Szerző: Asztalos Olivér

2017. december 13. 11:21

A fa alá érkezik az iMac Pro

Az Apple legújabb asztali csúcsgépért ugyanakkor most is alaposan zsebbe kell nyúlni.

E hét csütörtökétől lesz elérhető a nagyközönség számára az Apple legújabb asztali csúcs PC-je, az iMac Pro. A cupertinói cég ezzel eleget tesz nyár eleji ígértének, a gép júniusi leleplezésekor ugyanis decemberi piacra kerülésről szólt a fáma. A minden hájjal megkent gépet régóta várja a keményvonalas rajongótábor, a kvázi közvetlen előd Mac Próhoz ugyanis nagyjából négy éve nem nyúlt az Apple. A hamarosan megvásárolható iMac Pro jó eséllyel feledtetheti majd a hosszúra nyúlt várakozás viszontagságait, az all-in-one gépbe ugyanis csupa csúcshardvert pakoltak a tervezők, igaz mindezért most is sok ezer dollárt kell majd a cupertinói cég kasszájánál hagyni.

Mindezért cserébe ugyanakkor akár a jelenleg piacon lévő legerősebb vas is válaszható lesz. A rendszer alapját az Intel Skylake-SP kódnevű processzorokra épülő platformja adja, amelyhez három különböző CPU közül lehet kiválasztani a vásárló számára megfelelőt. Az alapot egy nyolcmagos, egyelőre ismeretlen típusjelzésű modell adja, ami helyett szükség szerint tíz- vagy akár tizennyolcmagos központi egységet is lehet majd választani, utóbbit vélhetően igen vaskos felárért cserébe. A központi egységet négy memóriacsatornán keresztül lehet majd etetni, az alapfelszereltséggel járó memóriakapacitás 32 gigabájt, amit regiszteres (ECC) DIMM modulokkal 128 gigabájt lehet majd kitolni.

imacpro

Videokártya terén sem kell majd szégyenkeznie az iMac Prónak, igaz a processzorral szemben itt nem opció a piacon lévő leggyorsabb megoldás, az Apple ugyanis néhány éve már csak AMD-s kártyákkal dolgozik, amely jelen esetben hátrányt jelenthet. A gépbe Vega-alapú Radeon kártyák kerülhetnek, az alapértelmezett komponens szerepét a Radeon Pro Vega 56 tölti majd be 8 gigbájt HBM2 memóriával. Akinek ez kevés lenne, annak lesz egy erősebb Radeon Pro Vega 64 névre keresztelt alternatíva is 16 gigabájt HBM2 memóriával. A VGA-nak hála az alapkiépítésben a gép részét képző, beépített 5K-s kijelző mellé további két ugyanilyen felbontású külső monitor lesz kapcsolható az iMac Próhoz. Amennyiben ez kevés lenne, akkor alacsonyabb, 4K felbontás (3840x2160 vagy 4096x2304) mellett négy monitort is képes lesz meghajtani a beépített Radeon Pro Vega.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Amennyiben majd beérjük nyolcmagos Xeonnal, a kisebbik Radeonnal, 32 gigabájt memóriával, illetve 1 terabájt SSD-alapú háttértárral, akkor az iMac Prót megúszhatjuk potom nettó 5000 dollárból is. A legerősebb kiépítés ára egyelőre nem publikus, de az összeg könnyen meghaladhatja majd az indulóár dupláját, azaz a 10 000 dollárt.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról