Szerző: Gálffy Csaba

2017. szeptember 26. 17:25

Ignite: vállalati bejelentéscunami a Microsofttól

Nehéz olyan elemet találni a Microsoft portfóliójában, amely ne kapott volna valamilyen bejelentést a cég éves vállalati rendezvényén, az Ignite-on. Ezekből szemelgettük ki most az izgalmasabb újdonságokat.

"A valóság az, hogy ma már minden cég szoftvercég, alkalmazásaik digitális termékek" - mondta Satya Nadella, a cég vezérigazgatója a színpadon. "Mi ehhez a platformot biztosítjuk" - jelölte ki a cég helyét az új digitális univerzumban. A cég törekvéseit pedig az hajtja, hogy ezt a platformot és a hozzá tartozó elemeket (a chatbottól a képfelismerésig) demokratizálja - vagyis megfizethető áron széles körben elérhető tegye a partnerek számára. Ez egy ideje a Microsoft-mantra, de sosem látszott annyira világosan, mint a tegnapi keynote alatt.

Az AI (legalábbis amit manapság annak tartanak a cégek) pedig nem a jövő üzenete, hanem már ma bevethető, kereskedelmi forgalomban elérhető technológia. Nadella hosszan sorolta azokat a területeket, ahol a cég Azure-alapú AI API-jait már aktívan használják fejlesztők, a kemoterápiás kezelések tervezésétől (ahol a képelemzés segít) az egészségügyi adatok feldolgozásáig és más területekig. "Ez nem a jövő, ez már ma történik" - mondja Nadella.

Bing for Business és a Graph

Az első fajsúlyosabb bejelentés az új üzleti "intranetes" keresőmotor, a Bing for Business volt. Ez egy, a bejelentkezett vállalati felhasználók számára böngészőből is elérhető új felület, amely egyszerre ad hozzáférést a webes tartalomhoz és a nagyvállalati tartalomhoz is. Ez a koncepció már évtizedes, a Microsoft azonban csavart rajta egyet: a kereső a Microsoft Graph metaadataiban is keresni tud, így nem csak különböző tárolókon lévő dokumentumokat hozza felszínre, hanem ismeri például a szervezeti hierarchiát is és kereshetővé teszi az egyes pozíciókat is. Nagyvállalati megoldásként persze a szolgáltatáshoz fejlett adminisztrátori felület is tartozik, ahol az üzemeltetők áttekinthetik például a gyakori keresési kulcsszavakat és ha ennek alapján például a belső szervezeti kommunikáció is változtathat az információs stratégiákon.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A Microsoft Graph egyébként a cég saját adat- és metaadat-gyűjteménye, amely összeköti az egészen eddig különálló szolgáltatásokat. A közös platformra egyre gyorsabban akasztja fel a különböző alkalmazásokat a cég, amit demózott is: a Cortana asszisztens például bele tud írni a naptárba, de egyúttal bekapcsolja az out-of-office üzenetet is illetve a HR-rendszerben befoglalja a megfelelő szabadnapokat. A Graph azonban nem áll meg a Windows és az Office összekapcsolásánál, hanem beemeli a LinkedIn és a Dynamics 365 adatbázisait is (a fenti példában a rendszer a Dynamics HR Management felelt a szabadnapok kezeléséért).

A Graph azonban nem csak cégen belül gyűjtögeti az adatmorzsákat, hanem a cég külső kapcsolatainál is - ide például LinkedInről vagy a Dynamics CRM-ből tud behúzni információkat a rendszer. Az adathalomra pedig egy idő után az AI is ráengedhető, amely olyan érdekes összefüggéseket tud felszínre hozni, amire egyébként nem is gondolnánk. Ezt a megközelítést a partnerek elégedettségének növelésére a Microsoft házon belül már korábban bevezette, egy ideje pedig külső partnerekkel is teszteli - a keynote-on a HP szerepelt az egyik első példaként. A cég nem csak az adatok feldolgozására veti be az AI-t, hanem első körös ügyfélszolgálati chatbotként is - amit pedig ez nem tud megoldani, csak azt eszkalálja emberi ügyfélszolgálatoshoz.

Windowst a frontra!

Egy visszatérő motívum a frontvonalban "küzdő" alkalmazottak problémaköre: ők azok, akik a felhasználókkal vagy ügyfelekkel tartják a kapcsolatot, a postai vagy banki ügyintézőtől a recepciósig, kórházi ápolóig vagy bolti eladóig. A Microsoft úgy véli, hogy eddig a klasszikus "information/knowledge worker"-hez képest ezek a dolgozók sokkal kevesebb fókuszt kaptak, ezen pedig érdemes lenne változtatni.

Ezt célozza az új Microsoft 365 F1 előfizetéses csomag, amely ezeket a terepmunkásokat igyekszik produktívabbá tenni. A csomagban a Microsoft különböző szolgáltatásai vannak összeválogatva, kimondottan e réteg igényeire szabva: a Skype Meeting Broadcast például a céges szintű bejelentésekhez, a Yammer a házi tapasztalatmegosztáshoz és céges fórumozáshoz, a Microsoft Stream az oktatásokhoz, a SharePoint pedig a különböző dokumentumok és anyagok terjesztéséhez került bele a pakkba.

Fontosabb újdonság a StaffHub, amely kimondottan a fronton dolgozók munkájának szervezésére való. A januárban bejelentett alkalmazás/szolgáltatás ebben a csomagban nyer értelmet, dolga kiváltani a papírt és a táblázatkezelőket kiváltani a váltások tervezésében, a dokumentumok kiosztásában. A StaffHub kliensek kimondottan "deskless", tehát nem asztalnál ülő munkához készülnek, iOS-es és androidos ízben is elérhetőek, így "zsebre is vágható" a megoldás. Egyébként ez a mostani bejelentéssel újdonságokat is kapott, az alkalmazottak például naplózhatják már, hogy mikor érnek be és mikor mennek haza, illetve az igazgatók oszthatnak ki feladatokat is a dolgozóknak. Szintén most élesedik a külső rendszerekkel való összekapcsolást lehetővé tévő API-csomag is.

Szorosan kötődik ehhez a területhez a Windows 10 S is. A "chromebookosított" Windows 10-et ugyanis többek között pont erre a területre (például banki ügyintézők elé) szánja a Microsoft. E piacnak most új, 275 dollárért is elérhető PC-kkel nyúl alá a Microsoft az OEM partnerekkel (HP, Lenovo, Acer) közösen. Ezek a gépek jól integrálhatóak az F1-gyel elérhető szolgáltatáscsomagba, a felhős identitáskezelés, az Intune, az ATA és WDATP is vigyáz az eszközre.

A Microsoft 365 F1 mellett két új előfizetést is bejelentett a cég, az Education verzió a Windows 10-et kombinálja Office 365 for Education előfizetéssel, amelyhez az Enterprise Mobility+Security pakk és a Minecraft Education Edition jár majd. Említette továbbá a cég a Microsoft 365 for NonProfits verziót is, erről valamikor később jön további információ.

Szintén a Microsoft-előfizetéshez kapcsolódik a Windows AutoPilot funkció. Ez a Windows 10, az Intune és az Office 365 funkcióit is felhasználja, és lehetővé teszi a cégek számára, hogy már a megrendeléskor felkészítsék az egyes PC-ket a megfelelő szerepkörökre. A gyakorlatban úgy néz ki ez, hogy a vásárló szervezet a megvett gépek azonosítóit beviszi egy microsoftos adatbázisba, ennek alapján pedig a kezdeti telepítésnél a Windows 10 automatikusan a meghatározott konfigurációval áll fel - a felhasználónak csupán egy név+jelszó kombóval kell bejelentkeznie a telepítés során, az IT-nek nem lesz dolga az eszközzel. Ez azt jelenti, hogy a PC-k közvetlenül a munkavállaló asztalára kerülhetnek a gyártó raktárából. A funkció várhatóan 2018 januárjában élesedik majd.

Office 2019

Az Ignite alatt jelentette be a Microsoft az Office soron következő "permanens" kiadását is. Az Office csomag hamarosan féléves kiadási periódusra áll át, de ez elsősorban az Office 365 előfizetéssel rendelkező szervezeteket érinti. A cég is elismeri, hogy a vásárlók jelentős része továbbra is ragaszkodik egy lassabban változó, akár dobozos formában megvásárolható termékre, amely előfizetés nélkül, időkorlát nélkül öröklicencet is biztosít. Az Office 2016 után következő ilyen termék a 2019-es lesz az új bejelentés szerint és várhatóan 2018 második felében jelenik majd meg, az első előzetesek pedig az év közepén várhatóak. Az újdonságok listáját tömörre vette a cég, olyan funkciókkal gazdagodik majd a programcsomag, mint a fejlettebb ceruzás bevitel, az Excelben új képletek és grafikonok, illetve új animációk (Morph, Zoom) a PowerPointban.

Azure Data Box

Újabb Amazon-versenyelőnyt nulláz ki a Microsoft az Azure Data Box bevezetésével - egy gyakorlatilag az Amazon Snowball microsoftos kiadásaként tekinthető. A meghajtókkal teli doboz a felhős költözés egyik legnagyobb akadályát hivatott leépíteni, a meglévő adatbázisok felmásolása ugyanis fájdalmasan lassú folyamat tud lenni. A Data Box ezt frappánsan oldja meg, a dobozra 100 terabájt adat másolható, majd ezt elküldve a Microsoftnak az adatok viszonylag gyorsan a felhős infrastruktúrára másolhatóak. Figyelembe véve, hogy a 100 terabájtnyi adat egy gigabites kapcsolaton keresztül több, mint 10 napig másolódna, ez kézzelfogható időmegtakarítást hozhat. Arról ne is beszéljünk, hogy ha az adat mondjuk egy 100 megabites kapcsolattal rendelkező fiókirodában van, akkor a transzfer 101 nap lenne.

SQL Server 2017

Szintén a konferencia idejére időzítette a bejelentést a Microsoft, hogy immár az SQL Server 2017 általánosan elérhető (generally available) státuszba lépett - tehát megérkezett a fejlesztői előzetesek után a stabil, éles kiadás is. És nem csak Windowsra, ez a kiadás az első, amely már hivatalosan, stabil kiadásban elérhető Linux operációs rendszerre is, mától (pontosabban tegnaptól). Az adatbázis-platform Docker-kép formájában is telepíthető - ezt már több, mint 2 milliószor töltötték le a fejlesztés különböző fázisaiban.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról