Szerző: Hlács Ferenc

2018. február 13. 15:26

Megüti az "audiofil" színvonalat az Apple HomePodja?

A legrészletesebb Reddit-teszt szerint az eszköz az ezer dolláros hangszórót is maga mögött hagyja. Más területen ugyanakkor akad kifogás az Apple első okoshangszórójával szemben.

Pozitív fogadtatásra talált a Reddit audiofiljei körében az Apple nemrég debütált HomePod okoshangszórója, amellyel mintegy három hónapos késlekedést követően a cupertinói óriás is kihasítaná a maga szeletét a virtuális asszisztenssel szerelt hangszórók egyre növekvő tortájából. Az Apple már a tavalyi bejelentéskor is hangsúlyozta, hogy a HomePod fontos megkülönböztetőjegye a rivális megoldásokkal szemben a prémium hangminőség - természetesen amellett, hogy a készüléken a cégtől megismert Siri hallgatózik a hangparancsok után.

Az első vélemények alapján az Apple nem a levegőbe ígérgetett, a HomePod, különösen kis méretéhez képest remek hangzást hoz - persze azért más tekintetben akadnak kisebb kifogások. Az egyik legrészletesebb teszt azonban egyértelműen a hangszóró mellett teszi le a voksát: Fouzan Alam, az "audiophile" subreddit WinterCharm néven ismert felhasználója nyolc és fél órányi mérés és mintegy hat óra elemzés után tette közzé terjedelmes tesztjét.

hompd01

Eredményei szerint a HomePod nem csak megállja a helyét árkategóriájában hangzás tekintetében, de az olyan, a tökéletes hangzás megszállottjai körében népszerű modelleket is maga mögött hagyja, mint a KEF X300A - amelyért közel ezer dollárt kell kicsengetni. Ahogy a tesztelő fogalmaz, száz százalékban audiofil szintű hangszóróról van szó - a készülék annyira jól teljesített, hogy Alamnak első méréseit újra el kellett végezni, hogy higgyen a műszereknek. A mérések egy speciális, kifejezetten hangszórók vizsgálatára tervezett USB-s mikrofonnal zajlottak, a tesztelő nagyjából átlagos lakásában. Noha a környezet nem mondható hangzás szempontjából tökéletesnek, a HomePod esetében a szoba "átlagossága" még kapóra is jön, hiszen annak hála tesztelhető a hangszóró automatikus kalibrációja, illetve a környezethez igazodó önálló hangzásjavítási képességei, amelyekkel az Apple a bejelentéskor büszkélkedett.

Utóbbi funkció miatt egyébként nem lehet a HomePod képességeinek kimérését rögtön egy kiválasztott hang vagy zeneszám lejátszásakor elkezdeni, a készülék ugyanis az első fél percben saját hangja után fülelve végzi el a kalibrációt. Amennyiben a hangszóróban található gyorsulásmérő elmozdulást érzékel, a HomePod a következő lejátszáskor ismét kalibrálásba fog, hogy igazodjon a feltételezett új helyéhez. Alam mérései alapján a HomePod szinte tökéletesen lapos frekvenciaválaszt produkál, többféle hangerőn is, a középtartományt, illetve a magas vagy mély hangokat sem szorítja háttérbe, vagy épp emeli ki jobban a többinél - tehát még ha tesztelő szuperlatívuszai túloznak is valamennyit, mint kompakt hangszóró, ígéretes termékről van szó.

hompd02

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Ráadásul hogy a HomePod kifejezetten jó hangzást produkál, a "halandók" által végzett tesztek is megerősíteni látszanak - ezzel együtt az eszköznek akadnak gyengeségei. Az egyik ilyen, amelyen a hangminőségen felbuzdult audiofilek is felszisszenhetnek, hogy a HomePodon nem találunk analóg bemenetet, illetve Bluetooth-on keresztül sem csatlakozhatunk hozzá, az egyetlen lehetőség az Apple-től megismert AirPlay-en keresztül történő lejátszás. Ennek megfelelően ha valaki már korábban elköteleződött a cupertinói cég ökszisztémája mellett, a kiváló minőségű hangszóró jó választás lehet, ugyanakkor más platformoktól (értsd: Androidról) valószínűleg nem ez a készülék fogja a felhasználókat az Apple-hez csábítani.

Ezt tetézi, hogy az okoshangszóró "okos" részével kapcsolatban is merültek fel kifogások, a Siri képességei ugyanis még mindig elég korlátozottak, főleg a piacvezető Alexával, netán az ezüstérmes Google Assistanttel összehasonlítva, amelyek egyre tekintélyesebb ökoszisztémát építenek ki maguk köré. A HomePod jelenleg továbbá csak mono lejátszásra képes, ugyanakkor egy későbbi frissítéssel a sztereó támogatása is megérkezik majd, így két készülék párban is használható lesz.

Előzetesen tehát úgy tűnik, a HomePod annak dacára, hogy nettó 350 dolláros árával jelentősen drágább, mint az annak töredékéért kapható rivális Amazon Echo, netán Google Home modellek nagy része, ár-érték arányban mégis jó választás lehet, már csak hangminősége miatt is. Ez persze abban az esetben igaz, ha az ember elkötelezett Apple felhasználó, és csak AirPlay-en keresztül akar a készülékhez csatlakozni. Alam a tesztjéhez kapcsolódó méréseket terjedelmes Reddit posztjában közzétette, azt az érdeklődők részletesen átböngészhetik, illetve a szerző mindenkit arra buzdít, ha valamilyen hibát talál az eredményekben, netán saját mérései mást mutatnak, jelezze felé.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról