Szerző: Hlács Ferenc

2018. január 19. 09:30

Végre a macOS-es Office is támogatja az online kollaborációt

A Microsoft legújabb, macOS-re kiadott frissítésével az irodai szoftvercsomag minden platformon egy kódbázisra kerül. A vállalat az új funkciók mellett több biztonsági rést is foltoz.

Kívülről talán nem a leglátványosabb, de fontos mérföldkőhöz érkezett a Microsoft Office. Az irodai szoftverpakk macOS-re szánt verziójának legutóbbi frissítését követően az már közös kódbázison nyugszik a windowsos kiadással, illetve ezzel együtt az androidos és iOS-es verzióval is, azaz ahogy arra a projekt vezető fejlesztője, Erik Schweibert tweetjében rámutat, húsz éve először osztozik egy kódbázison az összes támogatott platformra szánt Office kiadás. A 16.9.0 verziószámú, macOS-re szánt frissítés persze nem csak a motorháztető alatt érhető tetten, abba több fontos új funkció is érkezik, amelyre eddig az Apple platformját használóknak várniuk kellett, beleértve a valós idejű közös dokumentumszerkesztést és az automatizált felhős mentéseket is.

A kollaborációra más platformokon már egy ideje lehetőség volt, most pedig macOS-en is feltűnnek az Office appok ablakainak jobb felső sarkában a dokumentumon épp távolról dolgozó más felhasználókat jelző ikonok, a szövegben pedig zászlók mutatják, hogy épp hol szerkesztik azt a kollégák vagy ismerősök. Utóbbi folyamat végig valós időben követhető. A szintén frissen érkező automatikus mentések nem csak az adott dokumentum aktuális állapotát rögzítik, de a korábbi verziókat is tárolják, a felhasználóknak így lehetőségük van egy előzménylistán visszagörgetve akár jóval korábbi állapotra visszaállítani az adott dokumentumot. A kollaboráció és az automata mentés a Word, Excel és a PowerPoint macOS-es verziójában is elérhetővé válik.

officmac

A Wordbe a fentieken túl egy új, a gyakran használt csoportok elérésére szolgáló menüpont is érkezik, valamint két biztonsági javítás, mindkettő távoli kódfuttatási lehetőséget iktat ki a szövegszerkesztőből. Az Excel kap egy sor új grafikontípust és új függvényeket is, amelyekkel rövidíthetők az egyes cellák tartalmait meghatározó képletek, illetve fontos újdonság, hogy a táblázatkezelő már a több szálon végzett számításokat is támogatja.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A PowerPoint a kollaborációs funkciót annyival spékeli meg, hogy egy-egy prezentáció megnyitásakor a felhasználó távollétében módosított diákat kiemeli. A szoftver emellett egy QuickStarter funkciót is kap, amely a prezentációk elkészítésének első lépéseiben hivatott segíteni: egy-egy téma kapcsán felajánl különböző körbejárható alpontokat, illetve dizájnopciókat is. Apró, de hasznos újdonság továbbá, hogy a prezentációknál az egér már virtuális "lézertollként" is használható. A frissítésekből azért az Outlooknak is jutott, a levelező kiterjedtebb támogatást kapott a multitouch gesztusok terén, illetve Google Contacts és Calendar támogatással is kiegészül - valamint itt is bezárt a Microsoft egy távoli kódfuttatást engedő biztonsági rést.

A macOS-es Office felhasználók az elmúlt években jobb híján már elkezdtek megbarátkozni vele, hogy a szoftvercsomag nekik szánt kiadása két-három lépéssel a windowsos verzió mögött kullog (nem is meglepő hogy a Microsoft saját platformját helyezi előtérbe), a legújabb frissítéssel érkező közös kódalapok azonban sokat javíthatnak ezen a helyzeten, még ha nem is feltétlenül hozzák fel közvetlenül egymás mellé a két platformot. A 16.9.0-s, macOS-es Office frissítés a napokban mindenkihez megérkezik.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról