Szerző: Hlács Ferenc

2017. november 15. 11:30

Így húznak öltönyt a robotok

A következő öt évben kíméletlen tempót diktál majd a virtuális befektetési tanácsadók piaca, a robo-advisorok a különböző vagyonkezelési megoldásokat széles tömegek számára tehetik elérhetővé. A gyújtózsinór már ég, de még nem késő felülni a vonatra.

A fintech piacának hazánkban talán kevésbé emlegetett, ennek ellenére azonban nagyon fontos szereplői a robo-advisorok, azaz a vagyonkezelésben segítséget nyújtó, sőt azt akár teljesen automatizáló digitális befektetési platformok, amelyek a megtakarításokat minimális, vagy akár zéró emberi közbenjárás mellett kezelik. Ezek segítségével az öltönyös befektetési tanácsadók nem csak hogy mobilappra cserélhetők, de szegmens belépési küszöbe is jóval lejjebb tolható, megnyitva azt lényegében mindenki előtt, aki egyszerűbben szeretné kezelni megtakarításait, mindezt ráadásul átláthatóbb működés - és nem utolsó sorban transzparensebb díjazás mellett.

A robo-advisorokat pontosan ez teheti nagyobb közönség számára is vonzóvá, illetve egyáltalán elérhetővé, hiszen a digitalizált befektetési megoldások jellemzően kisebb alsó összeghatárokat és olcsóbban igénybe vehető befektetési portfóliókat hoznak magukkal. Ez különösen vonzó lehet az egyelőre kevesebb megtakarításból gazdálkodó fiatal felhasználók számára is: a Business Times által idézett KPMG kutatás szerint az összes megkérdezett csoport közül az Y generáció tagjai érdeklődtek a leginkább a robo-advisorok nyújtotta lehetőségek iránt, az ebbe a korcsoportba eső válaszadóknak ugyanis mintegy 80 százaléka nyilatkozott úgy, hogy kipróbálna egy hasonló terméket.

robovisor01

Persze a digitális tanácsadók piaca is változatos, hasonló megoldást számos cég kínál, a működési elv azonban nagyjából egységes: a szolgáltatás egy kitöltött kérdőív alapján meghatározza a kitöltő anyagi helyzetét, lehetőségeit, valamint azt, hogy pontosan mekkora kockázatot hajlandó vállalni, majd ezen információk birtokában ajánl valamilyen terméket a felhasználónak, legyen az részvény, kötvény, netán tőzsdén kereskedett befektetési alap (Exchange-Traded Fund, azaz ETF). A felajánlott befektetés "leokézásával" persze a robottanácsadó nem engedi el a felhasználó megtakarításainak kezét, azokon időről időre finomhangolásokat végez, erről persze a tulajdonost is értesítve.

2022-re 2,2 billió dollárosra hízhat a piac

A szegmens még erősen növésben van, ugyanakkor máris több száz hasonló szolgáltatás versenyez benne a felhasználókért. Egy a pénzügyi termékek idővonalát nézve aránylag fiatal, az okostelefonos-alkalmazásos időszámításban viszont már egyenesen őszülő területről van szó, az első robo-advisorok ugyanis a gazdasági válság környékén, 2008-ban bukkantak fel, azóta pedig népszerűségük folyamatosan növekszik - Európában persze az igazán nagy lendületet majd ezek a szolgáltatások is a PSD2 élesedésével kaphatják meg. A tervek szerint 2018 januárjában életbe lépő uniós szabályozás értelmében minden európai pénzintézet köteles ügyfelei bizonyos adataihoz nyílt, szabványos hozzáférést biztosító API-t létrehozni, amelyek segítségével harmadik felek a banki adatokra építve hozhatnak létre különböző szolgáltatásokat. Ilyen lehetőségek birtokában a robottanácsadók teljesen automatizálhatják a befektetések folyamatát. A robo-advisorokban rejlő potenciált jól mutatja, hogy az A.T. Kearney tanácsadócég a szegmensben évi 68 százalékos átlagos növekedésre számít, így öt év múlva 2200 milliárd dolláros piacról beszélhetünk majd.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A korábban is említett fiatalok az egyik legígéretesebb célpontját jelentik a feltörekvőben lévő robo-advisoroknak, ezért a legtöbb szolgáltatás igyekszik a lehető legnagyobb részük felé megnyitni kapuit. Ez jobbára abban nyilvánul meg, hogy számos virtuális tanácsadó egyáltalán nem támaszt alsó határt a befektethető összegeknek, így már az első fizetés egy része is félretehető az automatizált megtakarításokba. De a szolgáltatások előnyei között akad még említésre méltó, méghozzá épp az, hogy robotokról beszélünk: az érzelemalapú pénzügyi döntések ugyanis az esetek döntő többségében negatív hatással vannak a portfólióra, amelyek az emberi faktor megszűnésével az egyenletből könnyen kiiktathatók.

Ez a piac tehát komoly robbanás előtt áll, a PSD2 küszöbén pedig épp az utolsó pillanatnál járunk, mikor még sietve lehetőség van az robo-advisorok új hullámával a rajtvonalhoz állni. A hasonló szolgáltatások fejlesztése persze nem triviális, szerencsére azonban már nincs szükség macsétára az automatizált vagyonkezelés dzsungelében, hiszen 2008 óta abban sok ösvényt kitapostak, kicsik és nagyok egyaránt - hiszen ahogy a fintech-aranyláz számos más területén, itt sincsenek kőbe vésve az erőviszonyok, termékeikkel a startupok is felvehetik a versenyt a nagy múltú szereplőkkel.

Hogy erre az elmúlt évek során milyen példák voltak, az egyes startupoknak, vagy akár befektetési óriásoknak mibe tört bele a foga és milyen stratégia bizonyult sikeresnek, az érdeklődők az idei HWSW mobile! konferencián is hallhatnak majd, november 29-én a MOM Kulturális központban. A rendezvény fintech szekciójában Lukács Bence, a Supercharge UX dizájnere avatja be a közönséget a mobilos befektetési folyamat részleteibe, az aktuális innovációs irányzatokba, illetve a vagyonkezelő appok fejlesztésének best practice-eibe - a szünetben pedig a felmerülő kérdésekre is válaszol.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról