Szerző: Habók Lilla

2018. április 26. 14:13

A Facebook eredményeit nem érintették a botrányok

Talán majd a második pénzügyi negyedéves jelentésből jobban látszik a Facebookot körbevevő botránysorozat eredménye. Az évindítást viszont nem igazán árnyékolták be az események a bevételben, és tulajdonképpen a felhasználószámban sem.

Megjelent a Facebook nagyon várt idei első pénzügyi negyedéves jelentése, amiből igazából az látszik, hogy a 87 millió felhasználó adatbiztonságát érintő Cambridge Analytica botrány egyelőre nem hagyott nyomot a vállalat üzleti eredményén. Az elemzők hozzáteszik, hogy a hatás talán inkább majd a második negyedévben várható, mivel a mostani jelentés a január eleje és március vége közötti adatokat tartalmazza, de a súlyos adatvédelmi problémák vagy akár Mark Zuckerberg kongresszusi meghallgatása csak március második felében került középpontba.

Viszont ahogy a vezérigazgató is kezdte beszédét az elemzői konferenciahíváson, "annak ellenére, hogy fontos kihívásokkal szembesültünk, a közösségünk és az üzlet erősen kezdődött 2018-ban". A vállalat első negyedévben 11,97 milliárd dolláros bevételt ért el, ami 49 százalékos növekedést jelent az előző év azonos negyedévéhez képest - a profit pedig a tavalyinál 63 százalékkal több, már csaknem 5 milliárd dollár. A reklámokból származó bevétel ebből 11,8 milliárd dollár, ami szintén hatalmas, 50 százalékos növekedésnek felel meg, tehát a hirdetőket sem tartották vissza egyelőre a Facebook-elleni megmozdulások. Fontos kiemelni, hogy a reklámbevétel már 91 százalékban (!) a mobilos megjelenésből folyik be, ami látványos növekedés a 2017 első negyedévi 85 százalékos arányhoz képest. Egyedül a "kifizetések és egyéb díjak" csökkentek egy keveset, 2 százalékkal 171 millióra, de ez más hatásoknak is betudható lehet.

Maga a felhasználói tábor is nőtt minden téren, a havi aktív felhasználók (MAU) száma már 2,2 milliárdnál tart a március 31-i adatok szerint, ami 13 százalékos növekedés évről-évre. Szintén 13 százalékkal 1,45 milliárdra nőtt a napi aktív felhasználók (DAU) száma is, ráadásul ez azt jelenti, hogy az előző negyedévben tapasztalható 700 ezres visszaesést az amerikai és kanadai felhasználók körében most sikerült visszahozni. A közösségi médiában futó #deleteFacebook és nagyobb cégek elpártolásának hatása érezhetően talán abban nyilvánult meg, hogy lassabban nőtt a felhasználói szám mint az előző évek azonos negyedévében. Tehát míg 2017-ben 18 százalékos és 2016-ban 16 százalékos volt a DAU növekedése az első negyedévben, addig most "csak" 13 százalékos.

facebook_2018q1_dau

Az egy felhasználóra jutó bevétel ebben a negyedévben összesen 5,53 dollár volt (a tavalyi 4,23 dollárhoz képest). A legtöbbet természetesen még mindig az amerikai felhasználókon keresi a vállalat, ezúttal fejenként 23,6 dollárt, de már az európaiakon keresett bevétel is 8,12 dollár. Emellett "szépen" mennek fel a többi régióban is a bevételek, így az ázsiai és csendes-óceáni felhasználókon már fejenként 2,46 dollárt keresett a vállalat, a "világ többi részén" pedig 1,68 dollárt az idei első negyedévben.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Érdemes még egy pillantást a költségekre is vetni, amelyek 39 százalékkal 6,52 milliárd dollárra növekedtek egy év alatt. Ezen belül nőtt a kutatás-fejlesztésre, a marketingre és az adminisztrációs teendőkre fordított összeg is. Ha viszont a bevételhez viszonyítva nézzük a kiadások arányát, akkor néhány helyen a kiadások arányának lassulása figyelhető meg. A kutatás-fejlesztés most csak 19 százalékos a tavalyi 23 százalékhoz viszonyítva, a marketing arányaiban nagyjából ugyanaz, míg az adminisztráció és értékesítés szintén kicsit alacsonyabb arányú.

Többet a biztonságra?

Természetesen Mark Zuckerberg hangsúlyozta az elemzői konferenciahíváson, hogy mennyire igyekeznek változtatni az eddigi gyakorlaton, akár a Cambridge Analytica ügy, az álhírek, a választások befolyásolása és a gyűlöletbeszéd terjedése kapcsán. Így a vállalat elkezdte korlátozni a fejlesztők hozzáférését a felhasználói adatokhoz, még Instagramon is.

Továbbá a cég bevetette a mesterséges intelligenciára építő álprofil-felismerő megoldását, amely kiemelten a választások idején lép működésbe a különböző országokban - mint elhangzott korábban, Magyarországon is. Valamint az AI megoldás képes az ISIS-bejegyzések 99 százalékos felismerésére is, aminek például az EU-s magatartási kódex betartása miatt van jelentősége. Ezenkívül a vállalat frissítette a közösségi alapelveit, és újból növelni akarja a moderáláson dolgozó munkaerő számát, méghozzá a mostani 7500 főről még idén év végéig 20 ezer főre. A moderátorok nézik át a felhasználók által bejelentett bejegyzéseket, és döntenek a szabályzat alapján az engedéséről vagy a tiltásáról.

A félrevezető politikai álhírek megjelenését egyrészt a szenátusi meghallgatáson ismertetett eszközökkel szeretné megszüntetni, melynek során a politikai reklámok feladóinak iratokkal kell azonosítaniuk magukat. Másrészt az átláthatóságot növelő eszközöket is fejleszt a vállalat, amely a vezérigazgató szerint több információit nyújt majd a televíziós és nyomtatott sajtós hirdetéseknél is, és ezzel egy régóta elvárható kötelességnek tesz eleget a Facebook. Feltünteti majd, hogy ki adta fel a politikai hirdetést, mennyit fizetett érte, kit céloz, és milyen más üzeneteket jelentet meg más felhasználóknak.

Külön említést tett Zuckerberg a botrányok előtt elindított hírfolyamváltozásokról, amellyel szeretnék növelni az interakciók számát, akár az oldalon eltöltött idő kárára is. A vezérigazgató szerint még korai erről biztosat mondani, de egyelőre az elvárásaiknak megfelelő folyamatokat látnak. A különböző "jelentőségteljes" csoportoknak már 200 millió felhasználó a tagja, és ezt duplázni szeretné a cég a következő években, hogy végül elérje a célként kitűzött 1 milliárd csoporttagot.

Ennek kapcsán említette meg a vezérigazgató a sztori-formátum terjedését is, amelyek közül nem az Instagram Stories, hanem a WhatsApp Status "messze a legnagyobb". A két chates szolgáltatással a felhasználók napi 100 milliárd üzenetet küldenek, továbbá több mint 3 milliárd percnyi videó- és hanghívást bonyolítanak minden egyes nap. Úgyhogy a következő öt évben továbbra is az Instagram, a WhatsApp és a Messenger monetizálásálása lesz fókuszban. Ebben a negyedévben indult a WhatsApp kisvállalatokat célzó Business szolgáltatása, amelyet már most több mint 3 millióan használnak.

facebook_reszveny_3

Tehát az üzletmenet egyelőre úgy folytatódik, mintha semmi nem történt volna. A kongresszuson felvetődött kérdésekre, amelyeknek Zuckerberg később ígérte a megválaszolását, még most sem tudtunk meg többet. A következő negyedévben alkalmazásba lévő GDPR témája sem maradhatott ki az elemzői konferenciahívásból, melynek bevezetését első körben Európában tervezi a cég, de megerősítette, hogy később szeretné kiterjeszteni a világon mindenhová. Az erősebb adatvédelmi szabályok következtében egyelőre a cég azt várja, hogy az európai havi és napi aktív felhasználók száma stagnálni fog vagy akár csökkenhet is a következő negyedévben. A pénzügyi igazgató David Wehner hozzátette, hogy a változások a hirdetésekre is jelentős hatással lesznek, de egyelőre még nem tudják megjósolni, hogy ez a bevételben mennyire lesz látható.

A befektetők viszont elégedettnek tűntek az elhangzottakkal, úgyhogy a részvényárfolyam a bejelentés után 7 százalékot emelkedett, bár még közel sem éri el a másfél hónappal ezelőtti vagyis a botrányok kirobbanása előtti szintet.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról