Szerző: Asztalos Olivér

2017. december 11. 12:39

Frissítve: Az Apple kezébe kerülhet a Shazam

Pletykák szerint küszöbön áll a népszerű zenefelismerő felvásárlása, az Apple lehet az új tulajdonos.

Felvásárolhatja a Shazamot az Apple - közli ismeretlen forrására hivatkozva a TechCrunch. A pletykák szerint nagyjából 400 millió dollár értékű akvizícióval valószínűleg az Apple Music zenestreaming szolgáltatást turbóznák fel a cupertinóiak, vonzóbbá téve azt a legnagyobb konkurens Spotify-jal szemben. A Shazam értékesítése nem lenne meglepő, a vállalat vezetője már korábban elhintette, hogy záros határidőn belül felvásárolhatják a szolgáltatást, az Apple azonban mindeddig nem szerepelt a lehetséges kérők listáján. Amennyiben az akvizíció létrejön, úgy idővel vélhetően a Spotify-t és más konkurenseket ejtve az Apple Musicra és az iTunesra korlátozódnak majd a Shazam funkciói.

A TechCrunch szerint a felvásárlás tényét akár már a mai napon bejelentheti a két fél, amelynek összértéke körülbeül 300 millió angol font, azaz 401 millió dollár lehet. Az összeg annak fényében kevésnek hangzik, hogy a legutóbbi, 2015-ös finanszírozási kör lezárását követően nagyjából 1 milliárd dollárra értékelték a Shazamot. A szolgáltatásba több más befektető mellett olyanok is öntöttek pénzt, mint a Sony Music, Universal Music, illetve a Warner Musicot birtokló Access Industries. A Shazam ugyanakkor nem produkált túl fényes számokat az elmúlt pár évben, és bár 2014-hez és 2015-höz képest a tavalyi 40,3 millió fontos bevétel javulásnak számított, ennek ellenére végül 4 millió fontos adózás előtti veszteséggel zárta 2016-ot a cég.

shazam

A Shazam ugyanakkor igen népszerűnek számít, az alkalmazás tavaly szeptemberben ünnepelte egy milliárdodik letöltését és harminc milliárdodik számfelismerését, utóbbi két év alatt duplázódást jelentett. A Shazam adatbázisában nagyjából 11 millió dal akusztikus ujjlenyomata van, amelyre építve viszonylag gyorsan és pontosan dobja fel a zeneszám előadóját és címét az app. A szolgáltatást jelenleg két módon monetizálja a cég, amely az alkalmazás reklámmentes, de fizetős opciója mellett felajánlja a dal megvásárlását, például a Google Playben, vagy épp az Apple iTunesban.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Amennyiben az Apple markába kerül a szolgáltatás, úgy idővel kigyomlálhatja konkurenseit a cég, így a Google Play mellett akár a Spotify-tól és a Deezertől is búcsút inthet a Shazam. Az egyelőre csupán hipotetikus lépés vélhetően nem érinti majd az alkalmazás androidos verzióját, az Apple ugyanis a konkurens platformon is jelen van Apple Music szolgáltatásával. Az Apple és a Shazam között egyébként már most is van kapcsolat, előbbi cég virtuális személyi asszisztense, tehát Siri képes zenét felismerni utóbbi szolgáltatására támaszkodva.

Nem a Shazam felvásárlása lenne az Apple első nagyobb értékű, zenére fókuszáló akvizíciója. A cupertinói vállalat még 2014-ben vásárolta fel az elsősorban különféle fejhallgatóiról ismert Beatset potom 3 milliárd dollárért, amely mindez idáig az Apple legnagyobb értékű akvizíciójának számít. A cég Apple Music szolgáltatása jelenleg nagyjából 30 millió felhasználóval rendelkezik, miközben a legnagyobb konkurens Spotify szolgáltatását 140 millióan használják, igaz ebből "csak" 60 millió a fizetős, prémium ügyfél.

Frissítés: Az előzetes híreknek megfelelően az Apple tegnap bejelentette, hogy felvásárolja a Shazam Entertainmentet. A közlemény a szokásos tiszteletkörökön túl semmiféle konkrétummal nem szolgál, így továbbra is csak találgatni lehet, hogy az Apple pontosan hogyan integrálja majd ökoszisztémájába a szolgáltatást, illetve pontosan mi történik majd az androidos klienssel és a konkurens szolgáltatókra vonatkozó lehetőségekkel.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról