Szerző: Hlács Ferenc

2017. december 20. 11:30

Egymillió elektromos autót adna el 2030-ig a Toyota

A japán óriás a következő évtizedben komoly hangsúlyt fektet a technológiára, néhány éven belül tíz új, teljesen elektromos modell érkezik. A cég új generációs akkumulátorai kulcsszerepet kaphatnak az iparágban.

Tovább pörög a verseny az elektromos autók piacán, a szegmenst nemrég a Tesla teljesen elektromos hajtású kamionjai forgatták fel, most pedig a Toyota jelentette be, hogy a következő évtizedben nagyon rákapcsol a területen és mind az akkumulátoros, mind pedig az üzemanyagcellákkal dolgozó elektromos autók terén jelentősen növeli jelenlétét a piacon. Utóbbi kategóriákban a cég összesen egymillió jármű értékesítését tűzte ki célul 2030-ig, ha pedig a hibrid és plug-in hibrid modelleket is hozzászámoljuk, a szám 5,5 millióig kúszik fel.

A gyártó ugyanakkor ennél jóval szűkebb határidőt is kijelölt, 2020 elejére több mint tíz új, akkumulátorral működtetett, teljesen elektromos modellt tervez piacra dobni. Ezek első célpontja Kína lesz, amelyet Japán, India, az Egyesült Államok és Európa is követ majd, több lépcsőben. Ezzel párhuzamosan az üzemanyagcellás modellek száma is növekedni fog a 2020-as években, utóbbiak ráadásul nem csak a személygépjárművek, de a kereskedelmi járművek piacán is komoly fókuszt kapnak. Fontos lépésről van szó a Toyota részéről, főleg annak fényében, hogy bár globálisan a cég vezetőnek számít a hibrid és üzemanyagcellás járművek szegmensében, a hagyományos, akkumulátoros elektromos autók terén egyelőre komoly lemaradásban van az olyan riválisok mellett, mint például a Nissan, amely kedvező árú Leaf modelljével élen jár az eladásokban.

 prius2018

A következő mérföldkő, amelyet a gyártó kitűzött, hogy 2025-re minden általa forgalmazott Toyota és Lexus modell elérhető lesz hibrid kivitelben is. A terjeszkedés során a legújabb Priusokban bemutatkozott THS II (Toyota Hibrid System II) hibrid hajtásrendszer tovább csiszolt verzióit veti majd be a cég, abból egy nagyobb teljesítményű és egy egyszerűsített változat is érkezik majd.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a Toyota gőzerővel dolgozik új generációs szilárdtest-akkumulátorának fejlesztésén. Az akkutechnológia, amelyről a gyártó már nyáron is beszámolt, kisebb és könnyebb telepek gyártását teszi lehetővé, amivel számottevően növelhető a járművek hatótávolsága. Emellett a megoldással az akkuk "hasznos élettartama" is jelentősen hosszabb lehet az eddig használt telepekénél, így nem csak a járművekben üzemelhetnek tovább, de az autókból leselejtezett akkuk jóval hatékonyabban is hasznosíthatók újra, például háztartási akkumulátorokként.

Az elektromos modellek bevezetése kapcsán kiadott közleményében a cég ismét megerősítette korábban közölt ütemtervét, amely szerint a 2020-as évek első felében piacra dobja az új technológiát. A vállalat és a Panasonic emellett egy közös megvalósíthatósági tanulmányt is készít, amelyben egy közös, autókba szánt akkumulátorokat gyártó üzletág létrehozásának lehetőségeit vizsgálja. Utóbbihoz a Toyota a Panasonic személyében biztosan tapasztalt partnerre találhat, hiszen a céggel közösen húzta fel a Tesla is jól ismert Gigafactory akkugyárát.

Mindezek mellett a Toyota az elektromos járművek népeszerűsödéséhez szükséges infrastruktúra kiépítésében is aktív közreműködést tervez, beleértve az akkumulátorok újrahasznosításához szükséges rendszereket, illetve az egyes kormányzatokkal és felelő szervekkel együttműködve az üzemanyagcellás és elektromos töltőállomások terjesztését.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról