Szerző: Habók Lilla

2018. április 4. 14:22

Közel 27 milliárd dolláros értékeléssel nyitott a Spotify a tőzsdén

A szokatlan technikai bevezetés ellenére is jól sikerült a Spotify tőzsdei rajtja. Az első nap végén 26,5 milliárd dolláros pillanatnyi értékelést tudott felmutatni a vállalat.

Egészen figyelemre méltó eredményekkel indult el a svéd Spotify zenestreaming cég a tőzsdén, amelynek piaci helyzetét, valamint a tőzsdei rajtnál az elsődleges nyilvános kibocsátás (IPO) helyett alkalmazott "technikai bevezetés" módszerét egy korábbi cikkben részletesen kifejtettük. A félelmek viszont nem igazolódtak be, miszerint egyáltalán ne lenne jegyzés a kezdeti időszakban a szokatlan bevezetés miatt, melynek keretében a már meglévő részvényesek, például munkavállalók és befektetők adhatják el a papírjaikat a tőzsdei befektetőknek. Az első napon 169 dolláros részvényárfolyamon jelentek meg a cég papírjai, majd végül 149 dolláron zárták a napot, ami 26,5 milliárd dolláros pillanatnyi értékeltséget jelent a cég számára.

Most is, mint mindig elmondható, hogy a pillanatnyi értékeltség nem egyenlő a vállalatértékeléssel, de azért a Spotify helyzetét jól mutatja, hogy ehhez képest a konkurens (hét éve tőzsdén lévő) Pandora Media piaci értéke jelenleg 1,2 milliárd dolláron áll, míg a nemrég tőzsdére lépő Dropbox értékeltsége az első nap alapján 12 milliárd dolláros volt. Sőt, a Dealogic adatai szerint a Spotify teljesítménye az amerikai tőzsdére lépő technológiai cégek közül bekerült az első tíz helyezett közé az első napon legmagasabb piaci értékeltséget elérő cégek listáján - idézi többek közt a Recode.

spotify_dealogic_top10_tozsde

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Több elemző is a Netflix videostreaming szolgáltatással von párhuzamot a Spotify kapcsán, mivel mindkettő egy szórakoztatási formát szeretne megváltoztatni az előfizetéses modell és a technológia keverékével. Mark Mahaney, az RBC Capital Markets elemzője szerint mélyebb a kettő közt a kapcsolat, mivel a két vállalat közös igazgatósági tagon is osztozott. Ugyanis Barry McCarthy, a Netflix 2010-es tőzsdére lépésekor a pénzügyi igazgatói pozíciót foglalta el, mint ahogy most éppen a Spotify-nál is - idézi a Billboard. Ennek ellenére a Spotify egyelőre nem követi a Netflix stratégiáját, és a monetizálás helyett - amivel csökkenthetné 1,2 milliárd eurós veszteségét - egyelőre inkább még több előfizetőt szeretne felmutatni.

Jelenleg összesen 159 millió havi felhasználóval rendelkezik a svéd zenei szolgáltatás, akik közül 71 millió prémium tag fizet a reklámmentes változatért és egyéb előnyökért, amit év végéig 96 millióra tornázna fel a vállalat. Ezzel a felhasználószámmal jelenleg a Spotify számít a piacvezetőnek, mivel a sorban második Apple Music ehhez képest 38 millió előfizetőt tud felmutatni. Az elemzők viszont több aggályt is fel tudnak sorolni, ami könnyen megfordíthatná a helyzetét.

Egyik ilyen, hogy a nagy zenekiadók birtokolják a streaming oldalon a zenei jogok 87 százalékát, ráadásul nagyjából ugyanazokkal a kiadókkal szerződnek a svéd cég konkurensei is, mint az Apple, az Amazon vagy a Google, amelyek könnyen meg tudnának sokkal magasabb árat is fizetni a jogokért cserébe, és ezzel nehéz helyzetbe hozhatnák a jelenlegi piacvezetőt. Ráadásul az említett vállalatok saját hardverekkel és virtuális asszisztensekkel is rendelkeznek, amellyel elősegíthetik a saját szolgáltatásaik használatát. Úgyhogy a Spotify is kénytelen lesz új ágazatokat működtetni, amit már el is kezdett a hanganyagok felvételét és szerkesztését segítő Soundtrap felvásárlásával, a podcastok felé nyitással vagy éppen a videostreaming területén már jól ismert egyedi tartalmakkal, amivel már a Spotify is kísérletezik. A felhasználók tehát valószínűleg a jövőben erőteljes marketinggel találkozhatnak, hogy a szolgáltatás átterelje őket a prémium előfizetők közé, akár az exkluzív tartalmak miatt.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról