Szerző: Habók Lilla

2017. november 2. 13:26

Kiemelkedően sikeres negyedévet zárt a Facebook

Az első 10 milliárd dollár feletti negyedévet zárta a Facebook. Jövőre viszont megnőhet a működési költség Zuckerberg előrejelzése szerint.

Újra emelkedő és az elemzők várakozásait meghaladó bevételekről és profitról számolt be a Facebook a 2017-es szeptemberrel záruló harmadik negyedéves pénzügyi jelentés kapcsán, mégis a részvényárfolyam két százalékot esett a 2018-ra előrejelzett működési költségek növekedése miatt.

A negyedéves jelentés (és az azt követő konferenciahívás) központi témája persze a Facebook, a tavalyi amerikai választások és az álhírek volt - az ügyben már kongresszusi vizsgálóbizottság is felállt. A Facebook igazgatósága sokáig csak látszatintézkedéseket tett az álhírek kapcsán, de az oroszok által a közösségi oldalon közzétett, legalább 100 ezer dollár értékű álhírkampány által kirobbant botrány miatt már kénytelen az eddiginél komolyabban venni a kérdést. Ezek a beruházások a jövő évben várhatók, és Zuckerberg előre jelezte, hogy nagymértékben befolyásolni fogják a mostani növekedést.

De térjünk vissza a dollárokra! Az elmúlt három hónapban a vállalat összesen 10,3 milliárd dollárnyi bevételt gyűjtött, ami 47 százalékkal több az előző év azonos időszakánál, és látványosan meghaladja az elemzők 9,84 milliárd dolláros előzetes számításait - így továbbra is elmondható, hogy a korábbi ütemhez képest lassul a cég növekedése, mivel a felület már betelt reklámokkal, de a reklámárak növekedésével még tovább tudott növekedni a bevétel. Ráadásul ez az első olyan negyedév, mikor sikerült átlépnie a cégnek a 10 milliárd dolláros küszöböt.

Még mindig a hirdetések adják a bevétel döntő többségét, méghozzá 49 százalékkal, 10,1 milliárd dollárra nőtt az összeg tavalyhoz képest, ehhez képest az egyéb tételek 5 százalékos eséssel 186 millió dollárt jelentettek. A mobilos reklámokból származó hányad is folyamatosan nő, jelenleg már a bevétel 88 százalékát adja. Ezzel párhuzamosan pedig a profit is emelkedett, 79 százalékkal 4,71 milliárdra nőtt egy év alatt.

facebook_foldrajz_2017q3

Földrajzi megoszlás szerint a bevételek arányaiban a szokásos helyzetet mutatják, és minden régióban hasonló nagyságrendű emelkedés figyelhető meg. Az Egyesült Államok és Kanada bevétele csaknem a teljes összeg fele a maga 5,03 milliárd dollárjával. Ezt Európa követi 2,48 milliárd dollárral, míg Ázsia és a Csendes-óceáni régió 1,76 milliárd dollárt hozott, a "világ többi része" pedig valamivel több mint 1 milliárd dollárt. Ennek megfelelően a felhasználók arányában még mindig az Egyesült Államokban érdemes a cégnek a legaktívabban jelen lennie, ahol egy felhasználón 21,20 dollárt keres, míg világszinten összesítve 5,07 dollár az egy főre jutó átlagos bevétel.

Stabilan 2 milliárd feletti felhasználó

Előző negyedében már sikerült átlépnie a Facebooknak a havi kétmilliárd felhasználós küszöböt, és úgy tűnik, hogy tartja is ezt az állapotot. A szeptember végi adatok szerint 2,07 milliárd felhasználó nyitja meg havonta a közösségi oldalt, ami 16 százalékos növekedésnek felel meg éves szintén, és ez az érték is meghaladja az elemzők 2,06 milliárdos várakozását. Szintén 16 százalékkal nőtt az oldalt napi szinten megnyitó facebookozók száma, akik már 1,37 milliárdnyian vannak a világon.

facebbok_felhasznalok_2017q3

Nem marad el a Facebook mögött a különböző "leánycégek" közösségének bővülése sem. Az Instagrammal kapcsolatban az elemzői konferenciahíváson a vezérigazgató Zuckerberg közölte, hogy már napi 500 millió aktív felhasználója van, akik közül 300 millióan a Snapchat-másolat Stories funkciót is napi szinten használják - sőt a WhatsApp Status is napi 300 millió felhasználónál tart. A cég folyamatosan átveszi a konkurens cég újításait, úgyhogy várhatóan hamarosan találkozhatunk Instagramon és WhatsAppon is a felhasználó személyes avatárjaként megformálható Bitmojikkal és a Snap Map helyzetmegosztó funkciójával a TechCrunch szerint.

A Facebook elemzőinek megfigyelése szerint az élő videók tízszer több interakciót és hozzászólást generálnak mint más típusú videók - akár Instagramon, akár a Facebook új Watch videós szolgáltatásában. Ezzel kapcsolatban viszont Zuckerberg arra is felhívta a figyelmet, hogy "az emberek közelebb hozása" a cég mottójaként nem csak a passzív tartalomfogyasztás növekedésének elérését jelenti, hanem ahogy egyébként mindig hangsúlyozni szokta, "jelentőségteljes közösségi interakciókat" szeretnének elérni. Úgyhogy a fejlesztések fókusza a Watch kapcsán a jövőben a párbeszédek előmozdítása lesz, a "passzív tévénézés" felváltására.

Felvállalja Zuckerberg az álhírek elleni harcot

A közösségek összehozásáról szlogent viszont eléggé visszássá tette, hogy mint kiderült, az oroszok a tavalyi amerikai választásokat "észrevétlenül" 100 ezer dolláros álhírkampánnyal tudták manipulálni. Mindez erősen megkérdőjelezte, hogy a közösségi oldal mennyire képes felismerni a kétmilliárdot számláló közösségének tagjait érő veszélyeket. Az elmúlt egy évben folyamatosan jelentek meg tessék-lássék fejlesztések, amelyekkel bizonyítani igyekezett a cég, hogy foglalkozik a problémával, mint például az álhír jelölési funkció vagy a hirdetési lehetőség megvonása. Az esetet viszont most már az amerikai Kongresszus tárgyalja, úgyhogy a Facebook vezérigazgatója az elemzői konferenciahíváson úgy nyilatkozott, "halálosan komolyan" veszi a cég a problémát, illetve az álhíreket kiküszöbölő fejlesztéseket.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

"Fontosabb a közösségünk megvédése, mint a profit maximalizálása." - jelentette ki Zuckerberg. Emögött a szép gondolat mögött azonban részben az is állhat, hogy közösség nélkül nehéz lenne profitot termelni. Ezek a beruházások viszont a jövőben magasabb működési költséget és így a profit visszaesését fogják jelenteni a bejelentés szerint. Egyrészt megduplázza a vállalat a jelenleg 10 ezer főt foglalkoztató csapatát, akik a hírek ellenőrzésével foglalkoznak, így jövő évtől már 20 ezren figyelik, hogy a bejegyzések és a hirdetések az irányelveknek megfelelőek legyenek. Másrészt a mérnöki erőforrásokat is a cég az álhírek eltávolítására, a gyűlöletbeszéd, a zaklatás és más problémás tartalmak kiszűrésére fogja fordítani. Ennek részét képezi majd a közösséget romboló tartalmak és felhasználók szűrése mesterséges intelligenciával is - tette hozzá a Facebook-vezér. A fókusz áthelyezése a profittermelésről a biztonságra a befektetőknek olyannyira nem tetszett, hogy a rekord negyedéves bevétel ellenére a részvényárfolyam pillanatnyilag két százalékot esett.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról