Szerző: Asztalos Olivér

2017. szeptember 25. 14:40

Bejelentette 8. generációs asztali processzorait az Intel

A négymagos mobil modellek után a 8. generációs asztali termékek is megérkeztek. A kínálat immár csak hat- és négymagos modellekből áll, ám ezért cserébe emelkedtek az árak.

Immár hivatalos az Intel 8. generációs, Coffee Lake kódnevű asztali processzorainak listája. A gyártó első körben összesen hat modellt jelentett be, Core i7-ből, i5-ből, illetve i3-ból is két darab érkezik. A mikroarchitektúra továbbra sem változott, azonos kategóriát tekintve viszont emelkedett a magszám. Utóbbinál kevésbé jó hír, hogy csökkentek az alapórajelek, amit az Intel magasabb turbó frekvenciákkal igyekezett kompenzálni. Ennél talán lényegesen rosszabb hír, hogy a magok számával együtt izmosodott az árazópisztoly is, kategóriától függően 7-18 százalékkal emelkedtek az árak.

Az új kínálat csúcsát a bejáratott nevezéktannak megfelelően a Core i7-8700K jelenti, ezen modell hat darab Skylake processzormagja 3,8 GHz-es alapórajelet kapott, amely a turbónak hála egyetlen mag esetében egészen magasra, 4,7 GHz-ig kúszhat fel. A csúcsmodell a "K" jelölésnek megfelelően túlhajtható, TDP-je pedig 95 watt. A közvetlen előd i7-7700K-hez képest ennek a modellnek 18 százalékkal, nettó 359 dollárra emelkedett az ára, amely idehaza 115-120 000 forintos bruttó összeget jelenthet majd. Ez alá sorakozik fel a "K" jelölés nélküli verzió, amely alacsonyabb órajeleket, TDP-t, illetve árcédulát kapott.

Az i5 modellek esetében a bevett recept alapján járt el az Intel, azaz letiltotta az egy magon kétszálas végrehajtást eredményező Hyper-Threadinget, ami mellé az L3 cache kapacitása is megcsappant, 25 százalékkal. Az így megszületett i5-8600K alapórajelét 3,6, turbóját pedig 4,3 GHz-re lőtte be az Intel, az árcédulát pedig ahogy az i7 esetében, úgy itt is 18 százalékkal megemelte. Az i5-8400 esetében kisebb, 7 százalékos az emelés ($182), ám ebben az esetben meglehetősen szerény az alapórajel, mindössze 2,8 GHz-es, ami turbóval 4 GHz-ig mehet fel, már amennyiben az épp belefér a 65 wattos TDP keretbe.

Az i5-öknél érdekesebb lehet az i3-asok esete, itt két új modell váltja az eddigi kínálatot. Itt az előző jó néhány generációhoz képest a duplájára, egészen pontosan 4-re nőtt a magok száma, viszont a turbóhoz hasonlóan már a Hyper-Thredinget is letiltotta az Intel (ez eddig működött), azaz a végrehajtószálak száma nem változott. A Core i3-8350K esetében az alapórajelet kereken 4 GHz-re lőtte be az Intel, az alatta húzódó, a sorozat alját jelentő i3-8100 esetében pedig 3,6 GHz a frekvencia. Előbbi, túlhajtható modellért az Intel nettó 168 dollárt kér (kb. bruttó 60 000 forint), utóbbiért pedig 117 dollárt (kb. bruttó 36 000 forint).

Új alaplapok

Ahogy már augusztus elején megírtuk, hiába maradt LGA1151-es a processzorok tokozása, illetve az alaplapi foglalat típusa, a fizikai kompatibilitás ellenére a Coffee Lake processzorok nem működnek a 100-as és 200-as sorozatú PCH-val szerelt alaplapokban. A jól bevált stratégiával minden egyes Coffee Lake processzor mellé egy lapkakészletet is el lehet adni, ami plusz bevételt jelent, miközben a magas költségek mellett fenntartott gyártósorok kihasználtsága is javul. A lépés természetesen nem csak az Intelnek, de az alaplapgyártóknak is remek hír, hisz ezzel a partnerek is újabb termékeket értékesíthetnek, amely segít kompenzálni a PC-piac vergődése miatt évek óta csökkenő eladásokat.

Az alaplapokkal kapcsolatban annyit megjegyzett az Intel, hogy a magasabb magszám miatt valamennyit emelt a tápellátás elvárt teljesítményén, illetve emiatt megváltoztatta annak specifikációit. Azt nem tudni, hogy mindez pontosan mekkora változást jelent a gyakorlatban, de a közép- és felsőkategóriás alaplapok a túlhajtás támogatása miatt jellemzően eddig is felülmúlták a gyári értékeket. Ezek alapján elsősorban valószínűleg az olcsóbb alaplapok esetében jelenthet valamekkora áremelkedést a módosítás.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A processzorokkal együtt bejelentett, Z370-es lapkakészlet első ránézésre egyetlen dologban múlja felül elődjét, az Intel által közzétett diagram szerint a PCH Thunderbolt 3 támogatással érkezik. Ennek részletei egyelőre nem teljesen világosak, így azt sem tudni, hogy e mellett szükséges-e bármilyen másik chip a PCI Express sávokra építő csatoló támogatásához. Amennyiben igen, akkor gyakorlatilag semmi sem változott a korábbi chipsetekhez képest.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról