Szerző: Hlács Ferenc

2018. április 23. 11:32

Bekebelezi a Firewatch készítőit a Valve

Az ismeretlen összegért felvásárolt Campo Santo a cég szárnyai alatt változatlanul folytatja munkáját.

Játékfejlesztő-csapatot vásárol fel a Valve, a cég egész pontosan a Campo Santót, a népszerű Firewatch készítőjét kebelezi be. Ahogy az a Campo Santo blogposztjából kiderül, a csapat mind a tizenkét tagja a Valve kötelékébe vándorol, ahol változatlanul játékfejlesztői pozícióban folytatják majd munkájukat. A felvásárlás a cég jelenleg futó projektjét sem kaszálja el, az In the Valley of Gods című játékon a csapat a Valve szárnyai alatt is tovább dolgozik majd, illetve az akvizíció a Firewatch támogatásán sem változtat.

Az ismeretlen összegű felvásárlásra a Campo Santo hosszas tárgyalások után bólintott rá. A 2013-ban alapított, San Franciscó-i székhelyű cég leginkább a már említett, 2016-ban megjelent, Firewatch című kalandjátékáról híresült el, amely több mint egymillió példányban talált gazdára. Az In the Valley of Gods a tervek szerint jövőre jelenik majd meg, immár a Valve zászlaja alatt. A Windows, macOS és Linux platformokon, illetve konzolokon is elérhető címmel a cég ismét a kalandjáték kategóriában próbál majd szerencsét.

fwill

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A lépéssel a Valve lassan visszafordíthatja kormánylapátját a tényleges játékfejlesztések felé, az utóbbi időben ugyanis a virtuális valóságra, hardveres kezdeményezésekre, illetve Steam platformjára fókuszált. Utóbbinál a biztonság, illetve a 4K támogatás került fókuszba, az ugyancsak a platformhoz kapcsolható SteamVR legújabb generációja pedig akár 100 négyzetméteres fizikai mozgásteret is támogat majd a virtuális terek játékosainak. Ami a hardveres csapásirányt illeti, a Steam Machine gépek nem mondhatni hogy túl fényesen szerepeltek, azokat online boltjából Valve ki is tessékelte.

A játékfejlesztéshez való visszakanyarodás egyébként valahol összefut a VR-rel is, a cég ugyanis tavaly októberben három teljes VR játék fejlesztéséről beszélt, amelyek Unityben, illetve Source 2 motorral készülnek. Fontos hangsúlyozni, hogy a cég szerint a címek esetében nem rövid demókról, vagy "VR-élményekről", hanem teljes értékű játékokról van szó. Az sem zárható ki egyébként, hogy a cég elkötelezettsége a virtuális valóság irányába a bekebelezett csapatot is utoléri, és annak új címe, vagy akár a Firewatch is megér majd egy VR kiadást - utóbbinál egyébként a koncepció adná magát, hiszen a játékban a látványos tájak kifejezetten központi elemnek számítanak.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról