Szerző: Habók Lilla

2018. április 16. 13:16

Versben mondják el az informatikus munkaköröket

Egészen ötletes kezdeményezéssel rukkolt elő az NNG, mely 12 informatikai munkakört mutat be gyerekeknek egy verseskötetben. A verseket Varró Dániel írta és Baranyai (b) András illusztrálta. A kiadvány ingyenesen letölthető.

Az informatikus munkaköröket igyekszik tisztázni és népszerűsíteni a 6-10 éves gyerekek, valamint szüleik számára az NNG az újonnan megjelent "Ha nagy leszek, szoftvertesztelő leszek" kiadványával - mondta el a bemutatón Schenk Andrea, a vállalat globál PR menedzsere, a könyv szerkesztője. A versgyűjteményben Varró Dániel 12 különböző munkakörről írt verset a megszokott, humoros stílusában, és Baranyai (b) András illusztrálta azokat nagyon szemléletes formában. Az alkotókat az NNG munkatársai készítették fel több hónap alatt, hogy megértsék a fejlesztési folyamatot, és a munkában résztvevő különböző szereplők konkrét feladatait.

A vállalat olyan foglalkozásokat igyekezett a füzetben megjelentetni, amelyek a legtöbb informatikai cégnél megtalálhatóak. Így alakult ki a végén a tucatnyi lista, többek közt a szoftverfejlesztő, szoftvertesztelő, UX designer, rendszergazda vagy a projektmenedzser állásokról. Továbbá olyan előremutató szakmákat is versbe öntött a költő, mint például a machine learning szakértő, az adattudós vagy a robotikai mérnök. Bár nem éppen minden IT-s cégnél jelenik meg, de az NNG profilja miatt nem maradhatott ki a könyvből az autós field teszter bemutatása sem. A könyv szerkesztője hozzátette, hogy lehetőség szerint egymástól jól elkülöníthető szakmákat kerestek, hogy megpróbálják tisztázni az "informatikus" megnevezés mögött húzódó rengeteg különböző tevékenységet.

nng_fejleszto(Részlet a kiadványból, vers: Varró Dániel, illusztráció: Baranyai (b) András)

A kiadvány célja részben a sztereotípiák lerombolása, hogy például "az informatikus nem otthon egyedül a sötétben dolgozik", hanem több száz fős projektek vannak, ahol nagyon fontos az együttműködés is - fejtette ki Kerecsen Tamás, az NNG technológiai igazgatója. Továbbá nincs olyan, hogy "IT szakma" mint ahogy arra sokan hivatkoznak, hanem ezen belül nagyon sokszínű és változatos foglalkozások léteznek, amelyek izgalmasak és "a legjobb karriert kínálják" hosszú távon.

Magukat a feladatokat viszont egy informatikus is nehezen tudja elmagyarázni a gyerekek számára, gyakran a szülők viszont egyáltalán nincsenek tisztában a lehetőségekkel, miközben nagyon fontos szerepük van a gyerekük pályaorientációjában. "Mindenki tudja, mit csinál egy állatorvos, vagy egy balerina, de a UX designer már fogósabb kérdés azok számára, akik nem ezen a területen dolgoznak" - mondta Schenk Andrea.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Fontos, hogy már az egészen kicsik is ismerjék a "vadakat terelő juhász" mellett a projektmenedzser foglalkozást. Farsangkor pedig ne csak péknek öltözzenek, hanem akár etikus hackernek is - tette hozzá az NNG PR menedzsere. Ehhez pedig olyan formátumot kerestek, ami képes nosztalgikus hangnemben megjeleníteni a szakmai mondandót, és befogadhatóvá tenni azt a 6-10 éves gyerekek és a szüleik számára is, akik ebben a korban még gyakran együtt szokták olvasni a mondókákat.

Így alakult ki a Varró Dániel verseiből álló, illusztrált füzet, amit a szülők és a gyerekek együtt nézhetnek és olvashatnak, majd részletesebben is utánanézhetnek egy-egy fogalomnak. Hogy a magyarázat mennyire szemléletes és egyben humoros is, azt mutatja például a machine learning szakértő verséből származó részlet: "A férfiaktól a nőket / hogy különböztesse ő meg, / s mi egymástól nem áll távol: / a muffint a csivavától."

Ezek a szakmák lesznek 10 év múlva?

Több kérdés is felvetődött a sajtótájékoztatón a tartalommal kapcsolatban. Az egyik, hogy egészen sok angol nyelvű szó és szakmanév szerepel a verseskönyvben, amit a gyerekek esetleg nehezebben értenek a nyelvi nehezítés miatt, mint például az account menedzser vagy a system architect. Az NNG technológiai igazgatója szerint a "szakmák nevét nem lehet ártalmas lefordítani" de mivel az angol megkerülhetetlen, a tudás túlnyomó többségében angolul jelenik meg az interneten, ezért érdemes rávilágítani az angol fontosságára az IT területen. Mint elmondta, vannak olyan országok, ahol a hagyományok miatt erőltetik minden szó lefordítását, de véleménye szerint nem lehet a tudást több száz nyelven külön létrehozni, hanem szükséges egy olyan közös nyelv, amelyen minden informatikában dolgozó megérti egymást. Emiatt pedig fontos lehet az angol nyelv használata, akár egy ilyen kiadványban is, ha egyértelműsíteni szeretnék a témát.

nng_rendszergazda(Részlet a kiadványból, vers: Varró Dániel, illusztráció: Baranyai (b) András)

Egy másik fontos, de inkább elméleti kérdés, hogy a kiadványban megjelenő szakmák tíz év múlva már nem feltétlenül léteznek, mikor a mostani gyerekeknek ténylegesen pályát kell választaniuk. Kerecsen Tamás szerint viszont az orientáció a fontos, hogy a gyerekek lássák, szeretnének-e valamit építeni vagy létrehozni, és ha már ezt eldöntötték, akkor "együtt fejlődhetnek a szakmával" vagyis követhetik annak alakulását valamilyen szinten.

Ingyen letölthető!

A kiadvány tehát teljesen ingyenesen innen letölthető nyomtatóbarát változatban, mivel a vállalat célja ezzel elsődlegesen az informatikai munkakörök népszerűsítése, és a közöttük megjelenő különbségek tisztázása - hosszú távon pedig hogy többen válasszák az informatikus szakmát. A megadott linken elérhető a színes, illusztrált változat, és mellette egy színező verzió is, ha a gyerekek inkább maguk szeretnék színezni a rajzokat.

A terjesztés különböző olyan szervezeteken keresztül fog megvalósulni, amelyek maguk is a gyerekeknek népszerűsítik a szakmát. A cég fontosnak tartja, hogy a kiadvány ne csak a budapestiek körében forogjon, ezért a szegedi irodáján keresztül is terjeszteni fogja. Ezenkívül nyitott bármilyen szervezet, iskola megkeresésére, ahol akár a nyomtatott verziót is terjeszteni lehet.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról