Szerző: Asztalos Olivér

2017. november 15. 16:42

Egy év múlva jöhetnek az Intel nem felejtő memóriamoduljai

Jövő év második felére ígéri a 3D XPointra építő DIMM-eket az Intel. Sikerül-e tartani a határidőt, vagy tovább csúszhat a szerverekbe szánt memóriamodul?

Még nagyjából egy évet kell várni az Intel nem felejtő, 3D XPoint technológiára építő memóriamoduljaira - a gyártó erről egy napokban zajlott technológiai konferencián beszélt. Az Intel szerint komoly üzleti potenciált rejt az egyelőre csak szárnyát bontogató piac, amely az elvárások szerint 2021-re 8 milliárd dollárosra duzzad. A vállalat természetesen szeretné a lehető legjobban kiaknázni a bimbózó lehetőséget, amennyiben pedig sikerül tartani az ütemtervet, úgy erre majd lesz is esélye. Ennek lehet első lépcsője a 3D XPoint technológiára alapuló, vélhetően Optane néven érkező NVDIMM-ek bemutatása, amit most épp jövő év második felére datál a gyártó.

A megcélzott dátum azonban most is hordozhat némi kincstári optimizmust, eddig ugyanis nem igazán sikerült tartani a (publikus) ütemtervet. Az Intel és a Micron még 2015 júliusában, nagy dérrel-durral bejelentett 3D XPoint technológiája ugyanis jelen állás szerint nagyjából egy éves csúszásban van. A szóban forgó bemutatón még 2016 eleji dátumot ígértek a cégek, amely helyett végül csak idén márciusban sikerült piacra dobni az első 3D XPointra épülő Optane SSD-t. Ez ráadásul a legnagyobb jóindulattal sem váltotta be a korábbi ígéreteket, mint például a NAND-hoz viszonyított ezerszer jobb élettartamot.

A 3D XPoint technológia pedig sokkal inkább a DRAM modulok potenciális alternatívája miatt érdekes, és lehet meghatározó. Ezzel ugyanis már a memória-alrendszer szintjén létrejöhet a tárolórétegzés, a DRAM mellé szúrt nem felejtő, viszonylag gyors modulokkal. Ezért az említett vállalati Optane SSD-vel párhuzamosan egy bő 400 dolláros áron kínált, Memory Drive Technology szoftvert is piacra dobott az Intel. Ezzel 320 gigabájt adható hozzá a rendszermemóriához, amely extra tárterület az alkalmazások számára teljesen transzparens, közvetlenül címezhető. A szoftveres réteg gyakorlatilag gyorsítótárazást végez, az aktív adatokat a DRAM-ban tartja, a többit pedig az SSD-n tárolja, majd onnan (elő)beolvassa, ha ennek épp szükségét látja.

intel_xpointm

Ez ugyanakkor csak egy áthidaló megoldás, amely az NVDIMM modulok megjelenésével valószínűleg a süllyesztőbe kerül. Ehhez azonban először a 3D Xpoint lapkák minőségén kellene javítani, azon belül is elsősorban a terhelhetőség és a bitsűrűségen. A fejlesztés igencsak fiatal korát tekintve ez ugyanakkor nem meglepetés, az Intel (és a partner Micron) pedig folyamatosan dolgozik a technológia továbbfejlesztésén, amelynek vélhetően az NVDIMM modulok jelenthetik majd a következő mérföldkövét. A termékek gyorsabb terjedésének egyelőre szintén gátat szab a szűkös gyártókapacitás, amelynek növelésén szintén dolgozik az érintett két cég, amelynek egy lépcsője a napokban megnyitotta, Utah államban található gyárépületének újabb szárnya, amely 3D XPoint lapkákat termel majd.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Végül, de nem utolsó sorban ugyancsak hozzájárulhat a csúszáshoz, hogy a nem felejtő (vagy nem volatilis) modulokat leíró egyik iparági szabványt, az NVDIMM-P-t még nem véglegesítette a különféle memóriák felett bábáskodó JEDEC. Egy ugyanakkor vélhetően nem jelenthet átugorhatatlan akadályt az Intelnek, amely első körben valószínűleg egy saját szabvánnyal dobja piacra a modulokat, amelyek így csak Xeon processzorok mellett működnek majd. A vállalat az exkluzivitással nem veszítene semmit, a szerverek piacán ugyanis már jó ideje kvázi egyeduralkodó szerepet töltenek be a Xeon processzorokkal szerelt rendszerek.

A 3D XPointra épülő modulok terjedését tehát vélhetően nem a hardveres kompatibilitás fogja visszatartani, a szoftverek oldaláról viszont kevésbé lehet helytálló a megállapítás. Az ilyen modulok szinte teljes egészében az adatközpontokba kerülnek majd, ahol az NVDIMM-mel kialakítható memóriahierarchiával jelentősen gyorsítható a rendszer válaszideje. Ehhez ugyanakkor a szoftveres oldalt alaposan át kell gyúrni, a programok ugyanis bátrabban nyúlhatnak a memóriához, a folyamatos, gyors elérést igénylő, de kritikus fontosságú adatok is tárolhatóak a modulokban, miközben a gyorsabb elérésből nem, vagy csak kevésbé profitáló adatok maradhatnak alsóbb szinteken, a különböző sebességű háttérárakon.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról