Szerző: Hlács Ferenc

2017. december 15. 12:54

Nyit a Lollipop felé a Google Assistant

Andorid Lollipopot futtató okostelefonokon és Nougat, illetve Marshmallow rendszerű tableteken is elérhető lesz a Google Assistant - a földrajzi terjeszkedés ugyanakkor nem akar felpörögni.

Terjeszkedik a Google Assistant, a keresőóriás személyi asszisztense új hardverek helyett, mint az okoshangszórók vagy háztartási gépek, ezúttal a hazai pályán igyekszik nagyobb teret hódítani. A vállalat bejelentette, a segéd a Lollipop néven is ismert Android 5.0-t futtató okostelefonokra, illetve a 7.0 Nougat, és 6.0 Marshmallow főverziójú szoftverrel szerelt táblagépekre is eljut. Utóbbi lépés sajnos továbbra sem globális, az egyelőre csak az Egyesült Államokban lévő, a rendszert angol nyelven használó felhasználók tabletein élesedik.

Az asszisztens ugyanakkor így is jelentős tömegek készülékeire juta el, hiszen a Google december 11-i adatai alapján a Lollipop variánsok, azaz az Android 5.0 és 5.1 továbbra is a teljes telepített bázis 26,3 százalékáért felelnek. A legnagyobb szelet a Marshmallow-t illeti, 29,7 százalékkal, így utóbbi rendszernél a táblagépes nyitás is érezhető növekedést hozhat a virtuális segéd használatában - ahogy a Nougat esetében is, utóbbi összesen 23,3 százalékon áll. A keresőóriás számára kézenfekvő táptalajt jelentenek a korábbi Android verziók, ha a virtuális asszisztensek szegmensében előre akar törni, már csak azért is, mert legújabb rendszere, az Oreo piacrésze saját bevallása szerint alig 0,5 százalékon áll.

googassistnt

A "visszafelé" terjeszkedést a Google nem most kezdte, már idén februárban elérhetővé tette az Assistantet az Android 6.0 Marshmallow-t futtató okostelefonokon is. A frissítés a Google Play Servicesen keresztül mindenkihez megérkezik a támogatott régiókban, ezek listáját a Google kapcsolódó blogposztjában közli - sajnos nem meglepő módon Magyarország továbbra sincs rajta. A frissítés nem kötelező, az Assistant telepítése előtt a rendszer rákérdez, hogy beleegyezik-e a felhasználó a telepítésbe. Amennyiben igen, a segéd ikonja az alkalmazáslistára kerül. Az Ars Technica információi szerint a "modern" telefonokon a segéd (bekapcsolt kijelző mellett) az ismert "Ok Google" hangparancsra, vagy a Home gombot hosszan nyomva is elérhető lesz, míg a régebbi modelleken az app ikonra bökve indíthatjuk el az asszisztenst, amelytől aztán kérdezhetünk, emlékeztetőket állíthatunk be vele vagy épp az okosotthon-kiegészítőket vezérelhetjük rajta keresztül.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Ha egyébként valakinek már nagyon fájna a foga a Google virtuális segédjére, azt kerülőúton is beszerezheti, az asszisztens ugyanis a cég Allo chatalkalmazásában is elérhető. Ez ugyanakkor nem jelent teljes értékű alternatívát az önálló segéddel szemben: míg olyan feladatokat az Allóból elérhető Assistant is ellát, mint az időjárás lekérdezése, netán emlékeztetők, naptáridőpontok beállítása, az okosotthon kiegészítőket például már nem látja a szoftver.

A kezdeményezés tehát dicséretes a Google részéről, lassítania ugyanakkor nem szabad: a piacvezető Amazon Alexa funkciói folyamatosan bővülnek, sőt a segéd már a vállalati szegmens felé kacsintgat, eközben pedig a másik feltörekvő rivális, a Samsung gépi tanulásos startup bekebelezésével fejleszti tovább saját termékét, a Bixbyt. Döcögősen bár, de első, kifejezetten virtuális asszisztensére építő hardvertermékével, a HomePod okoshangszóróval az Apple is úton van a piaci rajt felé, ugyanakkor a cég szénája a területen nem áll túl jól, miután nemrég bejelentette, az ünnepi szezonról jövő év elejére odázza annak rajtját.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról