Szerző: Asztalos Olivér

2017. december 28. 11:30

Máris kipukkadt az iPhone X lufija?

Beszállítói források szerint az Apple jelentősen csökkenti a készülék gyártására kiadott megrendelését, ám ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy a cég elvárásaival ellentétesen alakulnak az eladások.

A Reuters értesülései szerint komolyan megvágja az iPhone X jövő év első negyedévére szóló megrendelését az Apple. A több távol-keleti forrásra hivatkozó hírügynökség szerint a vállalat 40 százalékkal 30 millióra csökkenti a korábban megcélzott, állítólag 50 milliós darabszámot. Első olvasatra ez élesen ellentmond Tim Cook korábbi nyilatkozatának, amely szerint az iPhone X megrendelései felülmúlják várakozásaikat, ugyanakkor kissé tovább gondolva mindkét állításnak lehet valóságalapja. A tőzsde ugyanakkor látszólag inkább a beszállítói forrásoknak hisz, a hírek hatására ugyanis körülbelül 2,5-3 százalékot esett az Apple részvényárfolyama.

A Reuters elsősorban a tajvani Economic Daily hírmagazinra, illetve független elemzői forrásokra hivatkozik, amelyek mellett további prognózisokat is megemlít. A JL Warren Capital például még a fentinél is borúlátóbb, a piackutató csupán 25 millió eladott iPhone X-et vár az első negyedévre. A másik végletet a Loop Capital jóslata jelenti, amely 40-45 millió értékesített készülékkel számol a jövő év első három hónapjára. Jun Zhang, a Rosenblatt Securities elemzője szerint a csökkenő érdeklődés a készülékek megnyúlt életciklusára vezethető vissza, az elmúlt pár évben megjelent modellek nagy részével még elégedettek a tulajdonosok, az idén piacra került három új iPhone (két iPhone 8 és az iPhone X) pedig nem jelent kellő motivációt az iPhone 6, 6s, illetve iPhone 7 készülékek cseréjéhez, ráadásul a jubileumi modell minden eddiginél drágábban került fel a polcokra.

iphonex

Az Apple szokása szerint nem közli típusra lebontva az iPhone-ok eladási adatait, az elvárásait pedig pláne nem kommunikálja. A cupertinói vállalat számára ugyanakkor nem feltétlenül jelent rosszat az első negyedévre várt esetleges csökkenés. Az sem zárható ki, hogy az idei utolsó negyedév során valóban sikerült túlteljesíteni az elvárásokat, és az Apple emiatt vesz vissza az első negyedéves megrendelésből. Ezt a teóriát ugyanakkor némileg cáfolja a Reuters egy saját kutatási eredménye, amely szerint bár Kínában nagy érdeklődéssel fogadták az iPhone X-et, a hirtelen fellángolás gyorsan csitult, a jubileumi modell végül közel sem generált akkora felhajtást, mint a rekord növekedést produkáló iPhone 6. Kína legnépszerűbb mikroblog oldalának számító Weibon például azonos idő alatt csak kevesebb, mint fele annyi bejegyzés született az iPhone X-ről.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Az, hogy valóban kipukkadt-e az iPhone X lufija, vagy csupán az év végi kirobbanó keresletre reagál a cég, legkésőbb valamikor tavasszal, várhatóan május elején derülhet majd ki, az Apple ugyanis rendszerint ekkor publikálja az év első három hónapjára vonatkozó pénzügyi jelentését.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról