Szerző: Gálffy Csaba

2018. március 26. 09:38

Mit hoz a Windows Server 2019 első előzetese?

Év vége előtt elrajtol az új hosszanfriss Microsoft-szerver. Minden ponton javul a rendszer.

Érkezik a Windows Server következő főverziója - jelentette be a Microsoft a héten. A szoftver a szokásos nevezéktan szerint 2019-es jelöléssel jelenik meg, de nem kell jövő évig várni rá, hisz a közlemény szerint már 2018 második felében megérkezik. A bejelentéssel együtt a fejlesztőcég elérhetővé tette a rendszer előzetesét is az Insider programon keresztül, így akár azonnal el lehet kezdeni ismerkedni az új technológiákkal.

Az új kiadást az teszi különösen fontossá, hogy a Microsoft termékstratégiája mentén "hosszanfriss" kiadás lesz, vagyis nagyon hosszú támogatási ciklussal rendelkezik. A Microsoft 5+5 éves frissítési garanciát ad hozzá, illetve minden létező termék támogatni fogja hosszú-hosszú ideig, így klasszikus feladatokra, mint SQL Server vagy SharePoint szerver, kiválóan alkalmas.

Hibrid felhő

A Microsoft egészen egyedi pozícióban van a vállalati informatikában azzal, hogy mind a hagyományos adatközpontban, mind a publikus felhőben nagyon erős. Ezt a versenyelőnyt igyekszik a cég változatos hibrid felhős megoldásokkal kidomborítani - ez a motívum pedig a Windows Server 2019-ben is tetten érhető.

Figure4

HCI a Honolulu felületén - érdemes gyors ütemben tanulni.

Az új, böngészőből elérhető menedzsment-felület, a Project Honolulu már felkészült a hibrid forgatókönyvek kezelésére is. A Honolulu még tavaly mutatkozott be, amely egy teljesen helyben futó (tehát felhő nélkül is elérhető) menedzsment eszköz Windows Serverhez. Most ez azzal az újdonsággal bővül, hogy egyszerűbben és könnyebben csatlakoztatható a privát adatközpont az Azure különböző szolgáltatásaira, ugyanarról a felületről. Így a Microsoft szerint néhány kattintással bevezethető az Azure Backup, az Azure File Sync, DR vagy egyéb Azure szolgáltatások, amelyek jól (és költséghatékonyan) egészítik ki a saját infrastruktúrát.

Biztonság

A Microsoft a szokásos protect-detect-respond hármasa alá sorolja be a Windows Server 2019 újdonságait. A védelem oldalán a védett virtuális gépek (Shielded VM) kiterjesztése a friss adalék, ez a technológia eddig csak Windows Server VM-ekkel volt elérhető, mostantól viszont a Linux is támogatott lesz, illetve a VMConnect is jobb támogatást nyújt az ilyen védett VM-ekhez. Fontos újdonság még a titkosított hálózatoké, amellyel bizonyos hálózatrészek titkosíthatóak igény szerint.

A detect és respond rubrikában a WDATP-integráció érkezik. A Windows Defender Advanced Threat Protection a Microsoft saját fejlesztésű modern biztonsági megoldása, amely előfizetős szolgáltatás formájában érhető el - eddig kliensoldalon, a Windows Server 2019-cel pedig már szerveroldalon is. A WDATP egyik nagy előnye a fejlett naplózás és naplóelemzés, ez nyilván szerveroldalon pont olyan fontos és hasznos, mint a klienseknél.

Fókuszban az alkalmazások

A konténeres alkalmazások jöttek-láttak-győztek, ez pedig a windowsos ökoszisztémában is így van. A Microsoft örömmel fejlesztgeti a konténeres futtatás támogatását, nyilván rengeteg újdonságot hoz ezen az oldalon a Windows Server 2019 is. A legfontosabb talán a Kubernetes teljes felkarolása, a konténer-menedzser támogatása jelenleg béta állapotú, de a rajtra várhatóan élesben is elérhető lesz, teljes Kubernetes-fürtök építhetőek majd Windows Server alapokon, beleértve a compute, a tárolásos, és hálózati elemeket is.

Figure2-1024x509

WDATP - szerveren is

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Szintén a konténeres futtatás kéri a Server Core további csupaszítását. Ez a lemezkép jelenleg 5 gigabájtos, a rajtra viszont a Microsoft fejlesztői ezt harmadára szeretnék zsugorítani, így egy-egy, a kernelt is tartalmazó konténer sokkal gyorsabban letölthető-telepíthető-futtatható lesz. A Linux-támogatás is tovább erősödik, a Windows Subsystem for Linux (WSL) várhatóan hivatalosan is elérhető lesz Windows Serveren (jelenleg csak előnézeti állapotban van), és támogatni fogja az olyan alap funkciókat, mint az OpenSSH, Curl vagy Tar - ígéri a Microsoft.

Ez is hiperkonvergens

A szoftveresen definiált, szervereken átívelő tárolók az elmúlt évek nagy dobása volt a szerveres világban, az első, meglehetősen nyers implementációk pedig folyamatosan fejlődnek. A Microsoftnál is ez az irány, a Windows Server Software Defined program fokozatosan egyre erősebb: a hiperkonvergens megoldás kezelése elérhető lesz Honolulu felületről, de javul a skálázódás, a teljesítmény és a megbízhatóság is.

A Windows Server 2019 előzetese már most letölthető és kipróbálható, ehhez a Windows Insider programba kell belépni (ingyenes). Az újdonságok részletesebb listája a kiadási jegyzetekben olvasható.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról