Szerző: Hlács Ferenc

2018. február 8. 14:15

Szabványos keretrendszert húzna az IoT köré a Mozilla

Bárki elkészítheti a Mozilla nyílt forrású, IoT-reformer gateway-ét, amellyel a vállalat a különböző platformok közötti átjárhatósági és biztonsági problémákat orvosolná.

Nyílt keretrendszerrel nyúlna az IoT hóna alá a Mozilla, a Project Things kezdeményezés, ahogy a cég fogalmaz, a különböző online kapcsolattal rendelkező eszközök közötti kommunikációs hézagot hivatott feltölteni. A vállalat nem most kezdett dolgozni a projekten, annak alapjait már tavaly lefektette, mikor Web of Things kezdeményezését elrúgta, mára pedig ennek első gyümölcse is beérett, a technológiát ugyanis az érdeklődők már használatba is vehetik azzal saját gateway-t hozhatnak létre, a "connected" készülékek webes vezérléséhez.

Hogy a különböző IoT eszközök közötti átjárhatóság sok esetben hagy kívánnivalót maga után, illetve hogy számottevő része ezer sebből vérzik biztonság terén, mára szinte közhelynek számít. A helyzet ráadásul az esetek nagy részében legfeljebb az újonnan érkező modellek esetében javul, a korábbi sebezhető eszközök foltozgatására a gyártók sokszor sajnálják az erőforrásokat. Mindezt úgy, hogy sok otthoni IoT eszköz nem elhanyagolható mennyiségű érzékeny, személyes információt kezel. Az egészet tovább bonyolítja az átjárhatóság hiánya, az összes nagy szereplő saját platformokkal dolgozik, különböző protokollokra és operációs rendszerekre támaszkodik - átfogó, általános szabvány nincs a piacon, még ha voltak/vannak is annak létrehozására irányuló törekvések.

wothoriz

A Mozilla által tavaly bejelentett Web of Things (WoT) is ezek sorába áll be, és az IoT piacon uralkodó káoszban tenne rendet. A cég által felvázolt koncepció lényegében a weben megismert működési modellt ültetné át az IoT eszközökre, azaz minden készülékhez saját webes URL-t rendelne, így azokat felfedezhetővé és hivatkozhatóvá téve. Emellett nem utolsó sorban egy szabványos adat- és API-modellen keresztül az átjárhatóságot is biztosítaná a cég. A megoldás nem egy újabb vertikális réteget jelentene a piacon, sokkal inkább horizontálisan fogná azt át, miután gyártótól és platformtól függetlenül csatlakozhatnak hozzá készülékek. A megoldás olyan létező és jól ismert webes szabványokra épít mint a HTTP, REST, JSON, TLS vagy épp a WebSockets.

A megoldás összesen három lehetséges irányt, vagy integrációs mintát vázol fel, amelyre építve egy-egy connected eszköz a WoT-t használva online kapcsolatot létesíthet. Az első, a közvetlen integráció (Direct Integration Pattern), amely esetében a WoT API az eszközről közvetlen internetkapcsolathoz jut. Ez a TCP/IP és HTTP támogatással rendelkező, relatíve "izmosabb" készülékeknél működhet, mint például egy WiFi-s otthoni kamera. Noha a három opció közül a legegyszerűbbről van szó, hátránya, hogy a készülék közvetlenül ki van téve az esetleges online fenyegetéseknek, illetve hogy otthoni hálózatok esetében további módosításokra lehet szükség a hatékony működéshez.

wotelrend

A második lehtséges elrendezés a gateway integráció (Gateway Integration Pattern), amely a kevesebb erőforrással rendelkező, jellemzően alacsony fogyasztású eszközöknél vethető be. Itt a nyílt internet vagy cloud közé egy gateway ékelődik, amellyel potenciálisan a Bluetooth-on vagy ZigBee-n kommunikáló IoT eszközök is igába hajthatók a WoT API-val. A harmadik opció, (Cloud Integration Pattern) mikor utóbbi API egy felhős szerveren fut, így az kvázi távoli gateway-ként használható. Ez a megoldás leginkább akkor lehet hasznos, ha nagyszámú, netán egymástól fizikailag nagy távolságra lévő eszközöket kell központilag vezérelni.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A Project Things kezdeményezés zászlaja alatt a cég ennek megfelelően ugyancsak három fő fejlesztésbe fogott bele, ezek a Things Gateway, a Web of Thingsre építő gateway egy nyílt forrású implementációja, a Things Cloud, amely a szervezet saját felhős szolgáltatásaira építve teszi lehetővé egy sor IoT eszköz menedzselését, illetve a Things Framework - utóbbi keretrendszer a Web of Thingshez közvetlenül csatlakozó okoseszközök létrehozását célozza.

A tavaly indult fejlesztések most jutottak el arra a pontra, hogy egy Raspberry Pi birtokában már bárki létrehozhatja saját Things Gateway eszközét, amellyel a csatlakoztatott eszközök webes kezelése mellett már akár hangvezérlésre is lehetőség nyílik - utóbbi az Amazon Echók és Google Home-ok uralta piacon már alapfunkciónak számít. A gateway emellett egy "szabálymotort" is kap, amellyel a jól ismert IFTTT mintájára a kiválasztott műveletek különböző feltételekhez köthetők - de az újdonságok listájára egy új, biztonságos autorizációs rendszer is került, kifejezetten a külső, harmadik féltől származó alkalmazások számára. Az IFTTT jellegű szabályépítés, valamint a Mozilla szerint jelentősen egyszerűsített kezdeti beállítások azt a célt szolgálják, hogy a platform ne csak a mély műszaki tudással rendelkezők, hanem az átlagfelhasználók számára is elérhető legyen. A cég azért egy útmutatót is mellékel azok számára, akik Things Gateway építésébe fognának, amelyen pontról pontra végigvezet a folyamat lépésein.

Egy hasonló nyílt keretrendszer tényleges elterjedéséhez persze a későbbiekben az iparági szereplők széles körű támogatására is szükség lesz, ami nem feltétlenül ördögtől való, hiszen az egyes okosotthon-vezérlő megoldások és virtuális asszisztensek egyre gyakrabban bukkannak fel egy fedél alatt, elég az LG idei CES-es felhozatalára gondolni, amelyben egy tévén kapott helyett egymás mellett a Google Assistant és az Amazon Alexa. Emellett hasonló irányba mutat Microsoft és az Amazon tavaly bejelentett együttműködése is, miszerint az Alexát és a redmondi cégtől megismert Cortanát összeboronálnák - noha ennek gyakorlati megvalósítása a tavalyi optimista ígéretek dacára még várat magára. A Mozilla keretrendszerének előnye, hogy annak használatához, azáltal pedig a platformok közötti átjárhatóság megteremtéséhez nem kell új rendszerre váltaniuk, a gyártók megőrizhetik saját ökoszisztémájukat. Kérdés hogy a területen a Mozilla milyen együttműködéseket tud majd kötni, egyelőre mindenesetre a Project Things az otthoni barkácsolók kezében bontogatja a szárnyait.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról