HWSW

Nem sok Essential Phone talált gazdára tavaly

Gyengén indul az Essential Phone karrierje, a gyártó az első fél évben alig 88 ezer készüléket tudott értékesíteni. Az érett okostelefonpiacra egyébként is kemény dió betörni, amit a vállalat kezdeti fiaskói tovább nehezítettek.

Finoman szólva is döcögős tavalyi évet tudhat maga mögött az Andy Rubin nevével fémjelzett Essential Phone, a készülékből ugyanis a piacra kerülést követő nagyjából fél évben alig 88 ezer darab talált gazdára. Az aggasztóan alacsony számról Francisco Jeronimo, az IDC kutatási igazgatója számolt be tweetjében, [1] kiemelve hogy a telefonnak komoly piaci versenyben kell helytállnia - és a cég egyelőre messze van tőle, hogy sikeres vállalat legyen. Az Essential maga nem közölt hivatalos számokat, illetve nem is kommentálta az értesüléseket, a hallgatás ugyanakkor nem meglepő az épp csak piacra lépett csapattól.

Az Essential Phone-t bejelentésekor [2] komoly érdeklődés övezte, egyrészt az egyedi, "kávamentes" kijelződizájn, másrészt az eszközön futó, lényegében módosítatlan, "vanilla" Android miatt - de persze arra is sokan felkapták a fejüket, hogy a készülék mögött nem más állt, mint az Android atyjaként is emlegetett Andy Rubin. A kiszivárgott képekkel és elejtett információmorzsákkal hónapok alatt felkorbácsolt várakozásokat ugyanakkor gyorsan csalódás követte, miután a készülék rajtja újra és újra eltolódott, [3] többször is hetekkel odázva a megjelenést. Végül a telefon augusztusban került az első felhasználókhoz [4] - az öröm ugyanakkor itt sem lehetett sokáig felhőtlen, ugyanis alig pár nappal az indulást követően a vállalat komoly adatvédelmi hibába futott bele, [5] illetéktelen kezekbe juttatva számos megrendelőjének személyes okmányait.

essentisales

xA vásárlói bizalom tehát már a kezdetekkor megingott a cégben, amelyet a vállalat aztán tekintélyes leárazásokkal próbált helyreállítani az ősz folyamán, mint a fenti számok mutatják, kevés sikerrel - pedig a Cyber Monday akciók alatt egészen nettó 399 dollárig nyeste vissza az árat, az eredeti csaknem 700 dollárról. Jelenleg a készülék nettó 499 dollárért kapható, ezzel továbbra is jóval olcsóbban kínálva a tavalyi csúcshardvert mint a vetélytársak. Persze egy frissen indult gyártótól nem várható, hogy az Apple-hez vagy Samsunghoz hasonló, sokmilliós számokat produkáljon, a 90 ezernél is kevesebb eladott darabszám ugyanakkor még ennek fényében is kifejezetten vékony.

Noha a gyenge eladásokban minden bizonnyal szerepet játszott a cég kezdeti csetlése-botlása, az Essential eddigi küzdelme jól illusztrálja, hogy milyen nehézzé vált a nagy szereplők árnyékában betörni az okostelefonok szegmensébe, még egy olyan névvel felfegyverkezve is, mint Andy Rubin. Különösen igaz ez a csúcskategóriára, hiszen egy új, ismeretlen versenyzőnek kisebb valószínűséggel csengetnek ki a vásárlók nagyobb összegeket, mint a piacon már bizonyított óriásoknak.

A gyártó egyelőre mind a jelenlegi számok, mind pedig a későbbi tervek kapcsán hallgat, így nem tudni, hogy mire számíthatunk a készülék esetleges második generációja kapcsán. Az mindenesetre sejthető, hogy a vállalat nem sokat keres a leárazott modelleken, így kérsédes, hogy mekkora lendületet tud gyűjteni egy új verzió piacra dobásához.

A cikkben hivatkozott linkek:
[1] https://mobile.twitter.com/fjeronimo/status/963054359000113152
[2] https://www.hwsw.hu/hirek/57318/essential-phone-ph-1-android-andy-rubin-ambient-os.html
[3] https://www.hwsw.hu/hirek/57558/andy-rubin-essential-phone-keses-andorid.html
[4] https://www.hwsw.hu/hirek/57709/essential-phone-ph-1-andy-rubin-android-okostelefon-mobil.html
[5] https://www.hwsw.hu/hirek/57737/essential-phone-andry-rubin-adatvedelem-phishing-emailkonfiguracio.html
A cikk adatai:
//www.hwsw.hu/hirek/58432/essential-phone-andy-rubin-eladas-okostelefon-piac.html
Író: Hlács Ferenc (feradyr@gmail.com)
Dátum: 2018. február 13. 11:57
Rovat: eco@tech