Szerző: Hlács Ferenc

2018. február 21. 14:40

Deloitte: decentralizálódik az energiapiac

Az otthoni termelők és az autógyártók miatt vakarhatják a fejüket az energiaszolgáltatók.

Egyelőre korai lenne arról beszélni, hogy az otthoni termelők rövid időn belül az energiaszolgáltatók kihívójaként lépnek a piacra, a szegmens decentralizációja azonban napról napra hangsúlyosabbá válik, mind a háztartási naperőművek és hasonló megoldások terjedése miatt, mind pedig azért, mert egyre inkább elkezdtek más iparágak is átnyúlni az energetikába. Ahogy a Deloitte energiaüzletágának vezetője, Mező Csaba a cég sajtóeseményén elmondta, a decentralizált energiatermelés térnyerése nem mondható túlmisztifikált folyamatnak: az erre használt legnépszerűbb eszközök, a napelemek ára radikálisan csökken, teljesítményük pedig növekszik, ezzel párhuzamosan pedig az otthon használható, beépített tárolóeszközök kapacitása is egyre nagyobb, és áruk is mérséklődést mutat.

A fogyasztó lesz a szolgáltató?

Magyarországon az elmúlt 10 évben több mint 25 ezer háztartási méretű naperőmű épült, amelyeknek nem csak száma, de kapacitása is egyre növekszik. Egy családi házhoz épített, nagyjából 3,1 kilowattos naperőmű 1,2 millió forintos beruházási költséget jelent, amely az eszköz teljes, 20 év körüli élettartalmára vetítve 8 százalékos megtérülést produkál, teljes költségét pedig 12-13 év alatt spórolja meg vele a vásárló. Az otthoni termelők nem elsősorban a miattuk kieső bevételek miatt jelentenek kihívást az energiaszolgáltatóknak, sokkal inkább azért, mert az otthon megtermelt energia használatával jelentősen átrajzolhatják az adott cég kalkulációit a kiszolgált fogyasztók teljesítményigényére vonatkozóan. Az energiaszolgáltatóknál pedig a megtermelt, illetve felvett energiának egyensúlyban kell lennie. Itthon ez egyelőre nem jelent komoly problémát, miután hazánkban elsősorban a "prosumer" modell népszerű - és nem utolsó sorban költséghatékony.

solarpanelill

A prosumer modellben a felhasználó továbbra is csatlakozik a szolgáltató hálózatára, a nap közben megtermelt energiát is oda táplálja vissza, amit pedig a villanyóra rögzít. Este aztán a hazaérő család ezt az energiát éli fel, illetve igény szerint túl is lépheti, ebben az esetben maradva a hagyományos fogyasztói modellnél. Miután ebben a felállásban a szolgáltató is aktívan részt vesz, a felhasználók várható teljesítményigényével is jobban tud számolni, az úgynevezett autonóm fogyasztókra viszont már jóval kisebb rálátása van. Utóbbiak azok, akik otthoni tárolókapacitással is rendelkeznek, mint például a Teslától megismert Powerwall akkuk, amelyből tetszés szerint szolgálhatják ki a háztartás igényeit, a szolgáltató közbenjárása nélkül. Ők akár teljesen is képesek lehetnek függetlenedni a hálózattól, sőt, elviekben akár szomszédaiknak is továbbértékesíthetik a termelt energiát.

Itt már az egyre jellemzőbb iparági átfedések, illetve a határok elmosódása is látható: míg korábban az energiaszolgáltatók a telkócégeket tartották későbbi potenciális riválisaiknak, mára kiderült, sokkal inkább az autógyártóktól van félnivalójuk, pontosan az elektromos autók térnyeréséből egyenesen következő háztartási akkuk megjelenése miatt. Az otthoni akkupakkok, amelyeket a cégek lényegében az autókban felhasznált telepekkel azonos - vagy akár a járművekből már leselejtezett - komponensekből gyártanak, egyre több vállalat portfóliójában tűnnek fel, a korábban említett Teslától, a Nissanon át egészen a BMW-ig. A hasonló méretes telepek használata itthon ugyanakkor a magas ár miatt egyelőre nem jellemző, hiszen egy akkuval is felszerelt otthoni rendszer a "mezei" napelemes megoldásnak akár a duplájába is kerülhet. Így még ha a teljes áramfogyasztást megspóroljuk vele, átlagosan akkor is évi 130 ezer forintos megtakarításról van szó, a barátságosabb megtérülési időhöz tehát az akkupakkok terén további árcsökkenésre van szükség. A későbbiekben azonban az árak mérséklődésével régiónkban is lendületesebb terjedésnek indulhat a technológia - arról nem is beszélve, hogy hasonló célra akár maguk az elektromos autók is használhatók lehetnek. Ehhez persze utóbbiak piacán is jelentős növekedésre van még szükség.

Hét éven belül 56 ezer elektromos autó cirkál majd itthon

A növekedés természetesen ebben a szegmensben sem marad el Magyarországon sem, tempója ugyanakkor aránylag visszafogott marad. A Deloitte várakozásai szerint 2025-re 56 ezer elektromos autó lesz hazánkban, amelyek használata több esetben is megtérülhet, még azt szem előtt tartva is, hogy a gépjárművek ára akár másfélszerese is lehet a belső égésű motorral szerelt, azonos modellekének. Bizonyos körülmények között még magánszemélynek is jobban megérheti elektromos autót választania: a kutatócég számításai szerint évi legalább 20 ezer kilométeres futásteljesítmény esetében, amennyiben a töltés legalább 30 százalékát meg tudja oldani a tulajdonos ingyenes töltőállomásnál, a többit pedig otthon végzi, normál lakossági tarifával, már megtérülhet az autó használata. A szerencsésebbeknek, akik minden esetben meg tudják oldani, hogy ingyenes töltőn hagyják az autót, akár ennél kisebb éves kilométernél is megérheti elektromos autót választani.

ateslaroadster

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A taxisoknak, főként ha a töltés megoldható a vállalati telephelyen, átlagos versenypiaci körülmények között már most érdemes elektromos járműre váltani. A kishaszonjárműveknél ugyanakkor már nem billen a mérleg ilyen egyértelműen az elektromos autók oldalára, a Deloitte szerint az évi átlagosan 30 ezer kilométert utazó futár vagy csomagszállító járműveknél a belső égésű motorral szerelt modellek jelentős árelőnye miatt csak ingyenes töltéssel érheti meg elektromosra váltani. A szűk hét éven belül prognosztizált 56 ezer elektromos autó egyébként a vállalat szerint nem ró majd túlzott terhet a jelenlegi hazai infrastruktúrára, legfeljebb néhol, helyi szinten lehet szükség annak megerősítésére.

Az energiapiac decentralizálódása és az új szereplők megjelenése, mind magán-, mind vállalati oldalról, komoly árversenyt eredményez majd a szegmensben, emiatt pedig sokkal hangsúlyosabb ügyfélközpontúságra, jobb ügyfélélményre, illetve személyre szabott ajánlatokra számíthatnak majd a fogyasztók. A dinamikusabbá váló árazással az egyedi idejű előfizetések, vagy akár a fix árú, korlátlan fogyasztást lehetővé tevő (flat rate) csomagok is felbukkanhatnak - ahogy az például Ausztráliában már meg is történt, sőt, a cégek ott már a megújuló energiaforrások használatát ösztönző konstrukciókat is kínálnak.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról