Szerző: Hlács Ferenc

2018. április 5. 15:31

Fogyasztásának megfelelő mennyiségű zöld energiát vett tavaly a Google

A cég ezen a téren messze lehagyta a szektor többi szereplőjét, még ha nem is közvetlenül a megújuló energiaforrásokból látja el komplexumait.

Itt a tavasz, zöldül a Google, a keresőóriás bejelentette, 2017-ben már éves energiafogyasztásának megfelelő mennyiségű, megújuló energiaforrásból származó energiát vásárolt. Azt persze érdemes gyorsan tisztázni, hogy ez nem jelenti, hogy a vállalat energiaigényét kizárólag megújuló forrásból elégítené ki, ezzel együtt fontos lépés a zöldebb működés felé.

Ahogy a cég blogposztjában kiemeli, már jó ideje törekszik erre az értékre, ennek megfelelően minden évben új együttműködéseket köt a telephelyei környékén, megújuló energiaforrások kihasználására. Egy-egy szerződés aláírását követően ugyanakkor egy-két év is lehet, mire az adott napelem- vagy szélerőmű-farm kiépül és elkezdi a termelést. A fogyasztás tavalyi száz százalékos lefedése ilyen környezetbarát erőművekből komoly előrelépés, miután egy évvel korábban még csak 57 százalékot tudott a cég produkálni, azaz fogyasztása 57 százalékának megfelelő megújuló energiát tudott vásárolni globálisan.

googenergy

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Egyelőre nem kivitelezhető ugyanis, hogy a vállalat közvetlenül a megújuló forrásokból üzemeltesse a minden komplexumát, helyette a cég a hagyományos villamoshálózatra támaszkodik, amelybe a visszatáplálja a felvásárolt megújuló energiát, így kvázi kiegyenlítve fogyasztását. A Google szerint a cég az első hasonló méretű vállalat, amely ilyen arányban vásárol megújuló energiát. A vállalat 2010-ben kezdte el a zöld energia vásárlását, és 2016 végén jelentette be, hogy teljes globáils felhasználásának megfelelő mennyiséget tervez venni a következő év során. A közölt adatok alapján egyébként túlnyomórészt szélerőművekből származó energiáról van szó, de a cége helyenként napenergiát is vesz. Világszerte a Google összesen 26 erőművel működik együtt, amelyek összesen több mint évi 3 gigawattos teljesítményt produkálnak számára.

Persze a 100 százalékos érték elérését - sőt, a Google szerint meghaladását - követően sem dőlhet hátra a keresőóriás, hiszen ahogy világszerte terjeszkedik, új adatközpontokat és irodákat hoz létre, energiafogyasztása is évről évre jelentősen növekszik. A növekedéssel párhuzamosan tehát folyamatosan új megállapodásokat kell kötnie a megújulóenergia-felvásárlásra vonatkozóan is, hogy a tavalyinak megfelelően ki tudja egyenlíteni fogyasztását.

Az iparágban mindenesetre a Google-nek egyáltalán nincs oka szégyenkezni, hiszen az emlíett 3 gigawattos értékkel messze maga mögött hagyja a dobogó második helyén lévő Amazont és a bronzérmes Microsoftot is, a maguk 1 gigawattot valamivel meghaladó teljesítményével.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról