Szerző: Habók Lilla

2018. február 12. 14:53

Waymo-Uber: meglepetés-egyezség lett a per vége

Pontot tett az Uber friss vezérigazgatója egy komoly per végére, amelyben a Google-Alphabet önvezető autós bizalmas információk lopásával vádolta a céget. A Waymo 245 millió dollár értékű részvényt kap az Uberből.

Megállapodott a Google-ernyőszervezet Alphabet alá tartozó önvezetős cég, a Waymo az Uberrel, amely a tavaly elindított per szerint üzleti titkot sértett a Waymo bejegyzett szenzortechnológiájával szemben. Az Uber 0,34 százalékos részesedést ad a Waymónak, amely a jelenlegi 72 milliárd dolláros cégértékelés mellett nagyjából 245 millió dollárnak felel meg, de készpénz nem cserél gazdát - írja a Reuters.

A per középpontjában a Google/Waymo korábbi önvezető autós főmérnöke, Anthony Levandowski áll, aki 2015 decemberében hagyta el a vállalatot, hogy aztán megalapítsa az önvezető teherautóval foglalkozó Ottót. A startupot pár hónapon belül felvásárolta az Uber 680 millió dollárért, hogy azzal megerősítse saját önvezető autós erőfeszítéseit, melynek élére Levandowski került. Kiderült azonban, hogy a mérnök 14 ezer dokumentummal távozott a Google-től való kilépésekor - köztük műszaki tervek, beszállítói listák -, és ezeket a vállalat vádja szerint fel is használta az Uber tulajdonában lévő technológiában.

A Waymo egy emailből értesült a potenciális adatlopásról, amelyben egy beszállító véletlenül az áramköri tervrajzokat mindkét cégnek elküldte, és a csatolt tervek feltűnően ismerősek voltak a Waymo tervezőinek - írtuk korábban. A cég vádjai szerint a vállalat a Waymo házon belül fejlesztett, egyedi lidar-alapú szenzortechnológiájából emelt számos elemet, ezzel megsértve a keresőóriás üzleti titkait. A cég szerint egyedi lézeres rendszerek kombinációjáról van szó, amelyek a teljes mértékben önvezető járműveknek szolgáltatnak kritikus információkat a környezetről, ez pedig a megoldás kulcseleme - ezt amúgy a per során mindkét vállalat képviselői elismerték.

lidar_levandowski_uber

Maga a Lidar technológia egyébként kulcstényező volt az Otto-felvásárlásban, és a szereplők állítják, hogy az önvezető autók működéséhez alapvető fontosságú. A LiDAR vagyis Light Detection and Ranging a lézer alapú távérzékelést jelenti, amelyet a kutatók általában a kibocsátó eszköz és egy adott felület távolságának meghatározására szoktak használni, ami érthető, miért használható az önvezető járműveknél. A gyakorlatban ez az autó tetejére szerelt, gyorsan pörgő hengeres egységként látható, amely folyamatosan pásztázza a környezetet, felbontásának, sebességének növelése, bekerülési költségének leszorítása pedig a Waymo kutatásainak egyik központi eleme volt az elmúlt években.

Ezzel szemben viszont a magyar alapítású AImotive inkább a kameraszenzorokra és a mesterséges intelligencia alapú képfeldolgozásra fókuszál. Továbbá a Tesla-vezérigazgató Elon Musk is kifejezetten elutasítja a Lidart a vállalat önvezető autóinak fejlesztéséhez, és szintén inkább a kameraszenzorokban, a hagyományos radarban és a passzív optikai felismerésben látja a jövőt. A lézeres távérzékelés tehát nem az egyedüli mód az önvezető technológia elterjedéséhez, de nem jelenti azt, hogy két cég ne találhatta volna ki egyszerre ugyanazt a megoldást. Az Uber legalábbis mindvégig tagadta, hogy felhasználta volna a Google-től kikerült információkat.

Igazságos döntés született?

Összességében az Uber "olcsón megúszta" a pert, főként, hogy a Waymo eredeti követelése 1 milliárd dollár volt. Majd múlt héten a cég egy 500 millió dolláros peren kívüli megállapodást javasolt, de az Uber igazgatósága ezt is visszautasította, és megbízta Khosrowshahi elnök-vezérigazgatót egy kedvezőbb megállapodás nyélbe ütésével. Végül mindkét cég beleegyezett a 245 millió dollár értékű részvénypakettbe, emelett az Uber ígéretet tett arra is, hogy a birtokába került üzleti titkokat nem fogja saját megoldásában hasznosítani. Ezt (feltehetőleg) a két cég által felkért független szakértő fogja majd ellenőrizni időről-időre.

Az Uber egyébként még mindig tagadja hivatalosan, hogy bármit felhasznált volna a Google dokumentumaiból, bár magát a lopás tényét nem vitatja. David Khosrowshahi, az Uber jelenlegi vezérigazgatója a weboldalon közzétett nyilatkozatban hangsúlyozza, hogy bár a Waymo versenytársa a vállalatnak, de az Alphabet a Google Ventures befektetési alapon keresztül egyben fontos befektetője is. "Bár nem fogunk egyetérteni mindennel, de abban mindenképpen egyetértünk, hogy az Uber Otto-felvásárlását más módon lehetett volna és kellett volna megoldani." - írja a közleményben. Khosrowshahi "nem hiszi" hogy bármilyen üzleti titok eljutott volna ilyen módon egyik cégtől a másikhoz, vagy hogy az Uber felhasználta volna a Waymo saját tulajdonában lévő információkat, de "lépéseket fog tenni, hogy megbizonyosodjon" arról, hogy a Lidar technológia és a szoftver csak a saját mérnökeinek munkája.

lidar_uber

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Miért a hirtelen megállapodás? Ezt tulajdonképpen csak találgatni lehet. Az Uber valószínűleg nem teljesen biztos benne, hogy Levandowski nem alkalmazta a Google-től átvett terveket, akár már az Otto tervezésekor. A Waymo pedig a jelek szerint kevés igazi bizonyítékot tudott felmutatni, nem csak arról, hogy a korábbi mérnöke ellopta a bizalmas anyagokat, hanem arról is, hogy azt a konkurens cég felhasználta, így az érve gyenge lábakon áll, és bizonytalan lett volna a per kimenetele - jegyzi meg a tárgyalást végigkövető The Verge. A Waymo akarata tulajdonképpen érvényesült, mivel beleláthat majd a fejlesztésbe, hogy a konkurens cég biztosan nem használja fel a terveit vagy konkrét kódjait, amivel a saját álláspontja szerint versenyelőnyben lesz az Uberrel szemben.

Ezzel a nemrég kinevezett Uber vezérigazgatónak egy újabb zűrös, drága és roppant kockázatos ügyet sikerült lezárni, amit még a korábbi alapító és vezérigazgató, Travis Kalanick hagyott maga után. A megállapodást pedig többen Khosrowshahi győzelmeként könyvelik el, és egy újabb jelként, hogy valóban helyre teheti a vállalat jövőjét - ez a per egy fontos kérdés volt, de továbbra sem az utolsó elem az Uber problémalistáján, amit például itt vagy éppen itt fejtettünk ki.

Mindenképpen fontos kérdés a jövőre nézve, hogy az önvezető technológiát ki fogja majd ténylegesen elterjeszteni a versenytársak közül, egyelőre az Ubernek sikerült biztosítani, hogy még továbbra is versenyben maradjon. Még 2018 végéig a vállalat 20 városban szeretné útnak indítani az önvezető autóit, 2019-re már 50 városban, 2020-ra pedig 150 városban. Egyelőre viszont ezektől a céloktól még messze áll a cég, vélhetően a céges botrányok miatt is. Mostantól viszont már a Google nem egészen a versenytársa, mivel részesedéssel is rendelkezik a cégben.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról