Szerző: Habók Lilla

2018. április 10. 17:18

18,4 milliárd dolláros bevételt hoztak az appok első negyedévben

Eredményesnek tűnik az Apple tavalyi takarítása az App Store-ban. Az App Annie jelentése szerint az iOS appok rekord első negyedéves bevételt és letöltést értek el. Eközben a Google Play appokból befolyó bevétel is dinamikusan növekszik.

Sokkal több alkalmazást töltött le a felhasználók a Google Play-ről és az App Store-ból egyaránt 2018 első negyedévében, mint az előző év azonos időszakában. Ráadásul az alkalmazásletöltés mellett az azokból származó bevételek is nőttek mindkét platformon - derül ki az App Annie negyedéves jelentéséből. Összességében az appok első letöltése 10 százalékkal 27,5 milliárdra nőtt egy év alatt, amelyhez a cég nem számolja hozzá az újbóli letöltéseket és a frissítéseket.

Ezúttal az alkalmazásletöltések az indiai, az indonéz és a brazil felhasználók miatt szaporodtak meg a Google Play-ből az App Annie szerint. Az androidos platformon így a letöltésszám elérte 19,2 milliárdot, míg iOS-en 8,2 milliárdra ugrott a letöltések mutatója, ahol a növekedést az amerikai, orosz és török felhasználóknak tulajdonítja az elemzőcég. A letöltések az idei év első negyedévében is leginkább játékokat foglaltak magukba mindkét alkalmazásboltban, mint például a PUBG Mobile és a Fortnite mobilappokat. A jelentés hozzáteszi, hogy a felhasználók havonta átlagosan 40 alkalmazást nyitnak meg és naponta közel 3 órát töltenek az okostelefonos alkalmazásokkal.

A letöltésekkel párhuzamosan a bevételek is nőttek, méghozzá 22 százalékos évről-évre növekedéssel 18,4 milliárd dollárt hoztak a fejlesztőknek, ami rekord első negyedéves bevételnek tekinthető. Érdemes hozzátenni, hogy az elemzőcég csak az alkalmazásletöltésért, az appon belüli vásárlásért és a feliratkozásért járó összegeket veszi figyelembe, de nem teszi hozzá például a hirdetésekből származó dollárokat, így nem lehet tudni az appokkal járó teljes bevételt.

app_annie_bevetel_2018q1

A két alkalmazásbolt közül a bevételek szempontjából még mindig fölényesen az App Store vezet (pontos összeget nem közölt a cég), de annak 20 százalékos növekedéséhez képest a Google Play még dinamikusabban, 25 százalékkal nőtt. Mindkét platformon az amerikai felhasználók költötték a legtöbbet, és az ő költéseik érték el negyedéves és éves szinten is a legnagyobb növekedést. Az viszont már erősen elkülöníthető, hogy melyik alkalmazásboltból milyen appokat töltöttek le leginkább a felhasználók.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Úgy látszik, az újévi fogadalmaknak köszönhetően az első negyedévben iOS-en főleg az egészség- és fitneszalkalmazások taroltak. Eközben viszont Google Play-ről inkább zenei és szórakoztató kategória érte el a legnagyobb bevételt a streaming szolgáltatások - például a Netflix vagy a Spotify - előfizetésének terjedése miatt. A Sensor Tower adatai szerint egyébként a teljes 2017-es évre nézve 77 százalékkal nőtt a video-on-demand előfizetések száma, ami a két alkalmazásboltban együttesen 781 millió dollárt ért el. Az elemzőcégek szerint ebből látható, hogy bizonyos országokban (Egyesült Államok, Egyesült Királyság, Németország) a piac már elérte azt az érettséget, hogy a felhasználók hajlandóak költeni a szolgáltatásokkal járó előnyökre.

Csökkent az iOS appok száma

A jelentés különösen érdekes, ha párhuzamba állítjuk az Appfigures pár nappal ezelőtt megjelent kimutatásával, mely szerint először történt meg, hogy csökkent az App Store-ban lévő alkalmazások száma a megelőző évhez képest. Míg 2016 végén összesen 2,2 millió appot tartalmazott az alkalmazásbolt, addig 2017-ben ez a szám 2,1 millióra csökkent.

Az eredményből viszont nem csak arra lehet következtetni, hogy a fejlesztők kevésbé voltak aktívak - egyébként a tavaly megjelent 755 ezer app 29 százalékos esést jelent a megelőző évhez képest -, hanem hogy eredményes volt az Apple utólagos tisztítási folyamata. A cég 2016 szeptemberében kezdte kipucolni a régi, már nem igazán működő "vuvuzela appokat", majd ezt az azonos vagy nagyon hasonló kódbázisra épülő appok törlése követte. Tavaly óta pedig az App Store már egyáltalán nem tartalmazza azokat a régi alkalmazásokat, amelyek nem támogatják a 64 bites architektúrát, és mindennek következtében több százezer alkalmazást távolíthatott el a cég az Appfigures következtetése szerint.

appok_appfigures_2017

A mostani App Annie jelentés viszont mutatja, hogy valójában a meglévő és jól használható alkalmazásoknak jót tett a folyamat, és az átláthatóbb alkalmazásboltból több appot töltöttek le a felhasználók és többet is fizettek érte. Nem véletlen, hogy hasonló lépésre szánta el magát a Google Play is, amely 2019 nyaráig adott határidőt a fejlesztőknek az alkalmazások felkészítésére, mivel innentől kezdve Androidon is kötelező lesz a 64 bites architektúrák támogatása.

A jelentések szerint egyébként a Google Play-en 2016-hoz képest 30 százalékkal nőtt az alkalmazásszám, ami így 2017-ben több mint 3,6 millió volt. Méghozzá a fejlesztők is aktívabbak voltak ezen a platformon, mivel 2016-hoz képest 17 százalékkal több, 1,5 millió új appot fejlesztettek Androidra, de ezeknek egy része az elemzőcég szerint az iOS-ről portolt alkalmazás lehet. Ha a Google Play is szigorít a feltételeken, akkor valószínűleg az androidos boltban is nagymértékben csökken majd a meglévő és újonnan feltöltött alkalmazások száma, de az App Annie első negyedéves jelentéséből arra lehet következtetni, hogy a többi alkalmazás letöltésének és bevételének inkább jót tehet ez a folyamat.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról