Szerző: Hlács Ferenc

2017. december 5. 12:30

Már a gyártók kezében a diétás Android

Néhány hónapon belül megjelenhetnek a boltok polcain az első Android Oreo (Go edition) verziót futtató, olcsó készülékek, a Google ugyanis megnyitotta a lecsupaszított rendszer kapuit a gyártópartnerek előtt. A kiadás a belépőkategóriában húzhatja fel a felhasználói élményt, elsősorban fejlődő piacokon.

Rajthoz állt a pehelysúlyú Android, a Google elérhetővé tette mobil operációs rendszerének lecsupaszított, kifejezetten a gyenge hardverrel szerelt telefonokra szánt variánsát. Az Android Go névre hallgató rendszerről a cég májusi fejlesztői konferenciáján hallhattunk először, annak célja, hogy a fejlődő régiókban népszerű, olcsó készülékeken is jó felhasználói élményt biztosítson.

Ennek megfelelően a kiadás amellett, hogy szerény hardverrel is elmuzsikál, olyan szempontokra is figyel, mint például a mobilos adatforgalommal való spórolás - ez a funkció a Chrome-ban alapértelmezetten aktív, átlagosan 600 megabájt adatot spórolva meg a felhasználóknak évente. Emellett egy integrált adatforgalom-kezelési funkció is jutott a rendszerbe, amellyel egyenként szabályozható, mely appok használhatják a mobilinternet-kapcsolatot.

A Góhoz továbbá a Google külön minimalista verziót is kiad alkalmazásaiból, ilyen a YouTube Go is, utóbbi képes Wi-Fi-n előre letölteni a videókat, amelyeket ráadásul a felhasználók egymásnak ad-hoc, internet nélkül át is tudnak küldeni. Ugyancsak a platformot célozza a nemrég megismert Files Go helyi fájlküldő app, a Maps Go, a Gmail Go és a cég több más szoftvere is. De hasonló erőfeszítéseket vár a Google a külső fejlesztőktől is, nekik is lehetőség van az új platformra szánt "fapados", legfeljebb 10 megabájt méretű appokat létrehozni, hasonlóan például a Facebook már régóta elérhető Facebook Lite alkalmazásához.

oreogoedition

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A rendszer most az Android Oreo 8.1-es verziójával válik elérhetővé a gyártók számára, Andorid Oreo (Go edition) néven. A kiadás három fő komponensből épül fel, ezek a teljesítéményoptimalizáláson átesett rendszer, a Google már említett lecsupaszított, 50 százalékkal kevesebb helyet foglaló alkalmazásai, illetve egy kifejezetten a Góhoz szabott Play Store, amely kiemeli a gyenge hardverrel is boldoguló appokat - de természetesen innen is elérhető minden teljes értékű alkalmazás is. A pehelysúlyú rendszer a keresőóriás ígérete szerint minden Android Oreóval szerelt, 512 megabájt és 1 gigabájt közötti RAM-ból gazdálkodó készüléken elérhető lesz.

Az Android Oreo (Go edition) előnyei nem csak a kikönnyített appoknál jelentkeznek, a Google szerint egy átlagos alkalmazás a rendszer mezei verzióhoz képest 15 százalékkal gyorsabban fut rajta. A vállalat igyekszik mindenkit megnyugtatni, hogy a ballaszttal a biztonsági funkciók nem távoztak a Go verzióból, a hagyományos Oreo minden védelmét, illetve a Google Play Protectet is megkapja. A rendszer tehát már elérhető a Google gyártópartnerei számára, így a várakozások szerint már jövő év első felében felbukkanhatnak az első Android Oreo (Go edition) címkés készülékek a boltok polcain.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról