommunikációs infrastruktúra jelentős részét - a ZTE a Telenor beszállítójaként szerepel a hazai piacon.

A Wall Street Journal egybehangzó értesülései szerint azonban a kínai és az amerikai kormány igyekszik közösen megmenteni a vállalatot, ahogy azt korábban Donald Trump amerikai elnök tweetjében korábban már belebegtette. Eszerint a két fél tárgyalásokat kezdeményezett arról, hogy milyen alternatív büntetés esetén mentesülhet a ZTE a szankciók alól. Az amerikai lap szerint a részletekről még folynak az egyeztetések (és az sem egészen biztos még, hogy lesz megoldás), de nagy vonalakban már tisztázni sikerült a lényeget: a ZTE vezetése teljesen átalakul, felügyelőbizottsága is cserélődik, ezen felül pedig jelentős büntetést is fizet majd a vállalat az amerikai kincstárba.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Hétfőn az amerikai pénzügyminiszter Steven Mnuchin is jelezte, hogy a szankciónak nem volt célja csődbe vinni a ZTE-t, a kereskedelmi minisztérium által kiszabott exportkorlátozás azt akadályozta volna meg, hogy a ZTE az embargó alá vont országokba, Iránba és Észak-Koreába adjon el amerikai komponenseket tartalmazó eszközöket. A kínai cég azonban nem csak ezzel húzta ki korábban a gyufát az amerikai félnél, a Huaweihez hasonlóan a ZTE-t is a kémkedést segítő entitásnak, nemzetbiztonsági kockázatnak tartja az amerikai hírszerzés. Azonban míg a Huawei esetében a szolgáltatókra gyakorolt politikai nyomással akadályozta meg a kormány a cég amerikai terjeszkedését, a ZTE egészen a szankciók bevezetéséig szabadon értékesíthette telefonjait az amerikai piacon - sőt, a negyedik legnagyobb gyártónak számít ezen a területen.

Folyik az adok-kapok

A történetnek ezzel még egyáltalán nincs vége, a Trump-adminisztráció (a kormány) döntése egyáltalán nem élvez széleskörű támogatást a Kongresszusban, ahol egy ad-hoc demokrata-republikánus koalíció keresztülhúzhatja még az egyezséget. Marco Rubio republikánus szenátor tweetjében már ígéretet tett arra, hogy igyekszik egy ilyen, az elnöki vétót is felülbírálni képes koalíciót összehozni. Egy ilyen koalíció teljesen felül tudja írni a kormány döntését és kizárhatja azt, hogy a két nagyhatalom ebben a kérdésben alkut kössön.

Egyelőre tehát folytatódik a ZTE krízise, a kínai kormány hathatós támogatását élvező cég azonban egyelőre biztosan nem szűnik meg.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról