Szerző: Asztalos Olivér

2017. december 14. 09:30

Megérkeztek a legújabb Intel Atom processzorok

A Gemini Lake kódnevű fejlesztés az elődhöz hasonló csendben került piacra.

Megérkezett a legújabb Atom generáció. A Gemini Lake jó néhány kisebb fejlesztést hozott, a processzormagok mellett a grafikus egység is frissült, illetve a memóriavezérlő is fejlődött, a gyártástechnológia viszont nem változott, maradt a korábbi 14 nanométer. Az okostelefonos hátraarc után a Pentium Silver és Celeron néven megjelent új processzorok elsősorban olcsóbb notebookokban, hibridekben, mini-PC-kben, illetve all-in-one gépekben kaphatnak majd helyet.

A Gemini Lake processzorok Goldmont Plus (GLM+) processzormagokra épülnek, amelyek fejlesztéseit sajnos most sem részletezi igazán az Intel, az elnevezés alapján viszont gyökeres változtatás nem történt a Goldmonthoz képest. Az egyik legnagyobb előrelépést a másodszintű gyorsítótárnál jegyzi a Gemini Lake, amely duplázódott az előd Apollo Lake-hez képest, így az utolsó szinten álló cache kapacitása magpáronként 2 megabájt, amely kódtól függően optimális esetben legfeljebb 10-30 százalékkal növelheti a számítási teljesítményt.

Fejlődött a GPU is, igaz itt sem látni óriási izgalmakat, megmaradt az Apollo Lake-ből (is) ismert Gen9-es alap, amelyet néhány Gen10-nél megismert fejlesztéssel spékelt meg az Intel. Az így megszületett, Gen9LP néven futó iGPU már képes a 10 bites 4K HEVC és VP9 formátumú videoanyagok kódolására és dekódolására, kvázi teljesen tehermentesítve a CPU-t. Ugyancsak üdvös, hogy ezzel együtt a Gen10-es kijelzővezérlő blokkot is megkapta a Gemini Lake, így a processzorra épülő rendszerek már HDMI 2.0 porttal is rendelkezhetnk.

gaminil

Az Intel a memóriavezérlő környékén is végzett apró módosításokat, így a processzorok már kivétel nélkül támogatják az (LP)DDR3 és (LP)DDR4 memóriákat, utóbbiaknál pedig a 2400 MHz-es modulok jelentik a felső határt. A gyártó a DDR3L támogatástól viszont megfosztotta a Gemini Lake-et, ami a DDR4 töretlen terjedése fényében logikus döntésnek tűnik. A különféle háttértárak csatlakoztatásához SATA portok (két darab) mellett már hat PCIe sáv, illetve eMMC 5.1 felület áll rendelkezésre áll, tehát gyakorlatilag az összes manapság népszerű szabvány támogatott.

Az I/O részen vélhetően a legfontosabb fejlesztést a CNVi (Connectivity Integration Architecture) jelenti, amely integrált Wi-Fi, Bluetooth, illetve rádiós modem blokkokat jelent. Az Intel elképzelése szerint ehhez a cég OEM partnerei ehhez kedvező árú rádiós modulokat kínálnak majd, így viszonylag olcsón (vagy olcsóbban) lehet majd kiépíteni a különféle vezeték nélküli kapcsolatok hardveres alapját. Utóbbinak némileg ellentmond, hogy az Intel egy csúcskategóriás diszkrét vezérlőt, a saját fejlesztésű Wireless-AC 9560-at ajánlja új platformja mellé, amely 802.11ac wave2 és Bluetooth 5.0 támogatást kínál, vélhetően legkevésbé sem olcsón.

Hat új processzor

Az Intel (első körben) összesen hat új, Gemini Lake processzor jelentett be, melyekből három az asztali szegmensbe, három pedig a mobil piacra érkezik, 1-1 Pentium, és 2-2 Celeron modell személyében. A egységesen 10 wattos TDP-vel rendelkező asztali felhozatal csúcsán a négymagos Pentium Silver J5005 áll UHD Graphics 605 grafikus vezérlővel. A CPU magok alapórajele 1,5, a turbó pedig 2,8 GHz, a GPU végrehajtóinak frekvenciája pedig 800 MHz-ben tetőzhet.

Ez alatt áll az ugyancsak négymagos Celeron J4105, melynek alapórajele egyezik a Pentiuméval, viszont a turbó alacsonyabb, 2,5 GHz, ami nem számottevő különbség a csúcsmodellhez képest. Ennél lényegesen nagyobb visszalépés jelent a csupán 12 végrehajtót felvonultató UHD Graphics 600 GPU, melynek maximális órajele is alacsonyabb, 750 MHz. A trió alján a Celeron J4005 áll 2 maggal, 2 GHz-es alapórajellel, és 2,7 GHz-es turbóval, illetve UHD Graphics 600-as vezérlővel. A Pentiumra 161, a két Celeronra pedig egyaránt 107 dolláros cédulát szabott az Intel.

geminiline

forrás: AnandTech

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A mobil felhozatal hasonló stratégia szerint épül fel, a csúcsot képviselő Pentium N5000 4 magos, alapórajele 1,1, a turbó pedig 2,7 GHz, illetve a grafikus vezérlő UHD Graphics 605 típusú, 750 MHz-es maximum órajellel. A Celeron N4100 szintén négymagos 1,1 GHz-es alapórajellel, illetve 2,4 GHz-es turbóval, valamint UHD Graphics 600-zal. A legkisebb, Celeron N4000 nevű modellbe már csak két mag jutott 1,1/2,6 GHz-es órajelek, illetve UHD Graphics 600 GPU mellett. Az árak egyeznek az asztali modelleknél látottakkal, tehát a Pentium 161, a két Celeron pedig 107 dollárba kerül.

A Gemini Lake-re épülő notebookok most is a legalsóbb, várhatóan 200-300 dolláros árszegmensbe érkeznek majd, az Intel szerint legkorábban valamikor jövő év első negyedévében.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról