Szerző: Hlács Ferenc

2018. május 22. 12:00

Célegyenesben az 5G szabvány

Elrajtolt a 3GPP utolsó nagy találkozója a hálózati szabvány véglegesítésére, júniusban fogadhatják el a kész specifikációkat.

Megkezdte az 5G mobilhálózati szabvány véglegesítésének utolsó simításait a 3GPP, ezzel a szervezet sikeresen, a tervezett júniusi határidőre elkészülhet a technológia főbb specifikációival. A véglegesítéshez a 3GPP méretes találkozót hozott össze, amelyen több mint 1500 szakértő ül össze, a Samsung, Qualcomm és hasonló gyártók mellett a szolgáltatókat is beleértve, mint a Verizon vagy az AT&T. A dél-koreai Puszanban rendezett, egész héten, május 21-től 25-ig tartó tartó találkozó házigazdája a Samsung, a vállalat szerint az eseményen a munkacsoportok egyebek mellett arról is döntést hoznak majd, hogy milyen rádiós teljesítményre van szükség a 3,5 és 28 gigahertzes frekvenciasávokat kiszolgáló 5G bázisállomásoknál. Az öt nagy munkacsoport továbbá várhatóan a nagy sebességű, ultraalacsony késleltetésű adatátvitelt lehetővé tevő pontos technológiákat is jóváhagyja majd, illetve az 5G terminálok megfelelőségi vizsgálatának pontos módszereit is leírja.

3gpp5g

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A találkozó pénteki lezárása komoly mérföldkő lesz a szabvány önálló (standalone - SA) ágának létrejöttében, amelyet tavaly decemberben, az 5G NR (New Radio) összevont (non-standalone, vagy NSA) specifikáció jóváhagyása előzött meg. Ez utóbbi, ahogy azt neve is sejteti, az alapoktól épített 5G hálózatok helyett a 4G LTE infrastruktúra felturbózására vonatkozik, amelyek egy plusz réteggel kiegészülve vehetik ki a részüket a majdani 5G-szórásból. Ennek előnyeit már a barcelonai Mobile World Congressen is többször felvázolták a szolgáltatók és gyártók, akik szerint a váltáshoz ennek köszönhetően nem kell majd mindenhol új hardverbe fektetni, a jelenlegi infrastruktúra is képes lesz kiszolgálni az 5G igényeinek jelentős részét. Mindeközben az áthidaló technológiák is a csőben vannak, a Huawei például múlt héten jelentette be a kritikus kommunikációt támogató multimédiás eLTE MCCS rendszerét, amelyet a hivatalos szerveknek, rendőrségnek, mentőszolgálatoknak kínál, megnyitva az utat a hatékonyabb videós megfigyelés és grafikus információs rendszerek előtt.

Az összevont 5G NR megoldás tesztelése egyébként már gőzerővel zajlik, ahhoz a tavaly decemberi bejelentést követően mintegy 11 vállalat csatlakozott, köztük a T-Mobile US, AT&T, NTT Docomo, Orange és a Sprint, akik a szabvány különböző gyártóktól származó hardverek közötti kompatibilitást is vizsgálják. Az Egyesült Államokban és Dél-Koreában a szabályozók azt tervezik, már idén kiírják az aukciókat az 5G spektrumra, a hálózat így a régiók egyes részein még év vége előtt, illetve 2019-ben elrajtolhat. Ahogy azt az idei MWC-n megtudtuk, a Deutsche Telekom várhatóan 2020-ban indítja majd el lakossági felhasználásra szánt 5G hálózatait.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról