Szerző: Asztalos Olivér

2018. május 17. 13:27

Megfelelt az elvárásoknak a Cisco legutóbbi negyedéve

A vezetés szerint minden a terv szerint megy, jól halad szoftverközpontúsítás, amivel párhuzamosan növekszik a forgalom és a profit.

Hozta a korábban ígért sarokszámokat a Cisco április végén zárult pénzügyi negyedéve. A szóban forgó három hónap alatt 12,5 milliárd dolláros forgalmat bonyolított a cég, ami 4 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A növekedés tehát továbbra is viszonylag szerény, ám az elmúlt jó néhány negyedév kitartó negatív hullámai után már ez is jó eredmények számít, hisz a cég visszatért a gyarapodás útjára. Ugyancsak örömtelinek hathat, hogy a forgalommal párhuzamosan a profit is nőtt, ráadásul valamivel nagyobb mértékben, 7 százalékkal, aminek hála az egy évvel korábbi 2,5 milliárdos nyereség 2,7-re ugrott.

A tavaly év végi bejelentésnek megfelelően a Cisco öt fő kategóriára bontja termékpalettáját. A relatíve új elszámolási struktúrában "Infrastructure Platforms" néven egyetlen tételt képeznek a hálózati eszközök és szerverek (korábban külön szerepeltek a routerek és a switchek), valamint az alkalmazások, a biztonsági megoldások, illetve az "egyéb" a szolgáltatások is. Nem meglepő, hogy a messze legnagyobb forgalmat továbbra is a hardverek hozzák a cég konyhájára, a szóban forgó három hónap során 7,16 milliárd folyt be ezekből, amely szerény 2 százalékos növekedést jelent az előző év hasonló időszakához képest. A legutóbbi negyedévhez hasonlóan a Cisco hangsúlyozta, hogy nagyon vitték a Catalyst 9000-es switcheket, immár 5800 ügyfél vásárolt ezekből, amely 87 százalékos bővülést jelent három hónap alatt.

ciscofin

Az "alkalmazások" címsorba tartozik a cég egyesített kommunikációs portfóliója, a TelePresence, a Jasper és az AppDynamics is. Az értékesítés itt relatíve nagy mértékben, 19 százalékkal 1,31 milliárd dollárra nőtt. Ahogy ez előző negyedévben, úgy ennek legnagyobb részét most is a TelePresence és az AppDynamics hozta össze, de a UC (Unified Communications) végpontok forgalma is megindult felfele. Ugyancsak növekedett az IT biztonsággal foglalkozó részleg forgalma, a 11 százalékos gyarapodásnak köszönhetően 583 millió dollárnál tart a forgalom, hála a unified threat, advanced threat, illetve web security termékeknek. Ez ezért (is) lehet biztató, mert a Cisco hosszú ideje azon dolgozik, hogy hardveres gyökereitől eltávolodva szoftverközpontú (hálózati) céggé válhasson.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A hardverek mellett a szolgáltatási üzletág adja a cég másik lábát. Ez 3,16 milliárdos bevételt és 3 százalékos növekedést könyvelt el. Itt olyan megoldások teljesítettek jól, mint a "Business Critical and High Value Services", amelyet előfizetéses modellben értékesít a cég. Utóbbi modell egyébként gyorsan tör előre a Ciscónál, a teljes bevétel már 32 százalékát teszi (egy év alatt 2 százalékos növekedés) ki a periodikus előfizetés, az arány a szoftvereknél pedig még magasabb, 55 százalék. Egyedül az egyéb kategóriába sorolt, a komplett forgalom viszonylag apró szeletét jelentő kategória zsugorodott, amely a 6 százalékos visszaesésével végül 249 millió dollárt hozott a konyhára.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról