Szerző: Hlács Ferenc

2018. május 10. 12:40

Több mint kétszer lekörözi eladásaival a PS4 az Xbox One-t

A Microsoft konzoljából mintegy 30 millió, Sony PlayStation 4-éből több mint 73 millió talált eddig összesen gazdára - a számokat megint az EA kotyogta ki.

Alaposan maga mögött hagyta a Sony PlayStation 4 konzolja a rivális Xbox One-t eladások terén - számolt be a Variety. A lap az EA korábbi, a pénzügyi eredményekre vonatkozó konferenciahívásából sakkozta ki, hogy a Microsoft 2017 végéig nagyjából 30 millió Xbox One konzolt értékesített, ez a szám pedig jócskán elmarad a PlayStation 4 készülékek 73 milliót is meghaladó eladásaitól. A Microsoft egy az online magazinnak küldött közleményében gyorsan igyekezett hangsúlyozni, hogy a közölt számok "pontatlanok", miután azonban nem tért ki rá pontosabban, hogy a lap számításai milyen irányban és mennyit torzítanak a valós eredményeken, azok jó eséllyel legalábbis közel járhatnak az igazsághoz.

Noha a redmondi cég már évek óta nem közöl pontos adatokat konzoljainak eladásairól, az EA pénzügyi igazgatója Blake Jorgensen konferenciahívásán kitért a konzolok piaci teljesítményére is. Szerinte az EA a 2019-es pénzügyi évre a Microsoft és Sony jelenlegi konzolgenerációinál is erős eladásokra számít, a 2017 végi 103 millióról 2018 végére a két platform összesített telepített bázisa egészen 130 millióig hízhat fel. Ha 2017 végén összesen 103 millió eladott eszközről beszélünk, nem nehéz kiszámolni, ebből mennyiért felelhet a Microsoft, hiszen a Sony január elején már beszámolt a PlayStation 4 tavalyi teljesítményéről. A japán cég konzoljából az év eleji közlemény szerint összesen 73,6 milliót adtak el tavaly december 31-ig bezárólag, ebből 5,9 milliót csak a 2017-es ünnepi szezonban. Gyors fejszámolással kiderül, hogy ezzel a 103 milliós teljes telepített bázisból 29,4 millió marad a Microsoft oldalán.

xbps

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Az EA egyébként hajlamos árulkodni a redmondi cég hagyományosan eltitkolt konzoleladásai kapcsán, 2016 januárjában is a kiadó konferenciahívásából derült ki, hogy az Xbox One-ból 18-19 millió talált gazdára. Két év alatt tehát a Microsoftnak további 10-11 milliót sikerült eladnia, ami igen gyenge teljesítmény fő riválisához képest, hiszen egy teljes évre is kevesebb eladott eszköz jut, mint a Sony tavalyi ünnepi szezonjára. A vállalat korábban arra hivatkozott, azért nem közöl számokat eladásairól, mert a platform sikerességét inkább a felhasználói aktivitásban méri, ezért inkább a szegmensben mért bevételnövekedésére, és az Xbox Live havi aktív felhasználóinak gyarapodására fókuszál. Előbbi egyébként a cég 2018-as harmadik pénzügyi negyedévében 24 százalékos éves szintű növekedést mutatott, míg az Xbox Live havi aktív felhasználói kapcsán ugyanezen időszak alatt a cég 1 százalékos gyarapodást közölt, azok száma így 59 milliónál állt meg. A fenti arányok fényében ugyanakkor sokkal valószínűbb, hogy a titkolózás mögött inkább a Sony eredményeihez képest mért jelentős elmaradás áll.

Hasonló tempó mellett nem csak a PlayStation 4 húzhat el a piacon, de Nintendo Switch is könnyen beérheti az Xbox One-okat, a hibrid játékkonzol ugyanis látványos sikereket ér el, tavaly márciusi megjelenésétől idén áprilisig bezárólag közel 17,8 milliót adott el belőle a Nintendo - ezzel a konzol házon belül a Wii U-t már jócskán meg is előzte. Jorgensen várakozásai szerint az eszközből idén év végéig 30 milliósra is felhízhat a telepített bázis, amely ha a PlayStation 4 és Xbox One idei évre vetített 27 milliós összesített eladásai valósnak bizonyulnak, elég lehet hogy a Switch holtversenybe kerüljön az Xbox One-nal - legalábbis, ha a 27 milliós darabszám az eddig látott arányban oszlik majd meg a Sony és Microsoft termékei között.

Nem meglepő módon a redmondi cég a PS4 hazájában, Japánban teljesít a leggyengébben, az Ars Technica szerint azonban az Egyesült Államokban tavaly decemberben több Xbox One-t adtak el, mint a Sony konzolját. Ez persze sovány vigasz ha a PlayStation 4 globálisan több mint kétszeres felhasználói bázist toborzott össze - ugyanakkor láttuk már a céget hasonló csávából kijönni, az eredeti Xbox 25 milliós eladott darabszáma sem volt köszönőviszonyban a PS2 150 milliójával, ugyanakkor az Xbox 360 már fej-fej mellett teljesített a PlayStation 3-mal.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról