Szerző: Asztalos Olivér

2017. december 6. 13:17

Bemutatta Windows 10-es platformját a Qualcomm

Extrém magas akkus üzemidővel és folyamatos internetkapcsolattal próbál betörni a piacra a cég.

Bemutatta Snapdragon processzorára épülő Windows 10-es notebook platformját a Qualcomm. A mobil PC-k a szinte napra pontosan egy éve bejelentett ARM-os Windows 10 operációs rendszerre, illetve a tervezőcég Snapdragon 835-ös rendszerchipjére épülnek. Az elsősorban okostelefonokhoz tervezett, ennek megfelelően szerény fogyasztással rendelkező processzoroknak hála a platformra építő notebookok szokatlanul magas, akár 20 óránál is hosszabb akkus üzemidőt produkálhatnak. Emellett további extra, hogy az ígéret szerint a konfigurációkat felkészítik mobilinternet-kapcsolatra, amely alapját a Snapdragonba beépített rádiós modem adja. Utóbbi lehetőséget meglovagolva a Qualcomm csak Always Connected PC-knek hívja a platformjára építő notebookokat, utalva a folyamatosan online rendszerre.

A Microsoft tavaly decemberi bejelentése óta a legtöbb részlet kiderült a platformról, hol az operációs rendszert fejlesztő cégnek, hol pedig a Qualcommnak köszönhetően. Így már hónapokkal ezelőtt kiderült, hogy a Windows 10 ARM-os kiadása egy 64 bites rendszer, amelyhez ennek megfelelően egy ARMv8-A utasításarchitektúrájára épülő processzor szükséges. A rendszer érdekes pontját az x86-os emuláció adja, amelyet kiaknázva futtathatóak a legacy, ARM-ra (még) nem átportolt különféle szoftverek.

qcbattlife

A Win32-es kompatibilitást tehát maga a Windows biztosítja a WoW (Windows on Windows) szoftveres rétegen keresztül, egyelőre kizárólag 32 bites alkalmazások esetében. A lehetőség kulcsfontosságú, hisz az ARM-os Windows RT rendszer, illetve az azzal piacra került gépek korai gyors halála épp az alkalmazások hiányára vezethető vissza, a Windows beépített appjain illetve az Office-on kívül a rendszer kizárólag metrós alkalmazásokat tudott futtatni, ami viszonylag gyorsan meg is pecsételte a rendszer sorsát. Az emulációhoz már az x86-os utasításarchitektúra tulajdonosának, az Intelnek is volt már egy-két szava, azonban egyelőre némi kommentáron túl nem ment a cég.

A platform hardveres alapját a már említett Snapdragon 835 adja, amely a Qualcomm aktuális csúcsfejlesztése. A 4+4 magos processzor számítási teljesítménye androidos környezetben már jó ideje ismert, az azonban továbbra is rejtély, hogy az okostelefonok és tabletek piacán kiemelkedő számítási teljesítmény mire lesz elég az x86-os alkalmazások futtatásához szükséges, erőforrásigényes emulációnál. Ebben az esetben ugyanis a célplatformnak a forrásnál akár többször erőteljesebb hardverrel kell(ene) rendelkeznie, ami jelen állás szerint nem feltétlenül van meg, a szóban forgó Snapdragon teljesítményét legfeljebb egy hasonló fogyasztású Atom processzoréval lehetne egy lapon említeni.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A rendszer számítási teljesítménye körül tehát továbbra is lebegnek kérdőjelek, az egyelőre csupán a Windows-zal érkező alkalmazásokat jelentő natív ARM-os szoftverekkel vélhetően nem lesz gond, az emuláció melletti tempóról azonban továbbra is mélyen hallgat a Qualcomm és a Microsoft, talán nem véletlenül. Ezzel szemben előbbi cég az akkus üzemidőt vastagon kiemeli, amely több, mint 21 és fél órát mért egyik, platformjára építő konfigurációval, miközben az x86-os CPU-ra építő rendszerek 12-13 óránál kifulladtak.

Ez elsősorban Snapdragon 835-nek, illetve az ARMv8-A utasításarchitektúrájának köszönhető. Az ARM utasításarchitektúrájára épülő rendszerchip fogyasztását publikusan nem részletezi a Qualcomm, azonban nem hivatalos adatok alapján a processzor 4 wattos TDP-vel és 2 wattos SDP-vel (kvázi átlagfogyasztás) rendelkezik. Előbbi érték az Intel Core m processzorainak környékén mozog, azok ugyanis 4,5 wattos TDP-vel rendelkeznek, amely igény szerint (a maximális üzemi frekvencia rovására) 3,5 wattra korlátozható. Mindez ugyanakkor a csúcsértéket jelenti, amelyet bizonyos körülmények mellett (pl. megfelelő hőmérséklet) néhány másodpercig még túl is léphet a processzor.

snapdboard

Átlagos használat során azonban viszonylag ritkán, és akkor sem sokáig pörögnek a fogyasztási keret felső határának közelében a processzorok, böngészés, szövegszerkesztés, vagy éppen egy videó lejátszása közben sem jellemző, hogy 10-30 százaléknál nagyobb lenne a CPU kihasználtsága. Ilyen körülmények között pedig az alapoktól ultraalacsony fogyasztásra tervezett ARM-os processzorok felé billen a mérleg. Ugyancsak sokat nyom a latban, hogy a Snapdragonra építő notebookok alaplapja lényegesen egyszerűbb és kisebb, kevesebb komponens szükséges a processzor mellé, például azért, mert a rendszerchip olyan egységeket is magában foglal, mint a Wi-Fi vezérlő, amely az Intel CPU-s notebookoknál egy külön lapkán található.

Spanyol viasz

A kiemelkedő akkus üzemidő mellett az ugyancsak a processzorba integrált LTE modem lehetőségeit igyekezett kihangsúlyozni bemutatója során a Qualcomm. Ezt egy megfelelő szolgáltatással kiegészítve a rendszer függetlenedhet a Wi-Fi kapcsolattól, és kvázi folyamatosan online lehet. A lehetőségben nem sok újdonság van, hisz hosszú évek óta léteznek rádiós modemmel szerelt notebookok, így jelen esetben az egyetlen újdonságot a processzorba integrált egység, és a várhatóan ennek köszönhető hosszabb üzemidő jelentheti majd. A fiókból előszedett, most épp Always Connected PC címen futó koncepció vonatára egyébként az AMD is felszáll, amely a Qualcomm rendezvényén bejelentette, hogy (egyes?) Ryzen Mobile processzorai mellé Snapdragon modemeket társít majd.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról