Szerző: Hlács Ferenc

2018. február 20. 13:42

Mit várjunk az idei csúcstelefonoktól?

Állítható blende, ergonomikusabb kialakítás, és társai - erre számítunk a Samsungtól és a piactól idén. Valószínűleg a kijelzőbe nyúló szigetektől sem menekülhetünk sokáig.

Közeleg a Samsung legújabb csúcstelefonjának bejelentése, ezzel pedig a készülékkel kapcsolatos "kiszivárgott" információk is egyre gyorsabban követik egymást. A Galaxy széria legújabb tagjairól, az S9-ről és S9+-ról a várakozások szerint vasárnap, a Barcelonában megrendezett Mobile World Congressen hull majd le a lepel, ugyanakkor az eddigi információk alapján már most határozott körvonalat öltenek a készülékek újdonságai - amelyek egyben az idei okostelefon-piaci trendeket is előrevetítik.

Fókuszban a kamera

Az már jó ideje nem titok, hogy a cég új zászlóvivőinél a kamera kerül majd a középpontba - nem véletlenül. A Samsung kissé lemaradt az új csúcstelefonok mögött a képminőségi versenyben, az új etalonnak androidos körökben a Google Pixel családja számít egy ideje. Ezen mindenképp változtatna a dél-koreai gyártó, már az első, óvatos promótöredéknél is az "újragondolt" kamerával harangozta be termékét a Samsung. A nagy dobás jó eséllyel az állítható rekesz (blende) lesz, amellyel a felhasználók f/2.4, illetve f/1.5 értékek között válthatnak majd, igazodva az aktuális fényviszonyokhoz. Igaz az okostelefonos színtéren nem mindennapi technológiáról van szó, az mégsem most tűnik fel először a Samsung készülékeiben: a vállalat, kifejezetten a China Telecom számára készített luxustelefonjában, a két kijelzővel, illetve klasszikus gombsorral szerelt, kinyitható W2018-ban már láthattunk hasonló megoldást - a relatív kis szériás modell kiváló teszt volt az innovatív modul számára.

 

Ahogy utóbbi modell példáján is látszik, a kamerában elhelyezett, apró blende nem állítható tetszőlegesen, az a fentebb említett két érték között képes váltani. Jó eséllyel ugyanez lesz a helyzet az S9 és S9+ esetében is, a változtatható rekesznyílás mindenesetre komoly újdonságot jelent az okostelefonos kamerák terén, ahol az elmúlt években leginkább a plusz szenzorok felszerelésével próbáltak újítani a gyártók. Persze nagyon úgy tűnik, hogy a Samsung biztosra megy, és az S9+-nál ezt a ziccert sem hagyja ki, az eddig nyilvánosságra került képek szerint (amelyekből a WinFuture a napokban jókora csokrot közölt), a nagyobbik zászlóshajón két kamera figyel majd, függőleges elrendezésben - a mechanikus blende mindenesetre valószínűleg itt is csak az egyik szenzor fölé kerül majd be.

sgs902

Műszaki szempontból kisebb bravúr, de ergonómia terén hatalmas előrelépés, hogy nem csak a kamerák, de végre az ujjlenyomat-olvasó is követi ezt a függőleges elrendezést (ahogy azt az idei Galaxy A8 modell már beharangozta), így végre nem fenyeget majd a veszély, hogy minden feloldásnál összetapogatja az ember a kamerát borító üveget, illetve a használat is jóval kényelmesebb lehet. Ezzel ismét valótlannak bizonyultak azok a találgatások, amelyek kijelző mögé épített ujjlenyomat-olvasót vizionáltak. Utóbbi technológia mindenesetre, ha a Samsungnál nem is, más gyártóknál idén már napvilágot lát, a Vivo már be is jelentett képernyő mögötti szenzorral szerelt okostelefont, és valószínűleg több más gyártótól is láthatunk majd hasonlót. Trend ugyanakkor jó eséllyel nem lesz a megoldásból, az év első felében legalábbis biztosan, sok cég inkább kivár, hogy a bátrabb szereplők milyen tapasztalatokat szereznek a területen. Mindenesetre amekkora lelkesedés övezet tavaly a koncepciót, a kedélyek idén annyira lecsillapodtak, jelenleg úgy tűnik, a hátlapi elrendezéssel a felhasználók java része ki van békülve.

Az S9 szériánál a formatervbeli újítások az eddigi képek alapján lényegében ki is merülnek az ujjlenyomat-szenzor áthelyezésében, elölről nézve a telefon szinte megszólalásig hasonlít a tavalyi modellre, ívelt széleivel, szinte nullára vékonyított oldalsó káváival és 18,5:9-es kijelzőjével. A nagy "formatervreform" éve tehát 2017 volt, idén vélhetően azok a gyártók is előjönnek majd minimális kijelzőperemekkel, szerelt készülékeikkel, akik tavaly ezen a területen lemaradtak, a szegmens éllovasai, mint a Samsung vagy az Apple azonban idén nem nagyon változtatnak majd az irányvonalon.

sgs901

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Ha már az Apple szóba került, az idei év egyik potenciális trendje az iPhone X-ből, illetve az Essential Phone-ból megismert "beugró" vagy "kijelzősziget" lehet, amelyhez az Android következő verziójában már hivatalos támogatás is érkezik. A panel területére betüremkedő, jellemzően az előlapi kameráknak és a hangszórónak helyt adó szigetek kapcsán erősen megoszlik a felhasználók véleménye, miután azonban az Apple emellett a kialakítás mellett tette le a voksát, egész biztosan számíthatunk néhány hasonló modellre több androidos gyártó részéről is.

A koreai cég tehát szerencsére nem állt be a kijelzőből kiharapott kameraszigetek mögé, szoftveroldalon azonban számíthatunk az Apple-től látott funkciókra: az cupertinói cégtől megismert térbeli Animojik, azaz a felhasználó arcmozgását követő Emoji fejek a Samsungnál is visszaköszönnek majd az S9 bejelentésekor, legalábbis erre lehet következtetni egy a cég által közzétett, rövid promóvideóból. Ezt a funkciót tavaly a Huawei zászlaja alól ismert Honor is bevezette, és valószínűleg idén is több gyártónál megjelenik majd.

 

Asztali használatra is felkészített vas?

Az új Samsung zászlóvivőknél azért a motorháztető alá is érdemes benézni, a vállalat soronkövetkező csúcslapkái ugyanis nem elhanyagolható teljesítménynövekedést hoznak. Ahogy arról korábban részletesen megemlékeztünk, az S9-ekben debütáló Exynos 9810-es chipekben érkező vadonatúj Exynos M3 processzormagok akár 50 százalékkal is jobb teljesítményt produkálhatnak, azonos órajel mellett. A processzor továbbá big.LITTE elrendezés helyett DynamiQ technológiára vált, azaz minden maghoz saját L2 cache társul, illetve a maximális órajeleket is magasan lőtte be a gyártó, a chipben lévő négy darab M3 mag 2,9 gigahertzre, míg az alacsonyabb fogyasztású Cortex-A55 magok 1,9 gigahertzre képesek, noha az egyelőre kérdés, hogy a telefonokban állít-e be ennél alacsonyabb korlátot a cég. A piaci szereplők többsége persze saját fejlesztésű chip híján szinte biztosan a Qualcomm idei csúcslapkájára, a Snapdragon 845-re támaszkodik majd zászlóvivőiben, amely a 30 százalék könyéki teljesítményugrás mellett GPU terén és energiahatékonyságban is sokat fejlődött elődjéhez képest.

sgs903

Az izmosabb vas nem csak út közben lesz hasznos, de az irodában is, miután nagyon úgy néz ki, a Samsung idén elkötelezett marad DeX asztali dokkolója mellett. Az S9 széria ennek megfelelően kompatibilis lesz a tavaly megismert, a telefont monitorra-egérre-billentyűzetre kötő dokkolóval, illetve abból egy új verzió is érkezik. A frissített dokkolóban az előzetes fotók szerint a készülék teljesen fektetve kap majd helyet, így beviteli eszközként, például touchpadként lesz használható asztali üzemmódban. Biztosan sokan emlékeznek még, hogy tavaly a Huawei is letette a voksát a telefon, mint asztali PC koncepciója mellett, idén pedig még több gyártó állhat elő saját, hasonló megoldásával. Az elképzelés gyakorlati térnyerése persze egyelőre igen korlátozott, annak a Samsung és társai nagyobb, vállalati együttműködésekkel tudnának lendületet adni - nem kizárt, hogy az MWC-n ennek helyzetéről is többet megtudunk majd.

A fentieken túl akad még egy érték, ami az új szériában várhatóan növekedni fog, ennek azonban valószínűleg nem sokan örülnek majd: a készülékek ára. Az eddigi pletykák ezen a területen nem túl biztatók, a Gizmodo értesülései szerint az új modellek indulóárai akár 100 dollárral is meghaladhatják az S8 sorozatéit, egyes források akár nettó 875 dolláros árcédulát is emlegetnek. Ez persze az ősszel látott 1000 dolláros iPhone X után különösebben nem meglepő, a stabilan növekvő árak azonban egyre több vásárló számára tolhatják elérhetetlen távolságba csúcskészülékeket.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról