Szerző: Gálffy Csaba

2018. április 23. 17:07

A Samsung a félvezetőgyártás királya

Az emberiség tavaly közel 75 milliárd dollárral költött többet félvezetőkre, mint 2016-ban - hangzik a Gartner friss kutatásának legütősebb pontja. A vezető a Samsung, de minden memóriás gyártó hatalmasat lépett előre.

Egyetlen év alatt 21,6 százalékkal nőtt a félvezetős költés, a Gartner szerint a gyártók összbevétele a 2016-os 346 milliárd dollárról egészen hihetetlen magasságba, 420 milliárd dollárra ugrott. Ahogy az elmúlt hónapok hasonló jelentéseiből már mindenki számára világos lehet, a piacot a NAND és DRAM húzta meg, a kétféle memória ára továbbra is az egekben, ráadásul még hosszú időnek kell eltelnie, míg a termelés és a kereslet egyensúlyba kerülhet.

A piacvezető a Samsung, a dél-koreai gyártó ugyan gyárt alkalmazásprocesszorokat és más félvezetőket is, igazán nagy játékosnak pont a NAND és a DRAM piacán számít. Ennek megfelelően a cég 49,3 (!) százalékkal emelte bevételét, amely így 40 milliárdról közel 60 milliárdra ugrott - a piac növekedésének több, mint negyede közvetlenül a gyártónál landolt.

A második helyre csúszott vissza az Intel, a nagy tételben a CPU-kra fogadó cég nem tudta elérni a memóriagyártók növekedési ütemét, így mindössze 8,6 százalékpontos növekedést tud felmutatni, picivel lemarad így a Samsung mögött 59 milliárdos bevételével. Ezzel az Intel 25 év után szorul le a félvezetőpiac csúcsáról egy teljes naptári évet tekintve, ami legalábbis jelzésértékű mérföldkő.

felvez

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A dobogó harmadik foka már újra memóriás cégé, az SK Hynix egészen lenyűgöző évet zárt, 14,6 milliárdról egészen 26,4 milliárdig szárnyaltak az értékesítések, ezzel 79,6 százalékos növekedési ütemet ért el a vállalat. Szorosan nyomában a Micron, nagyon hasonló számokkal, a tavaly bemutatott 22,9 milliárd dollár 71,1 százalékos növekedésnek felel meg. Szintén elképesztő teljesítményt ért el a Western Digital (a SanDisk felvásárlással vált félvezetőgyártóvá), 119 százalékos növekedése alapján könnyű belőni: memóriát gyárt.

A Qualcomm, a Broadcom és a Texas Instruments nem erős a memóriagyártásban, nem is nőttek nagyot tavaly: a gyártók rendre 16,1 milliárd, 15,4 milliárd és 13,5 milliárdos forgalmat értek el félvezetőgyártással, ami 4-16 százalékos növekedésre volt jó. A leggyengébben a Qualcomm muzsikált, a cégnek szokatlanul kevés babér termett tavaly.

Idén tart még a buli

A Gartner meglehetősen szigorúan figyelmeztet: a memóriapiac jelenlegi árai fenntarthatatlanok és hamarosan, néhány negyedéven belül megroppannak, ez valószínűleg 2019 végén esélyes. A most elért előnyök akkor szépen elpárolognak majd, és ugyan a lecsapódó készpénz nem válik köddé, a gyártóknak (és a befektetőknek) nem érdemes hosszú távon ekkora forgalommal tervezni.

A tavalyi növekedést egyébként szinte egészében a memóriák adták, ez a szegmens nőtt 50 milliárd dollárral 130 milliárdra. Ehhez képest a nem-memória félvezetők csak 24,8 milliárd dollárral nőttek, 290 milliárdra, ezt a növekedést pedig az ipari és az autós szegmensek hajtották, amelyek a félvezetőgyártás nem hagyományos felvevő piacai.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról