Szerző: Hlács Ferenc

2017. november 7. 14:26

Küszöbön a mobilappos vonatjegy-vásárlás

A MÁV-START bejelentette a frissített Vonatinfót, amelyből hamarosan jegyet is válthatunk.

Mobilappba költözteti a jegyértékesítést a MÁV-START, a vásárlás funkció rövidesen az alapoktól újraírt Vonatinfó alkalmazásból lesz elérhető. Az app először most pénteken, azaz november 10-én béta verzióban rajtol az Android platformon, azt a vasúttársaság kezdetben mintegy ezer fő számára teszi elérhetővé. Ezt követően gyors ütemben bővül majd a bétatesztelők köre és a tervek szerint a funkció még idén eljut a szoftver stabil változatába is.

Noha az online jegyvásárlásra, illetve az okostelefonos jegybemutatásra már az e-vonatjegy tavaly novemberi bevezetése óta van lehetőség, a kényelmesebb, mobilappos megoldás eddig hiányzott a társaság portfóliójából. Az új funkció ráadásul már nem a korábban megismert Elvirára, hanem a vasúttársaság következő generációs JÉ tarifáló rendszerére épít, amelynek fejlesztése 2013-ban kezdődött. A frissített, béta verziós Vonatinfó még a tesztidőszak alatt iOS-re is megjelenik majd.

vonatinfo01

A mobilappos vonatjegy-vásárláshoz regisztráció szükséges, a Vonatinfó többi funkciója azonban továbbra is változatlanul használható marad a személyes adatok megadása nélkül is. A felhasználói adatok, mint a számlázási információk, illetve a bankkártyaadatok az első használatkor menthetők, így később egy bökéssel használhatók a fizetéshez. A jegyvásárláshoz szükséges, utasokra vonatkozó adatok mentésére is lehetőség van, így később elég a mentett családtagok, ismerősök nevéhez navigálni, ha nekik is váltanánk vonatjegyet. A folyamat során természetesen a különböző kedvezmények megadására is lehetőség van, mint a diákjegy, netán a BKK bérlet figyelembe vétele, illetve a pót- és helyjegyek is megvehetők az appból. Arra ugyanakkor érdemes figyelni, hogy automatikusan az alkalmazás egyik jegyhez sem rendel kedvezményeket, így például attól, hogy a személyes adatok megadásakor a születési évet is bepötyögtük, nem kapjuk meg automatikusan az életkorral járó árengedményt.

A digitális jegyen megtalálhatók az utazásra vonatkozó adatok, illetve egy QR kód, amelyet a kalauz le tud olvasni. Kifejezetten hasznos, hogy a jegy alatt egy kis zseblámpa ikon is feltűnik, amelyre bökve automatikusan a legnagyobb értékre áll át a kijelző fényereje, a könnyebb leolvasás érdekében. Fontos továbbá, hogy csak a jegyvásárláshoz van szükség online kapcsolatra, ezután az app a jegyeket offline is tárolja, így bemutatáskor nem kell azon aggódni, hogy lesz-e éppen térerő a vonaton.

vonatinfo02

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Az appban váltott jegyek, akárcsak az e-vonatjegyek, személyhez kötöttek, nem ruházhatók át, illetve az érvényesség kezdete előtti 1 órát megelőzően vissza is válthatók - illetve említést érdemel, hogy a pénztári jegynél 3 százalékkal olcsóbban vásárolhatók meg. A funkció egyelőre csak belföldi jegyekkel működik, így nemzetközi jegyeket, valamint bérleteket nem lehet vásárolni az alkalmazásban - noha ahogy a vasúttársaság sajtótájékoztatóján elmondta, a műszaki háttér ezekhez is adott, így a későbbiekben nem kizárt, hogy utóbbi funkciók is megjelennek az appban. A hasonlóságok dacára az említett online jegyvásárlási rendszer, illetve a Vonatinfó nem átjárható, azaz mindkettőhöz külön regisztráció szükséges.

Az új jegyvásárlási funkciónál a bankkártyás fizetést a SimplePay online fizetési rendszere bonyolítja, a vásárlást követően pedig a felhasználók regisztrált email címükre elektronikus számlát is kapnak. A hamis, például képernyőképként bemutatott jegyek ellen a vasúttársaság a jegyek személyhez kötésével igyekszik küzdeni, azok tehát csak a személyazonosításra alkalmas okmány felmutatásával együtt érvényesek.

A Vonatinfót egyébként jelenleg is méretes közösség használja, az mintegy 500 ezer letöltést és 200 ezer aktív felhasználót számlál. Számukra további könnyebbség lehet, hogy a MÁV-START egyeztetéseket folytat a mobilszolgáltatókkal arra vonatkozóan, hogy az app által generált adatforgalom ne számítson bele a felhasználói keretekbe. A társaság mindezek mellett hangsúlyozta, hogy az app teljes egészében saját fejlesztés, amely nagyjából egy éve készül - a projekt teljes költsége pedig a várakozások szerint a stabil verzió élesedéséig nem éri el a 70 millió forintot.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról