Szerző: Hlács Ferenc

2017. december 22. 10:32

Lazít az App Store szabályain az Apple, megmenekülnek a kis cégek

Újragondolta a sablonappok tilalmát az Apple és bizonyos körülmények között visszaengedi a hasonló tartalmakat alkalmazásboltjába.

Enyhít az App Store-ban néhány hete bevezetett korlátozásokon az Apple, amelyekkel a vállalat a valódi értéket nem kínáló "spam appokat" igyekezett kigyomlálni. Az intézkedésnek akkor úgy tűnt, számos kis cég ártatlanul is áldozatul esik, az újraírt szabályozásokat nézve azonban ezek a szereplők fellélegezhetnek.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a tilalom az azonos funkciókat kis eltéréssel kínáló appok kiszűrését célozta, ugyanakkor a tágan megfogalmazott szabályozás miatt az egyébként hasznos sablonalkalmazásokat is kiakolbólította (volna) az App Store-ból. Ezek csoportjába tartoznak az olyan megoldások, mint például a ChowNow, amely éttermek számára kínál előre elkészített app-kereteket, amelyet aztán az adott vendéglő megtölthet saját fotóival, logójával, adataival, sőt, online rendelési funkcionalitást is kínálhat. Az Apple eredetileg január 1-ig adott határidőt az érintetteknek, de több fejlesztő beszámolója szerint már az elmúlt hetekben is elkezdte visszadobni feltöltéskor a sablonappokat.

appleappstore

Szerencsére ez most változik, az App Store irányelveinek vonatkozó, egysoros szakaszát az Apple most két bekezdésre bővítette. A pontosítás szerint a kereskedelmi sablonból, vagy appgeneráló szolgáltatásból készült szoftvereket csak az adott alkalmazás tartalmát biztosító cég vagy személy teheti közzé az alkalmazásboltban. Ennek megfelelően a sablonokat létrehozó fejlesztőcégek a jövőben nem folytathatják az App Store-os felület kezelését is az ügyfeleik számára. Alternatívaként az Apple a sablonkészítőknek még azt javasolja, hogy készítsenek egy saját aggregátorappot, amelyben a felhasználók egy listából választhatják ki a kiszemelt cég, például étterem felületét - maradva a ChowNow példájánál. Az Apple a nyitással ráadásul "egy kis mellékesre" is szert tesz, hiszen ahogy arra a 9to5Mac is rámutat, a cégeknek ahhoz, hogy saját nevük alatt tehessék közzé az adott alkalmazást az App Store-ban, fejlesztői tagságot kell váltaniuk, évi 99 dollárért.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

De az újdonságok nem merülnek ki a fentiekben, az Apple a VPN alkalmazásokra vonatkozó szabályozásain is faragott. Ennek értelmében a különböző VPN szolgáltatásoknak a NEVPNManager API-t kell használniuk, illetve egyértelműen tudatniuk kell a felhasználókkal, hogy milyen adatokat gyűjtenek róluk. A VPN appok továbbá nem sérthetik meg a különböző régiók helyi törvényeit, ennek megfelelően ha egy fejlesztő elérhetővé akarja tenni termékét egy olyan országban, ahol külön engedélyre van hozzá szükség, azt az erre vonatkozó információkat App Review Notesban kell közölnie. A lépés nem váratlan, hiszen az Apple már nyáron elkezdte kigyomlálni platformjáról a VPN appokat Kínában, miután azok használata a helyi törvényekbe ütközik.

Mindezek mellett az Apple az utóbbi időben sokat támadott "loot boxok" esetében is tiszta vizet önt a pohárba: mostantól a játékokban véletlenszerű kiegészítőket biztosító virtuális dobozoknál a készítőknek egyértelműen közzé kell tenniük, hogy azok milyen játékbeli eszközöket milyen eséllyel tartalmaznak - természetesen még azelőtt, hogy a felhasználó a vásárlás gombra nyomna. A loot boxok témaköre egyébként még novemberben, a botrányos Battlefront 2 kapcsán került reflektorfénybe, a virtuális dobozokat Belgium felelős bizottsága akkor szerencsejátéknak minősítette.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról