Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Két új kriptodevizával is bővít a Revolut

Hlács Ferenc, 2017. december 07. 13:23

A neobank mától a bitcoin mellett az ethert és litecoint is támogatja, amelyek vásárlására minden, a platformon elérhető valutával lehetőség van.

Szélesre tárja kapuit a kriptodeviza előtt az egyik legismertebb challenger bank, a brit Revolut. A vállalat már júliusban bejelentette, hogy platformja bitcoin támogatást kap, azaz ügyfelei válthatnak, tarthatnak számlájukon, illetve utalhatnak is bitcoint, akárcsak bármilyen más valutát - a támogatott kriptopénzek sora pedig most tovább bővül. A csapat a TechCrunch Disrupt konferenciáján jelentette be, a bank már a litecoint és az ethert is támogatja, mintegy 25 "hagyományos" deviza mellett. Az újonnan bevezetett kriptopénzek várhatóan ma jelennek meg a cég alkalmazásában.

A Revolut vezérigazgatója, Nikolay Storonsky szerint a bevezetés fő oka, hogy meg akarták könnyíteni a kriptovalutákkal való ismerkedést, illetve azok használatát a felhasználóknak. Annak ellenére ugyanis, hogy az elmúlt évek egyik legfelkapottabb pénzügyi-technológiai trendjéről van szó, az átlagfelhasználó számára továbbra sem triviális a kritpovaluták használatba vétele.

A bank épp ezért amit tud automatizál, ha például egy ügyfél számlájáról egy vásárlásnál elfogy az aktuális deviza, a rendszer a kriptopénzt automatikusan átváltja számára. Az egyelőre nem világos, hogy egy hasonló automatikus váltásra az app hogyan figyelmeztet, illetve kér-e előzetes beleegyezést hozzá - kellemetlen meglepetés lehet, ha bármilyen jelzés nélkül derül ki, hogy az ügyfél már napok óta a kriptopénzét költi. Eddig mindenesetre a terület iránt érdeklődő Revolut ügyfelek elégedettnek tűnnek, a vezérigazgató szerint a kriptovaluták bevezetését megelőző egyhetes bétateszt során mintegy tízezer felhasználó összesen egymillió dollár értékben kereskedett kriptopénzzel a platformon.

 

Az egyszerű használat mellett a Revolut az árakkal is igyekszik magához édesgetni az ügyfeleket, a kriptotranzakciókért ugyanis több más platformot alálicitálva 1,5 százalékos díjat számol fel, ráadásul a kriptopénzek vásárlására a Revolutban elérhető mintegy 25-féle deviza bármelyikével lehetőség van, beleértve a magyar forintot is, így megspórolható plusz egy kör pénzváltás és annak költsége is.

Az utóbbi időben mind a Revolut, mind pedig a kriptovaluták csillaga egyértelműen felfelé ível. A "neobank" az elmúlt két évben több mint egymillió felhasználót gyűjtött maga köré Európában és mintegy 42 millió tranzakciót dolgozott fel. A bank legnagyobb erőssége, hogy olyan prepaid kártyát kínál, amellyel a fizetés vagy készpénzfelvétel során az átváltás mindig az aktuális legjobb árfolyamon zajlik, ezzel jóval olcsóbbá téve a műveletet, mint a hagyományos pénzintézetek esetében, amelyeknél sokszor egy sor, nehezen átlátható díj is felbukkan. A cég, saját bevallása szerint legalábbis, összesen 160 millió dollárt spórolt meg ügyfeleinek a külföldi valuták átváltásánál.

Ami pedig a kriptovaluták erősödését legjobban illusztrálja, az a bitcoin szárnyalása, annak értéke ugyanis a mai napon délben már jócskán 14 ezer dollár fölött járt, ezzel 24 óra alatt elképesztő tempóban, mintegy kétezer dollárral drágult - év elején, januárban pedig a bitcoin árfolyama 800 dollár volt. A mostani kilövés mögött jó eséllyel az áll, hogy az amerikai értékpapír-piaci felügyelet zöld utat adott a tőzsdéken a kriptodeviza határidős kontraktusok bevezetésének, így azok a hagyományos pénzügyi eszközök mellett lesznek bevethetők az értékpapír-piacon.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.