Szerző: Hlács Ferenc

2017. november 10. 15:33

Képalkotó szenzort fejlesztő startupot vett az Apple

Az InVisage csapata a kameramodulok és az AR termékek fejlesztésénél is jól jöhet a cégnek.

Újabb startup került az Apple bevásárlókosarába, a TechCrunch forrásai szerint a cupertinói vállalat ezúttal az InVisage Technologiesre csapott le, amely az okostelefonokhoz hasonló, kisméretű eszközök kameráit célzó képminőség-javító megoldásokban utazik. Az egy ideje látszólag üresjáratban lévő cég legfontosabb terméke QuantumFilm névre hallgat, egy olyan fényérzékeny rétegről van szó, amellyel a vállalat szerint a festékszóráshoz hasonlóan vonhatók be a kiszemelt szubsztrátok.

A hagyományos szenzorok fényérzékeny szilíciumréteggel dolgoznak, amelyben az keletkező elektromos jelek olvasásához szükséges áramkörök is megtalálhatók, azokkal az elválasztókkal egyetemben, amelyek az egyes pixelek közötti fényszivárgást hivatottak meggátolni. A QuantumFilmmel az InVisage ennél hatékonyabb helykihasználást ígér: a termék a szilíciumos modellekhez hasonló mennyiségű fényt tízszer vékonyabb kivitel mellett fogad be. A vékonyabb kialakítás miatt a feldolgozás nélkül elnyelt fény mennyisége is kisebb, miután a fényérzékeny réteg közvetlenül a wafer tetejére kerül - emiatt a cég jobb színhűséget is ígér a termékkel. A cég a technológiát nem csak maga fejlesztette, de egy saját üzemet is létrehozott annak gyártásához Tajvanon.

invisage

Az Apple-nek számos területen kapóra jöhetnek a potenciálisan felturbózott képalkotási képességek. Az utóbbi években az okostelefon-piac élmezőnyében kulcsszemponttá vált a kamerateljesítmény a csúcsmodellek értékelésekor - ha pedig a feljavított képminőséghez kisebb szenzorok párosulnak, a cég duplán jól járhat. Egy másik terület a VR, illetve az AR, jelenleg utóbbi különösen nagy hangsúlyt kap a gyártónál, elég a nyáron bejelentett ARKitre gondolni, amely az AR alkalmazások fejlesztését könnyíti meg. A keretrendszerre már az IKEA is lecsapott, az áruházlánc Place alkalmazásával vásárlás előtt elhelyezhetik a nappaliban a virtuális bútorokat az iOS felhasználók.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Az AR irányvonalat a cég ráadásul a nyáron egy másik felvásárlással is megtámogatta, mint júniusban kiderült a német SensoMotoric Instrumentst is bekebelezte, amely kifejezetten a szemmozgás követésére alkalmas szemüvegek és rendszerek fejlesztésével foglalkozik. De jóval korábbra is visszanyúlhatunk: a cég 2013-ban, mintegy 345 millió dollárért az izraeli PrimeSense-t is megvette, amely azelőtt többek között a Microsoft Xbox 360-hoz tartozó Kinect kifejlesztésében is részt vett, és 3D érzékelőket fejleszt - utóbbi technológia jó eséllyel az iPhone X-ből megismert Face ID létrehozásánál is jól jött.

Az InVisage felvásárlásával kapcsolatos értesülést az Apple csak szokásos sablonközleményével kommentálta, amely szerint a gyártó időről időre felvásárol kisebb technológiai cégeket, ugyanakkor az akvizíciók célját és a későbbi terveket nem hozza nyilvánosságra - így egyelőre az sem ismert, hogy mekkora összegért cserélt gazdát a startup.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról

AKROBATA

5

Elrajtolt az Adobe AI asszisztense

2024. április 17. 12:40

Előfizetéses modellben használható az AI Assistant, ami a cég PDF-szerkesztőjébe és olvasójába épül be.